Infobox



Oldal letöltve: 1
Eddigi látogatók: 1
A mai oldalletöltés: 0
A mai látogatók: 0

Szponzoraink:
Füzérért Alapítvány Nimród vadászbolt Sátoraljaújhely - Fazekas László vállalkozó Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület Abaúj Várvitézei Abaújvár Jövőjéért Egyesület Hercegkút község önkormányzata Erdélyi Kutatócsoport Egyesület Magyar Tartalékosok Országos Szövetsége B-A-Z Megyei Szervezete M.kir.106. Honvéd Tüzér Üteg Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Füzéri Várgondnokság

Az új ház felépült és én már itt születtem ebben a házban, 1927-ben.

 "Ez a föld az enyém
   Itt élt az apám
   Itt tanított nótaszóra                             
   Édes jó anyám
   Ez a föld ez a táj	                
   Drága hű barát
   Elkísér egy életen
   S a nagyvilágon át."

Itt voltam gyermek.1933-ban kezdtem el iskolába járni. Kaptam szép új ruhát, egy há-ziszőttes tarisznya volt a vállamon, rajta monogram. A tarisznyában palatábla, palavessző egy zsinóron a törlő és egy irka volt az irka kockás volt, hátoldalán az 1x1. Értesítő könyvecskénk is volt, belső oldalára rányomtatva: Az osztályban volt egy lábon álló nagy palatábla, krétával írtunk rá. A falnál állt szintén lábon egy nagy golyós számológép és egy hosszú pálca, amivel tologattuk a golyókat és így tanultuk a számtant. A tanári asztalon volt egy hosszú mogyoróvessző, aki rossz volt, azzal kapott vagy térdepelt az asztal mellett. A szüneteket szerettük, mert sokat játszottunk a tanító nénivel is, aki tanította nekünk a magyar kettest és a ritka búzát táncolni.

A 6 osztály befejezése után még két évkötelező ismétlőt kellett járni, minden héten, szombaton. Ez gyakorlati foglalkozást jelentett, mi lányok kézimunkáztunk, stoppoltunk /mindenkinek volt saját stoppoló fája/ az iskolakertben veteményest gondoztunk, gyomláltunk, kapáltunk, locsoltunk. A fiúk a Majorkertben, közvetlen a vár alatt lévő iskolakertben gyümölcsoltványokat metszettek, oltottak, permeteztek, tanultak ostort fonni, szerszámnyelet faragni. A hét többi napján napszámba jártunk, csemetét ápoltunk, a fenyőcsemeték körül a fü-vet sarlóztuk ki. Szívesen mentünk, mert pénzt kerestünk ezzel, vettünk érte vászonpapucsot, patentharisnyát. Így 14 évesen már belekezdtünk a munkába.

Mezítláb jártunk iskolába a patakon át a hideg vízben, mert nem volt még híd, később építették gerendákból. Szilvalekvárt gyűjtöttek a faluban , Urbanovics József volt akkor a bíró elvitték Kassára a piacra a lekvárt, eladták és a pénzből épült fel a híd, ezért hívták lekváros hídnak. Nővéremmel Erzsivel együtt segítettünk a gazdálkodásban a szüleinknek, édesanyám megtanított minket főzni, kenyeret sütni és a többi házimunkára is. Ökrökkel szántottunk, gyűjtöttük be a takarmányt, búzakereszteket hordtunk be szeké-ren, a csűrbe raktuk le, édesapánk kaszált, mi pedig begyűjtöttük. Meg tanultam kaszálni, és meg tanultam fenni is a kaszát, amikor egyedül maradtam, hasznát is vettem.

Ebben a házban lánykodtam, idejöttek a lányok fonóba, ebbe az udvarba hozták a le-gények a májusfát. I tt kaptam szerenádot, ebből az ablakból fogadtam azt a szép nótát, ahogy a legény énekelte a fűzéri cigányzenészekkel: „ Csak egy kislány van a világon „ Szép szál fiatalember énekelte, én meg gyújtottam a gyufákat, mert így fogadtam a szerenádot, látta, hogy fogadtam a szerenádot és ezután szép csendben elvonultak. Még jó, hogy a függönynek nem lett baja, másnap érdeklődtek a szomszédok édesapámtól – az unokatestvére Horváth János volt a szomszéd - , hogy mi volt az a cigányzene, mert feléb-redtek a szép nótázásra apám csak mosolygott a bajusza alatt. Itt a szülői házban kérte meg a kezem , leendő vőlegényem a szüleimtől, a jövendőbeli anyósom - Laczkó Miklósné – is elkért szüleimtől és engem is megkérdezett, hogy elmegyek-e a fiához feleségül. Igent mondtam. Innen mentem férjhez, innen kísértek a templomba az esküvőre és onnan a vőlegény házába. Ott kezdődött az új életem.

"Ahol az én bölcsőm ringott
   Szebb a vidék, szebb a termő róna
   Emléke még mindig kísér,
   Minden éjjel álmodozom róla.

   Ott nevelt az Édesanyám,
   Féltő gonddal tanított a jóra.
   Este mikor elringatott,  
   Szépen szólt az altatgató nóta."


A kender termelése, feldolgozása

Az 1920-as 30-as években a Fűzérre bevezető és onnan kivezető földút a Dobogótól a Vinyicskei keresztig – Dombok - , majd a Szőlők alja , Fehér – híd, Járók és a Tanorka közt az Emlékig volt. Később lett kövesút Dobogótól Fűzérre és Pusztafaluba. A Dombok és a Rózsások alatt a patak szélén mindkét oldalon vetettek a földjeik vé-gében a gazdák kendert. Május - júniusban volt a kendervetés. Szeptemberben kellett nyűni a virágos kendert, mert már megnőtt magasra. A kender közt jártunk és a virágosat húztuk ki gyökerestül. Nagy lombos virágja volt. Aminek nem volt virágja az volt a magvas kender, az maradt. Gyűjtöttük a markunkba, ha tele volt letettük a föld szélére. Hárommaroknyi volt egy kéve, összekötöttük egy szál kenderrel és felraktuk a szekérre és hazahoztuk. Másnap elment édesanyám és a patakból bevezette a vizet az áztató gödörbe, amikor tele lett, elzárta a bejövő víz útját és otthagyta a naptól melegedni egy napig. Következő nap szekérrel elvitte a kendert édesapám, édesanyám belement a térden fe-lül érő vízbe és a kévék fejeit szembe rakva egymással tette a vízbe. Nehezéknek rudakat és arra köveket tettek a kévék tetejére, így víz alá került. Két hétig ázott, közbe-közbe édes-anyám nézte, hogy törik-e már szálasra, akkor volt jó hogy ha szálasra tört, akkor lehetett ki-szedni. Amikor kiszedte a kendert, a gödörből leengedték a nyálkás vizet és eresztettek rá tisz-tát. Abban öblítette le kévénként a kendert azután a tiszta füvön széthúzta a kéve alját és lábra állította. Így száradt egy egész nap és este hozták be szekérrel a csűrbe. Készen volt a tilolásra. A magvas kendernek / amit nem húztunk ki a földből a virágossal/, őszre megért a magja. Édesapám lekaszálta, ezt is kévékbe kötötték és szekérrel hozták haza, a csűr közepére kiterített egy ponyvát, arra terítette szét a kévéket és cséphadaróval kicsépelte a magját. A magot felszedték /ez lett a következő évi vetőmag/ és ezeket a kévéket is vitték az áztatóba és készítették a tilolásra.

Amikor volt erre ideje édesanyám tilolta a kendert, öcsölte, a pazdornyát kirázta belőle, összefonta nagy fonatba és így vitték Pálházára szekérrel az alsó malomba, a külyübe. A malom alsó részében volt a külyü, a plafonból jött le hat helyre egy-egy vastag láncra erő- sített nagy súlyú fatönk. Ez alatt volt kialakítva egy hosszú pad alakú tömb, erre kellett tenni a kenderfonatot, és ahogy törte ez a fel-lejáró nagy súly, mi vastag lócákon ültünk mögötte és mindig fordítottuk a fonatot, hogy minden részét törje. Figyelni kellett nagyon, mert a nehéz súlyok felváltva jöttek le, amikor készen voltunk, batyuba csomagoltuk és vittük ki a szekérre. Ez alatt az idő alatt édesapám megőrölte a malomban a búzát, elkészült a liszt, amit azokba a zsákokba töltöttek, amiket az előző években szőttünk kenderből. Többféle liszt volt, az első osztályú liszt volt a nullás vagy finomliszt, a másod osztályú volt a kenyérliszt, harmadosztályú volt a korpa, a malacnak való. Az első osztályúra pamuttal beszövött sűrű vászonzsák kellett.

Otthon az összetört kenderfonatot kibontottuk és újra tiloltuk sűrű tilolón, újra öcsöltük amíg nem maradt benne semmi törmelék. Kétféle kender lett belőle a szálkender és a csüpű. A szálkenderből lett a finom fonal amit később szádfára húztunk fel, Kassáról hoztunk fehér pamut motringot, lecsőröltük és azt szőttük bele. Ebből lett a szép vászon, a pamutos abroszok, vőfénykendők, húsvéti pászkára való kendők. A csüpűből lett a bélelő fonal, ebből lett zsákvászon, ponyva meg ágylepedők/a stafirungba pamutos ágylepedő kellett/. Ronggyal szőttük a pokrócot, volt olyan, hogy festettük a kenderfonalat /a fővő vízbe, a fazékba tettük a festéket és ebbe a vásznat és a fonalat/, ebből szőttük a pokrócot, a lábtör-lőt. A festett vásznat ecetes vízben öblítettük, hogy ne engedje a színét, szenes vasalóval va-saltunk. A sparhetből izzó parazsat tettünk a vasalóba, lezártuk és jól meglóbáltuk, hogy izzón a parázs, jól vasalja a vásznat. A száraz ruhát bespricceltük és úgy vasaltuk a vászonruhát mángorlóval vasalták (dobták, csavarták és húzták). A sima vásznat, a kenderből valót szapultuk volt egy fából készült szapuló, az alján volt egy lyuk, alatta volt egy dézsa és abba folyt bele a lúg. Beraktuk a szapulóba az összes vásznat, ponyvával letakartuk és egy vödör bükkfahamut öntöttünk rá, a hamura forró vizet öntöttünk és az lecsorgott a ruhák közé. Ment lefele a ruha közt, csorgott ki a víz a dézsába, azt hívták lúgnak. A dézsából kiszedtük a lúgot, még egyszer átforraltuk, újból ráöntöttük és azáltal fehéredett. Ugyanezt csináltuk a kendermotringokkal is, a patakba a nagy tóba öblítettük, sulykoltuk a kerten, a napon szárítottuk.

Forrás Horváth Ilona

Szövés, varrás, hímzés

A füzéri lakás jellegzetes díszítő eleme volt a különböző mintázatú abroszok terítők, szőnyegek, ebben az anyagban az elkészítés módját, leírásokat mutatjuk be. Mit kell tudnunk ezekről? A népi hímzés Mária Terézia idejében 1772-ben kötelezően oktatandó tárgy lett, egészen 1905-ben került bevezetésre, mint kézimunka tárgykör a népi iskolákban addig jellemzően a főrendi és nemesi családok leány gyermekeit oktatták. A szakirodalom ezért népi és úri hímzést különböztet meg, kivitelezés szempontjából kézi és gépi hímzést, díszítmény színe alapján, fehér és színest. Az alapján hogy hol helyezkednek, el a motívumok lehet:

  • középhímzés
  • szélhímzés
  • előző kettő kombinációja
  • teljes felületen szórtan
  • teljes felületén befedve.

Mindezek a formák, minták stílus jegyek a füzéri hímzésekben megtalálhatóak, egy részt a Füzéri Tájházban meg is tekinthetők.

Félpamutos szövött abrosz özv. Laczkó Miklósné:

Az abroszok szövőszéken készültek. A kivarrott /nem beleszőtt mintájú/ abroszoknál nem rajzolták elő a mintákat, hanem ha megláttak valahol valami szépet, elkérték addig, amíg levették a mintát Egy motívumot kivarrták vagy papírra lerajzolták, mert ezek ismétlődnek többször és rögtön varrták az abrosz vásznára tűvel és színes hímzőfonallal. Kassáról való a hímzőfonal, Nagymama csempészte a hegyen keresztül./a mai napig olyan élénk színű, mintha tegnap készült volna el./ Számolták a mintát pl. a keresztszemesnél, mondjuk pl.4 keresztöltés zöld, aztán a következő sorban mondjuk a második kereszt fölött kezdődően jobbra 6 keresztöltés piros, a köv. sorban........ Így állt össze a minta.


Kivarrott, félpamutos abrosz. Készült 1945 után.

Ünnepi, tiszta pamut kivarrott abroszok.

Tiszta pamut, kivarrott komakendő.
Készítette: Horváth Ilona


Forrás: Horváth Ilona, Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör

Füzéri Viselet 1920-1960

Régen a férfiak vászonnadrágot, pamutvászon inget, bakancsot, az ünnepeken bricsesznadrágot, csizmát, kalapot, és kabátot viseltek. A pamutvászon ing, sűrű gombbal volt varrva. A kisfiúk hasonlóan öltöztek, igaz a ruházatuk, mint a lányoknál is megfigyelhető a világosabb színeket tartalmazták. A fiatalasszony selyemszoknyát, s előtte kötényt viselt, s olyan szűk blúzt, mely szűk újjal volt megvarrva, volt mellény is szép díszes vagy egyszerű, nyáron selyem rojtos kendő a vállán, télen meg nagy borító (az a jó vastag meleg borítókendő). Az asszonyoknál a szoknya az széles volt és rajta a kötény, az ünnepi szoknya fehér volt (nagy ráncos). Mikor mentek a templomba, imakönyv volt a kezében és az imakönyvben rozmaring és zsebkendő (a rozmaring azért volt, ne álmosodjon el, mindig az orra alá tette és így ébren volt) és természetese rózsafüzér.

A férjezett vagy özvegyasszonyok a koruk előre haladtával egyre sötétebb színű (fekete) ruhákat viseltek, eltűntek az élénk színek.

A fiatalabb lányok világosabb ruhákban jártak, a szoknya mindig úgy volt, hogy az alsó fehér csipkés úgy egy kicsit kilátsszon. Volt olyan, akinek nem volt ilyen, akinek egyszerűen csak be volt húzva a derekába. Az asszonyok kontyba viselték a hajukat, piros kontyuk volt, azon volt a fejkendő, s nyáron meg így otthon, pláne csak piros kendő volt a fejükön. A lányok hosszúhajat viseltek két ágba fonva vagy egy coffba nagy maslival, pántlikásak voltak (színes szalagok voltak bele fonva).

Később apró ráncos szoknyát hordtak és akkor már elhagyták a kötényeket, a szoknyák, minden féle színben apróra voltak ráncolva, voltak rajta csíkok, volt olyan, amin a beszegésben piros rózsák voltak, ezeket Kassáról vették. A lányok kezdték a csizmákat levenni, és egészszárú cipőt viselni - ez még háború előtt volt - a blúzok bővebbek lettek.

A háború után mikor minden elcsendesedett, akkor már kezdtünk egy kicsit fellélegezni, vidámabban mentünk bálokba, fonókba. A boritok már elmaradtak, és nekem vettek Kassán nagykabátot, félcipő, szóval már kezdtünk egy kicsit csiszolódni, a legények is öltönybe, pantallónadrágba, félcipőbe jártak, a csizma már kezdet elmaradni.

56-ban ez után a forradalom után, küldtek Amerikából pénzt a rokonok, akik sajnálták a hozzátartozóikat, küldték csomagokban ruhát is, ha valakinek nem volt jó méretben eladta vagy rokonoknak adta tovább. Bejöttek a nylon harisnyák, Kassáról lehetett venni- már ez a háború után volt - csempészték a hegyeken át. Este mentek, hogy a finánc ne lássa őket, vitték a piacra a lekvárt, meg almát, nem volt gyümölcs a szlovákoknak így jó pénzért lehet eladni. Majd megvették azt, amire szükségük volt.

Forrás: Horváth Ilona elbeszélése
Fotók: Horváth Ilona, Veréb Mária, Orosz Andrásné, Kretovics Jenőné, özv. Takács Imréné



Matricula

Ecclesa Filkeháziensis Babptisatorum simul confirmatorum
copulatorum atque Mortuorum inchoata
per Andream Roreny pro tunc Loci Parochum
Anno 1783
die Mensis Aprilis

  • 1783-1802 Andreas Korenij
  • 1802 Joan Paulovics
  • 1802-1814 Paulus Bovanrovits
  • 1814 Mihael Paulovits
  • 1815-1841 Petrum Belenyak
  • 1841 Josephus Salamon
  • 1842-1866 Joannes /T/ Hutkovics János
  • 1866-1877 Antonius Kapisinszky /Kapisinszky Antal 1873)
  • 1877-1906 Emericus Turkovics (Tutkovics Imre)
  • 1906-1908 Czilli István parókus
  • 1908-1914 Kiss Gyula parókus
  • 1914-1926 Tutkovics Bertalan parókus
  • 1926-1932 Sáji László parókus
  • 1932-1934 Szabados János parókus
  • 1934-1960 Ladomérszky Miklós parókus +1965.08.06. filkeháza
  • 1960-1964 Telenkó Miklós parókus
  • 1964-1977 Czurkó György parókus
  • 1977-1983 Szarka József parókus
  • 1983-1986 Szónóczky János parókus
  • 1986-1995 Marincsák László parókus
  • 1995-2001 Szentesi Csaba parókus
  • 2001-2007 Kiss László parókus
  • 2007-2009 Lipták Pál parókus
  • 2009-2014 Jármi Zoltán parókus
  • 2014-
A Filkeházai görög-katolikus egyház első írásos anyakönyvezése 1738-tól található meg, de az egyház helyi megalakítása 1661-ben történt meg, a templomot 1808-ban szentelték fel. Jelenkorban a füzéri római-katolikus templomban történnek meg a szertartások havonta egy alkalommal vasárnap a füzéri lakosok számára, az 1900-as évekig viszont kizárólag a gyalog és szekér útján elutazva volt erre lehetőségük. Statisztikai adatok alapján átlagosan 50 fő volt a legtöbb görög-katolikus lakosa füzérnek, a legkevesebb ugyanúgy, mint a többi vallás esetén a mai időkre tehető. Ennek oka a falu csökkenő lakossága, mely a kevés gyermek születésével magyarázható legjobban. Az utolsó időszakból kiemelkedik a parókusok közül Szentesi Csaba, aki tábori lelkészként szolgál. Sajnos kevés orosz tudásunk megakadályozta a bővebb információk kigyűjtését, mivel több időszakban is (hasonlóan a római-katolikushoz), nem magyar nyelv volt a dokumentálás formája. Érdekesség képen egy magyarul bejegyzett írás: „Legújabb Pozsonyból érkezett hír szerint – melyről azonban hivatalos tudomásunk nincs- V. Ferdinánd koronáiról lemondott. A lemondási hír szerint az olmützi székesegyházban ment végbe. Ferencz Károly – kit törvény és kö.. szerint a tron illetne – hasonloag lemondott és legidősebb fia Zsófia herczegnő elsőszülöttje mint I. József kiálltatott ki császárnak.”

Forrás: Filkeházi parochia iratai, Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör

Füzéri tájnevek

Füzér község több száz éves történelme, gazdag a népi hagyományokban, a környező vidéket uraló vár ma is kimagaslik nem csak elhelyezkedésénél fogva, hanem a hozzá tartozó különböző legendás történetek miatt. De nem csak a vár, hanem a környéken is sok legenda, mese maradt fenn, melyek a hegyek, erdők, völgyek, rétek elnevezéseit világítja meg számunkra. Alapvetően a tájnevek kialakulása során kettőség állapítható meg, egyrészt magyar másrészt szláv /tót/ eredetűek, ahogy a lakosság is alapvetően e két népcsoportból tevődik össze, de nem zárható ki a német és ruszin eredet sem.

Magyar eredetűek:
  • Tolvaj-hegy-> László-tanya
  • Sólyom-hegy-> Kis-Almás
  • Vaskapu-> Bőr hegy
  • Bükkfás-hegy-> Nyírespatak
  • Hermann-ház-tető-> Borzlyuk
  • Remete-hegy-> Hajagos
  • Tölgyes bérc-> Csonkalma
  • Sötét völgy-> Németke
  • Kerékgyártó bükk-> Szőlőhegy
  • Kövecses-hegy-> Legelő
  • Kakasbérc-> Csapás
  • Csata rét-> Szénaverés
  • Magas-hegy-> Nagypad
  • Szántó-hegy-> Túrózacskó
  • Őr-hegy-> Párkány
  • Kopaszka-> Kertekalja
  • Csonkarét-> Nyakvágó
  • Akasztó-hegy-> Kopoldi
  • Torok-> Oldalföld
  • Vas-hegy-> Nagyföld
  • Gesztenyés rét-> Szakadás
  • Mikrét-> Major
  • Vágott-hegy-> Dombok
  • Kelemen bérc-> Bazsali rét
  • Bodó rét-> Szonta
  • Komlósi völgy-> Vinyicske
  • Hosszú földek-> Szőlők alja
  • Dobogó-> Topolyák
  • Nagy Almás-> Csepnyik
  • Paprét-> Nagyfő patak
  • Felső tisztás-> Nyerges hegy
  • Karajka-> Köles rét
  • Csonka almás-> Nyársasok
  • Kónya kert-> Felső csemetekert
  • Liget-> Hrunka
  • Szíj-> Perecsebükk
  • Rózsás-> Alsó csemetekert
  • Kosárföld-> Várhegy
  • Mezőfark-> Sáros-tó bérc
  • Bikarét-> Veres széna dűlő
  • Hosszú rét-> Ördög kert /Ördög vár/
  • Oláhrét-> Falusi erdő
  • Kenderföld-> Szőlőhegy alja
  • Majorkert-> Hideg kút
  • Kovácska-> Szabó kút
  • Alvég-> Jassó kereszt
  • Felvég-> Gábor kereszt
  • Várkert-> Emlék
  • Mocsárka-> Kereszt út
  • Inséges út-> Selyem utca
  • Alsó-Felső malom-> Fehér híd
  • Sárjánosi rét-> Vaskó kút
  • Grófi út-> Mura kút
  • Senyánszki rét-> Kretovics kút
  • Járók-> Marinkó kút
  • Zsidó rét-> Horváth kútKanda bérc Fölsőmező
Szláv/tót/ eredetűek:
  • Nagy-Milic,
  • Kis-Milic,
  • Orita-tető,
  • Vidumanc,
  • Kopcsa Kopa,
  • Tanorka,
  • Prosnyiszkó,
  • Venyige,
  • Zahunnya,
  • Perpatak,
  • Korita,
  • Drahos,
  • Izra-tó,
  • Bisó patak
  • Csepnyik
  • Hrunka
  • Szonta
Ezek a legendák hol szépek, hol borzalmakat takarnak, ahogyan az akkor élők hiedelem világa számára megfelelt. Lássunk hát neki, s remélem az olvasó, ha legközelebb, vagy netán először jár majd erre, felfedezi ezeket a helyeket.

Csatarét

Fenn a hegyek között bújik, meg a Nagy-Milic lábánál a Csatarét, e híres hely egyik legendája így szól. Mikor a szörnyűséges kutyafejű tatárok, hazánk bátor katonáit a Muhi csatamezőn megvervén két évre megszállták országunkat, néhány portyázó csapatunk erre a vidékre is becsapott. A füzéri vár kőfalait azonban nem tudták bevenni, így csak a váraljai falut pusztították el, zsákmány persze nem igen volt, mert a lakosok a várfalai védelmében nézték amint házaik a tűz martalékává vállnak. A tatárok látva, hogy számukra itt már nem lesz zsákmány, hát odébb álltak, nem mentek messzire a közeli hegyekben találtak táborhelyre. Innen tartották rettegésben a környező falvak lakosait, egy alkalommal, gazdag zsákmánnyal megrakodva keltek át a hegyeken, mikor a füzéri katonák lesből megtámadták őket a hegyek között megbúvó kis réten. Több mint egy óráig tartott a küzdelem, végül a kutyafejűek megfutottak, és zsákmányukat hátra hagyva menekülő fogták. A győztes katonák a várba kisérték a kiszabadított rabokat, és fényes lakomával ünnepelték meg a győzelmet. Azóta Csata-rét a neve a kicsiny rétnek a Nagy -Milic lábánál, ott ahol ma egy kis erdei vadászház bújik meg a fák árnyékában. Csata rét két másik története azonban egy másik, korszakhoz tartozik, e szerint a Rákóczi szabadságharc során az itt bujdosók csaptak össze a kassai német helyőrség katonáival, és ezek után került sor, a jelentőségét veszett füzéri vár kiürítésére és elrontására. S végül a vadászok által közkedvelt történet szerint a nőstényekért zajló párviadal során a szarvasbikák közkedvelt helye ez a rét ahol elnyerik a nőstények kegyét a legerősebb bikák.

Tolvaj hegy

A Nagy-Milic hegycsoport egyik égbenyúló hegyét, mely a Pusztafalu felett magasodik, nevezik így az itt lakok. Pusztafalu régóta tartja az a hírnevét, hogy az itt maradt kutyafejűek leszármazottai. Az egykori falu, nem a mai falu helyén volt, hanem feljebb a hegyek oldalában. Azt tartják, hogy ezen a hegyen vertek tábort a tatárok és innen jártak portyázni a környékre, rendszeresen elrabolva egy – egy fiatal lányt, akivel aztán kedvükre szórakoztak.

Izra tó

Az ősi legenda szerint a honfoglaló magyarok egyik törzse, az Aba nemzetség későbbi atyja, települt le környékünkön. Ma már nem tudni a pontos nevét e törzsnek, de a legenda szerint egy gyönyörű leány a volt akit Izra nevet kapta. Mikor ez a leány eladó sorba került apja egy szomszédos törzs vezérének fiához akarta adni, ezzel pecsételve meg a két törzs szövetségét. Ám nem tudta, hogy lánya, az egyik törzsbéli legénnyel régóta szerelmet vallott egymásnak. A lány miután apja tudomására hozta elhatározását, rettenetesen elkeseredett, és végsőre elhatározta, hogy megszökik szerelmével. Az akkor még nem létező füzéri vár környéki hegyekbe menekülve próbálták lerázni az őket üldöző lovasokat, így jutottak a hegyek közé. Itt érték utol őket az üldözők és a lány védelmére kelő ifjút, kardélre hányták, szegény szerencsétlen lány látva szerelme halálát sírni kezdett. Azt mondják napokon át zokogott, ömlött a könny a szeméből és a hegyek között lévő völgy lassan megtelt, hát így alakult ki az Izra tó.

Dobogó

A Dobogó nevű domb a Bisó patak, és Füzérkomlós között található, a régi legenda szerint Báthori Erzsébet, akit, mint a Csejtei boszorkány ismerhettünk, a szűz lányok vérében fürödve igyekezett megőrizni szépségét. Azok a lányok, akiket a füzéri várban végzett ki segítőivel, erre a helyre lettek eltemetve és az ő sóhajtozásukat hallhatjuk csöndes estéken, mikor siratják fiatal életüket.

Remete-hegy

A Kerékgyártó-bükk hegy és a Kövecses-hegy között bújik meg a Remete-hegy mely kényelmes erdei úton közelíthető meg a Bodó rét felől, aki falunk felől indul el sem tévesztheti-e kiugró szikláival messziről látszó helyet. Kedvenc helyem egyike egy szinte fotelszerűen kikopott szikla orma, ahonnan egészen a Fekete hegyig nyújt pompás látvány településünk. A legenda szerint a reformáció során ide menekült a településünkön tevékenykedő egyik pálos atya, és itt az erdő csöndességében élt Istennek szentelve életét.

Hermannház-tető, Sötét-völgy

A nevében németes hegyünk nevét annak köszönheti, hogy itt készítették a hamuzsírt (Járási Lőrinc: Füzéri erdők), 1844-ben 15 lakosa volt hamuégetők és erdőkerülők lakták. Legtöbb elnevezés természetesen a terület használatára utalt, pld. a Tilalmas jelőlte azt ahol tilos volt termelni, vagy állatot legeltetni. Sólyom-hegy lakhelye egyik ragadozó madarunknak, Kakasbérc neve a hegy formájára utal, ha nem lenne ma erdővel takarva kakastaréj formályát láthatnánk. Kopaszka egykor (régi festményken látható is) teljesen "kopasz" volt, míg a Nagypad formája miatt kapta nevét és nem az ott lakó lakosok miatt.

Források:Járási Lőrincz, Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör

Füzér római katolikus plébánosainak névsora

  • 1672-1674 Boldog Csepellényi György pálos atya / vértanúhalált halt /
  • 1674-1737 A templom református kézen
  • 1737-1738 Furdini János pálos atya
  • 1738-1740 Pollyák Ferenc pálos atya
  • 1740-1742 Ivanovics Márton pálos atya
  • 1742-1744 Lánczy András pálos atya
  • 1744-1747 Miazdra János pálos atya
  • 1747-1759 Hedry Károly, egyházmegyei pap
  • 1759-1765 Mrász János, egyházmegyei pap
  • 1765-1771 Toldy Lőrinc, egyházmegyei pap
  • 1771-1772 Komjáthy Pahtaleon Jakab, egyházmegyei pap
  • 1772-1776 Bezerédy Károly, egyházmegyei pap
  • 1776-1782 Tóttmezey József, egyházmegyei pap
  • 1782-1802 Fábry József, egyházmegyei pap
  • 1802-1818 Bányász György, egyházmegyei pap
  • 1818-1821 Szalai Csóm József, egyházmegyei pap
  • 1821-1835 Molnár Jakab, egyházmegyei pap
  • 1835 Kvartek Ádám, egyházmegyei pap
  • 1835-1848 Mérki Piller István, egyházmegyei pap
  • 1848- Hupka Károly, egyházmegyei pap, Szent-Léleky Géza helyettes lelkész
  • 1848-1881 Hupka Károly, egyházmegyei pap
  • 1881 Sándor János, egyházmegyei pap
  • 1881-1883 Farbáky Kasszián, egyházmegyei pap
  • 1883-1888 Bella Soma, egyházmegyei pap
  • 1888-1889 Tasnády József, egyházmegyei pap
  • 1889-1892 Csurilla Ágoston, egyházmegyei pap
  • 1892-1923 Novák László, egyházmegyei pap
  • 1923 Lacza János egyházmegyei pap
  • 1924-1928 Vörös József egyházmegyei pap
  • 1928-1934 Sommer Ernő egyházmegyei pap
  • 1934-1942 Bodnár József egyházmegyei pap
  • 1942-1968 Ruzsinszky Gyula egyházmegyei pap, /1966-68 Matisz Frigyes kisegítő lelkész/
  • 1968-1970 Horváth Bertalan egyházmegyei pap
  • 1970-1989 Ács István György egyházmegyei pap/pálos atya/segédpüspök
  • 1989-1991 Polgári Ferenc egyházmegyei pap
  • 1991-2008 Kertész János Ferenc egyházmegyei pap
  • 2008- Tóth Gábor egyházmegyei pap

Az ismert papok működési területe:

  • Mrász János
    • 1763-1765 Nádasd, áldozó pap
    • 1759-1765 Füzér
  • Molnár Jakab
    • 1809-1814 Gönc-Ruszka, első plébános
    • 1821-1835 Füzér
    • 1821-1837 Vizsoly
  • Csurilla Ágoston
    • 1889-1892 Füzér
    • 1892 Radvány (ma Füzérradvány
  • Fábry József
    • 1782-1802 Füzér
    • 1802-1803 Pécsújfalu (Sáros vármegye)
    • 1803-1814 Krivány (Sáros vármegye)
    • 1814-1825 Lengyelfalu (Abaúj- Torna vármegye) Fábri néven
    • 1825-1856 Béla (Kassa kerület)
  • Tasnády József
    • 1888 Vizsoly
    • 1888-1889 Füzér
    • 1894-1903 Felső-Gagy (Szikszói kerület)
    • 1903 Kenyhec (meddig?)
  • Kvartek Ádám
    • 1834-1868 Rudoma (Sáros vármegye)
    • 1835 Füzér
  • Miazdra János
    • 1744-1747 Füzér
    • 1747-1776 Plavnica (Sáros vármegye)
  • Bányász György
    • 1802-1818 Füzér
    • 1818-1841 Felső-Olcsvár
  • Ács István György O.S.P.P.E.
    1935.április 18-án született Rátkán, 1959.június 14-én szentelték pappá.
    • 1959-1962 Sátoraljaújhely II., segédlelkész
    • 1962-1970 Sárospatak /1965-pálos fogadalmának éve/
    • 1970-1989 Füzér, /1974-től, helyettes esperes/
    • 1989-1993 Eger, segédpüspök /1989-kanonok, spirituális/
  • Polgári Ferenc
    1953.január 13-án, Ináncson született, 1986. június 21-én szentelték pappá
    • 1986-1987 Sátoraljaújhely I., káplán
    • 1987-1988 Sárospatak, káplán
    • 1988-1989 Sátoraljaújhely I., káplán
    • 1989-1991 Füzér plébános
    • 1991-2001 Hernádvécse plébános
    • 2001-2007 Vizsoly plébános
    • 2007- Boldogkőváralja plébános
  • Kertész János Ferenc
    1951. június 23-án, született Kiscsécsen, 1976.június 20-án szentelték pappá.
    • 1976- Hernádnémeti káplán
    • 1976-1977 Monok, káplán
    • 1977-1982 Sárospatak, káplán
    • 1982-1991 Hernádvécse, plébános
    • 1991-2008 Füzér, plébános /1995-helyettes esperes/
    • 2008- Tokaj plébános /2010-szerencsi esperes/
  • Tóth Gábor
    1974. február 28-án, született Sátoraljaújhely, 1999. június 19.én szentelték pappá.
    • 1999-2002 Jászapáti, káplán
    • 2002-2004 Törökszentmiklós, káplán
    • 2004-2008 Kunmadaras, plébános
    • 2008- Füzér, plébános
  • Matisz Frigyes /1938.05.04.Hercegkút/
    • 1966-1968 Füzér, kisegítő lelkész

Adatok a füzéri római katolikus egyház életéből:

Az 1904. évi összeírás alapján a plébániához leányegyházként öt község tartozik: Hollóháza, Kajata(ma Füzérkajata), Komlós(ma Füzérkomlós), Nyíri, és Pusztafalu. Ezeken kívül a község határában fekvő tanyák és erdei lakok, az un. Ligetpuszta, László tanya, Veres hegy, Sötétvölgy, Izra, Erzsébet tanya, Kápolna puszta, Jenyű (valószínűleg a ma Senyő néven ismert hely), Koplaló, és Kucorgó. Templom a leányegyházakban nincs, ugyan Hollóháza mellett az egykori pálos-kolostor emlékét őrzi a „klastrom dűlő” nevű rész, de ma már csak romjai vannak az egykori kolostornak. Nyíri községnek a Kápolna-puszta nevű részén állt egykor a temploma, de ezt a kálvinisták lebontották, és köveikből építették meg saját templomukat a falu közepén. Károlyi gróf által adományba adott területen építették fel a katolikus iskolát, mely 1808-ban készült el. Az 1904-ben készített összeírás alapján a lakosság megoszlása, vallás szerint:
Római-katolikus Görög-katolikus Evangelista Helvét Izrael távolság/td>
Füzér 473 18 1 83 10 0
Hollóháza 561 2 8 14 31 7 km
Kajata 5 0 0 318 7 7 km
Komlós 137 38 0 94 22 2 km
Nyíri 162 46 0 323 13 4 km
Pusztafalu 2 0 0 461 17 1,5 km
Tanyákon, stb. 56 20 5 42 0 Nincs adat
Összesen: 1396 310 14 1335 100

Az egyház közösségben, ebben az évben a megkereszteltek száma: 60 fő; házasságkötések száma: 8; meghaltak száma: 38 fő Ugyanez 1910-ben, csak Füzér vonatkozásában: Római-katolikus Görög-katolikus Helvét/Református Izrael 434 165 103 17 Majd ugyanez 1940-ben: Római-katolikus Görög-katolikus Helvét/Református Evangelista 509 196 67 1

Forrás: Füzéri római-katolikus egyházi iratok, Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör

Templomunk története

Kicsiny falunk a vulkanikus ásványok / pl. obszidián / és természetes védettsége / Hegy-Füzér / miatt már az őskorban is lakott volt. Egyházközségünk egyidős egyházmegyénkkel. Szent István rendelkezése / 10 településnek egy központi parochia / egyházi központtá tett bennünket az Árpád-korban. Az alapító első szent királyunk emlékét templomunk titulusa őrzi, búcsúnk augusztus 20.

A román stílusú templom maradványait a 90’-es évek renoválási munkálatai során fedezték fel. Mint a többi Árpád-kori templomot, a füzérit is kerítőfallal vették körül és apró lőrésszerű ablakokkal látták el, hogy ellenséges időkben a falunak megfelelő védelmet nyújtson. (lásd a két fotót Bodrogolaszi templomáról, amely alapján képet alkothatunk arról, miként nézhetett ki templomunk a barokk átépítés előtt) A vár ekkor még csak a mindenkori uraság igényeit és kényelmét szolgálta ki. Védelmi szerepet inkább a tatárjárás után kap igazán. Az ősi templomot körben temető vette körül, erre utal a templomtér ma is használatos elnevezése: Cintér / caemeterium=temetőkert /. További bizonyíték, hogy a kőfal újjáépítésekor munkásaink emberi csontokat találtak a templom alapját képező domb anyagában.

A belső restaurálási munkálatok újabb meglepetést hoztak: reneszánszkori freskótöredékek kerültek elő, melyek párhuzamot mutatnak a többi egykorú felvidéki, zempléni és abaúji / Ragály, Abaújvár, Kassa, Bodrogszög, Felsőregmec, Vizsoly… / templomok belső festésével. Az északi falon / balra / Kálvária –jelenet töredékét, Veronika kendőjét, a kivégzés néhány eszközét: szivacs, lándzsa, továbbá a feltámadás sírkövét és a mennybemenetel létráját láthatjuk a levett köpennyel / „Köntösömre sorsot vetettek…”/. Szent György és a sárkány küzdelmét alig látjuk a töredéken. A „Hic fuit”= „Itt volt” bemetszések szerint a 17. sz. első feléig a freskókat még nem takarták el meszelésekkel, csak napjaink tárták fel a freskók igazi titkait. A déli oldalon feltételezések szerint Szt. Miklós püspök portréjával, Szt. Ilona trónusával és a bizánci egyház más egyéb szentjeivel találkozhatunk. A pálosok és tiszteletreméltó Csepellényi György pálos vértanú hatása Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, Első Remete Szent Pál / OSPPE / pálos rendje Boldog Özséb esztergomi kanonok nevéhez fűződik, aki a pilisi remetéket Remete Szent Pál mintájára szerzetesi közösségé formálta.

A pálos lelkiség megéléséhez kiváló terepadottságot jelentettek a bükki, abaúji és zempléni hegyek adottságai / Martonyi, Szentlélek, Göncruszka, Gönc, Hollósház (=Hollóháza klastoricko, Klastrom - dűlő), Füzér /Remete-hegy/… A táj mai állapota tükrözi a pálos rend csendes egyszerűségét és nem utolsó sorban nemzetünk sorsának jobbra fordulásáért közbenjáró igényességét. Egész Abaúj-Zemplén területe a középkor idején a pálos rend felügyelete.

A török időkben és a nehéz történelmi helyzetekben a pálosok tartják a lelket és a lelkületet az elkeseredett lakosság körében, hogy kitartásra neveljék őket. A XVII. századi ellenreformációs hitviták vértanúja volt Csepellényi György pálos szerzetes, füzéri plébános, aki 1626-ban született a Trencsén megyei Biccsén és akit 1674. március 26-án a Szalánci várból zsold nélkül elbocsátott protestáns hajdúk az akkori füzéri plébániáról elhurcoltak és bosszúból megkínoztak. Jézushoz hasonló szenvedései közepette üldözőiért imádkozott, mire fogva tartói közül többen megtértek és javasolták szabadon bocsátását. Végül 1674. május 24-én a Szőke –pusztán, a mai Egerfarmos melletti Barát-völgyben, szablyával lefejezték. Halálához írott forrásos bizonyítékok alapján több csodás esemény fűződik, de boldoggá és szentté avatása a különféle történelmi helyzeteknek megfelelően mindig bizonytalan folyamat maradt / pálos jogszokás, ökumenikus egyeztetés, perköltség, egyéb okok /. Csepellényi György ma a nyitott párbeszéd és a reális egyházkép közbenjárója. Vértanúságán kívül már puszta életvitele alapján is szentté lehetne avatni: alázat, humor, közvetlenség, emberség, alkalmazkodás, kommunikációs készség, helyzetfelismerés, inkultúrációs törekvés, egység és megbékélés. Nyughelye 1689-től a sátoraljaújhelyi pálos-piarista templom kriptája. Egyházközségünk naponta imádkozik boldoggá és szentté avatásáért.

Csepellényi György 1672-74-ig volt füzéri plébános, több falut sikerült visszatérítenie a katolikus hitre. Kivégzése után a templom mégis református kézre került és csak 1737-ben szerezte azt vissza Dessewffy Ferenc a katolikusoknak.

A barokkosítástól napjainkig

A templom barokk átépítése 1808-ban fejeződött be, melynek során a jelenlegi torony és a mai szentély hozzáépítésével bővítették, a román kori részeket pedig ráfalazással, ablakbontással eltüntették. A közelmúlt renoválási munkálatai felfedték az ősi állapotok nyomait. Az előkerült pasztoforium kis fadobozkájában érdekes iratok voltak. Az egyik latinul a barokkosításról szól, a másik az 1854-es tűzvészről, a harmadik az 1895-ös templomfestésről és tetőjavításról.

Az oltár 1875-ben, az orgona 1887-ben készült el. A Jozef Gubalski által festett főoltárképen Szent István felajánlását láthatjuk.

A két mennyezetfreskó közül az egyik Csepellényi György vértanúságának, a másik a Szent Korona őrzésének emlékezete.

A szentély mennyezete a Szentháromságot, a sekrestye ajtó feletti festménye a Szűzanya fatimai megjelenését ábrázolja. A mellékoltáron Ács István egri segédpüspök, pálos szerzetes fényképét láthatjuk, akit füzéri plébánosként neveztek ki püspöknek és éppúgy sokat tett a faluért, mint annak idején Csepellényi.

Forrás: Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör, Vida Márta

A füzéri Krisztus keresztek története

Pár nappal ezelőtt, egy kedves beszélgetést vettem fel, mikor Horváth Ilona arról mesélt nekem, hogyan éltek a füzériek a háborút megelőzően. Ekkor figyeltem fel arra, hogy nevén nevezi a településünk közelében található Jézus Krisztust a keresztfán ábrázoló, eddig számomra sem feltűnő jelképeinket.

Még a beszélgetésünk alatt megfogalmazódott bennem, vajon milyen célból, és kik készíthették el őket? Van-e valamilyen vallási, vagy más összefüggés közöttük? Ilona néni elmondása alapján egykor május első vasárnapján, és azt követő két nap a szentmise után három kereszthez (mindig máshoz), körmenetben vonultak a lakosok, ahol a pap, áldást mondott. Első lépésben a parókián próbáltam adatokat gyűjteni, és ha csak, a véletlen nem segít, talán nem is találok, egy régi szekrényben több más régi irat között találtam az első információkat. Aztán rögtön megtaláltuk a következő iratot, amelyik egy másik keresztről szolgált adatokkal, igen találtuk, mert ekkor már plébánosunk is segítségemre volt. Azok kedvéért, akik településünkre látogatnak, kezdjük a bevezető ma már műút melletti un. Gábor keresztet, az 1927-ben készült kötelezvény szerint, Pásztor Péter, és neje Tóth Erzsébet vállalja, hogy a „Hosszú-föld” nevű dűlőben egy keresztet, állít fel és azt gondozza. Ennek oka, hogy öröklés útján kapták ezt a földet, néhai Lukács Gábortól, és annak néhai nejétől Tóth Máriától, a keresztet az ő lelki üdvükért állíttatták.

Második keresztünk, folytatva az utunkat a község központja felé, a községi temetőben lévő ravatalozóval átellenben található, a Pusztafaluba vezető műút mellett. Ennek céljáról, állításának okáról csak az a feltételezés ismert, mely szerint itt volt az egykori egyházi földek határa. Megemlíteném azt, hogy ezen a ponton, egykor a falu határa, a temető észak-nyugati vége volt, csak a háború után kezdték meg a ma ismert Petőfi út beépítését.

Harmadik keresztünk a temetőben található, melyet egy nemes asszony, Praznovszky Mihály feleségének (szül. Hesz Anna), emlékére állították utódai 1841-ben, ekkor ezt a részt használták a temetkezéseknél.


Negyedik kereszt szintén a temetőben található, itt van, az utolsó állomása a koporsóban nyugvónak a földi útján mielőtt elhantolják.

Az ötödik Kereszt a templom cinterén található, ez hasonlóan az előző kereszthez latin feliratú, talán kapcsolódik a cintér egykori eredeti funkciójához (régen a templom köré temetkeztek)



A hatodik kereszt a Kovácska nevű részen található, ennek neve „Jassó kereszt”, ezt a felirat szerint Jassó András készíthette (1905-ben), valószínűleg hasonló vallási okokból épült, mint a „Gábor-kereszt”.

A hetedik, egy 1906-ban kiadott véghatározat mely, özv. Kálnási Györgyné (szül. Magyari Mária), valamint Kálnási Mária (valószínűleg az özvegy sógorasszonya), és Magyari András (valószínűleg testvére az özvegynek) számára szól. Az özvegy kiskorú gyermeke Kálnási András részéről gyámhatóságilag megerősítették, hogy a füzéri római-katolikus egyház részére a földtulajdonjogot, hivatkozva néhai Kálnási György akaratára átadják. Az irat lapján a földterület még Kálnási György életében az egyház tulajdonába kerülhetett, és a kereszt is felállításra került, itt csak egy megerősítés történt, hogy Kálnási András (vagyis a gyámhatóság) részéről, sincs ellenvetés.

Már csak egy érdekes kérdés maradt vajon összefüggnek-e egymással a keresztek? Talán nem tévedek nagyot, ha kijelentem, hogy nem függnek össze! Négy esetben bizonyítható, hogy egy elhunyt családtag kívánságára vagy utódai kívánságára, egy elhunyt lelki üdve miatt került megépítésre a kereszt. Három esetben valószínűleg egyházi funkciója miatt került megépítésre a kereszt, és ami mint azonosság megállapítható egyedül az, hogy mindig egy út mellé épült, ahol földjük volt az említett személyeknek. Minden esetben az előtte húzódó út felé arccal fordítva került beépítésre, hogy az előtte elhaladó emberek (még ma is), egy rövid imát elmondhassanak.
Sajnos a templom melletti esetében, történt egy hiba, néhány hozzá nem értő személynek köszönhetően, a keresztet megfordították, talán nem ártott volna egy kicsit utána olvasni a témának!

Forrás: Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör

Füzér és a néptánc

Véleményem szerint mindenki számára fontos illetve fontos kell, hogy legyen a tánc, mint olyan. A családom számára is mindig fontos volt a tánc, mely sokszor a nevelésemben is meglátszik, ezért is döntöttem úgy, hogy dolgozatom témájának a táncot választom, ezen belül is lakóhelyem régi táncos életét szeretném bemutatni. A magyar néptáncok eredetének és változásainak megismerését a magyar néprajztudomány megjelenése előtti forrásokra kell alapoznunk. Az egyházi tiltó rendelkezések, a főúri mulatságokat bemutató munkák illetve idegen utazók leírásai fontos adatokat őriznek. A magyar tánc iránti érdeklődés a nemzeti öntudatra ébredés időszakában vált közzé. A XIX. század közepétől a kutatók figyelmét is felkeltették különleges táncaink. Több leírás is készült zenetörténeti, néprajzi munkákban a hajdútáncról, a borica –táncról, kállai kettősről, csűrdöngölőről. Füzér Magyarország legészakibb pontja -a Nagy-Milic- lábánál fekvő kis település, melynek lakossága mára már nem éri el az 500 főt. Halmazfalunak nevezhetjük, hiszen nem főút mellett helyezkedik el, csupán egy mellékutacska visz a falunkba és ez az út nem vezet tovább. Füzér táncairól 1986-ban készült néma táncfilmből valamint a füzéri lakosok –köztük nagymamám, Veréb Gyuláné Gergely Margit- elmondása alapján kaphatunk képet. A településre a karikázók, válltáncok és a csárdások voltak jellemzőek. Füzér környékén kötött és szóló formában járt férfitáncokat egyaránt találunk. Pusztafaluban a körverbunk, Füzérkajatán a sarkantyús tánc volt ismert. A magyar verbunkon kívül a szlovák férfitáncokra is van példa a közeli településeken. Mindezek kapcsán arra következtethetünk, hogy a füzéri lakosság körében is ismert lehetett a verbunk. A ’40-es ’50-es évek táncformáit idézhetjük fel az elbeszélésekből, hiszen a legtöbb elbeszélő ezekben az időkben élte fiatal korát. Ez időszak után kb. 30 akár 40 évvel is az emberek lakodalmakba, mulatságokba jártak, ahol az általuk ismert mozgáskultúrát tovább éltették, de itt már nem beszélhetünk a hagyományos táncok fejlődéséről, sajnos sokkal inkább jellemző a „tánckincs” szegényedése, kopása. De hogyan is nézett ki egy-egy tánc az akkori korban, mi volt az adott stílusra jellemző? A karika néven említett karikázó különböző funkcióban is -tavaszi rituális tánc, vagy bálokban megjelenő táncszüneteket kitöltő táncforma- azonos, vagy közel azonos formában élt. Érdekes feltevést, azaz archaikus, mágikus jelleget fedezhetünk fel a „diófa alatti” lánykörtáncban. A diófa a népi tudatban rangos helyet elfoglaló fafajta, s abból, hogy a körtáncok egy diófás tánchelyen fordulnak elő, ahol kút is található, ősi természeti rituálék továbbélését feltételezhetjük. A kör a táncfolyamat alatt nem bomlik fel, de az ötvenes években főleg a báli karikába néha a legények is beálltak -ez a tánc formáján nem, csak funkcióján változtat-, így a lánykörtánc esetenként énekes kíséretű vegyes körtánccá válik. Elképzelhető, hogy e vegyes forma átmeneti állapot a lánykörtánc és a körcsárdás között. A karikázó folyamatát a válltánc zárja le. Ez nem minden esetben követi a karikázót, elmaradhat, de megjelenni csak annak lezárásaként szokott. A labirintusi forma, ősi termékenységi jelkép. A magyar nyelvterület labirintustáncai főleg a lakodalomhoz kapcsolhatóak, s Füzéren is, a karikázó és a válltánc, része volt a lakodalmi rituáléknak. A karikázó és a válltánc egysége a XX. század harmadától sokszor a bálban vagy lakodalomban található meg. A válltáncba ilyenkor szinte minden esetben -akkor is, ha a karikát csak lányok táncolják- beállnak a legények, főleg a kiválasztott lány mögé, vagy elé, s így a válltáncot követő csárdás természetes előkészítéseként érzékelhetjük ezt, az egyszerű futólépésekből álló, hullámvonalban, csigavonalban haladó labirintustáncot. A karikázót a lányok rendszerint hátul keresztezett kézfogással táncolták. A fogásban a bal kéz felül, a jobb kéz alul helyezkedik el a jobbra keringés szabálya alapján. Előfordulhat az is, hogy mindkét kéz alulra vagy felülre kerül. A válltáncnál ezt a fogásmódot felváltja mindkét kézzel az előtte álló vállának fogása. Ebben a térformában előfordul, hogy valamelyik kézzel –általában jobb kézzel- tánc közben egy-egy táncoló kiinteget a sorból a táncot szemlélőknek. Az integetésben a kézfej oldalirányú mozgatása mellett, annak forgatását is megfigyelhetjük. A karikázó énekes kíséretét a táncoló lányok adják úgy, hogy egy-egy dalt egy lány elkezd s a többiek bekapcsolódnak. Jellemző a karikázóra, hogy nem különül el tempó szerint lassú vagy gyors részre, hanem a tempó fokozatosan nő –leggyorsabb a kör forgatásánál lesz- majd a válltánc kezdetekor ismét lelassul. A körben állók hátul keresztezett kézfogással balra haladnak. A körben egyik jellemző motívum a bal lábbal, bal oldalra lép, majd jobb lábbal a jobb mellé zár. Ez a motívum azonosan ismétlődik. A lépéseket koppantással illetve dobbantással is díszíthetik. A forgó részt követi a válltánc. Általában balkéz felé menetirányba fordulva egymás vállát megfogják és futó lépéssel táncolják a válltáncot, kígyózó tekergéssel. Ez Füzéren csak a karikázó folyamatának lezárásaként jelenik meg. A csárdás elkezdésének egyik formája, az előzőekben leírt válltánc felbontása. A lányok táncra kérése, felkérése is gyakran előfordult illetve olyan tánckezdés is lehetséges, hogy a körtáncból választják ki a férfiak a párjaikat. A csárdás legtöbbször a párválasztással függött össze, sokszor a szerelmi kapcsolatokat is tükrözte. A táncot egy-, vagy kétlépéses párhuzamos csárdás lépéssel kezdik el, azaz a férfi bal, a nő jobb lábbal kezdi a lépést. Előfordul olyan is, hogy a férfi kissé balra dönti a párját és így kezdte jobbra a párhuzamos csárdást. A csárdás lépést váll-lapocka fogással vagy váll-derék fogással táncolták, ritkán előfordult olyan fogás is, amelyben a férfi mindkét kézzel a párja derekát, míg a nő mindkét kézzel a férfi felkarját fogta. Többnyire azt látjuk a csárdás táncolásakor, hogy a férfi a nőt vezeti, a nő nagyobbakat lép, mint a férfi, köríven és egyenes irányban is elmozdulnak a helyükről. E táncstílusokon belül is voltak díszítő motívumok a bokázó, a lengető, a dobogó vagy a kopogó motívumok. A díszítő motívumokat vagy a csárdáslépést közvetlenül követte a forgás. Ennek lépése a fent hangsúlyos rida lépés, melyet általában bal lábbal kezdtek. A kettes csárdás is volt, hogy megjelenik a tánc során, ez úgymond pihenő lépésként. A táncosok új motívumokat többnyire új dallam elején kezdtek, forgást dallamsorok végén váltottak, táncuk tagolását a zene szerkezeti egységeihez igazították. De hogyan is történt a tánc tanulása?

A gyermekek a faluközösségben élve sajátítják el a társadalmi normákat, közöttük a táncélettel kapcsolatos szokásokat, s magát a táncot is. A ritmikus mozgások elsajátítása lehet az alapja annak, hogy később, gyermekközösségekbe kerülve, énekes-mozgásos játékok során a táncok egyes alaplépéseit is megtanulják a gyermekek. Mozgásos játékok közül a kapuzót, vonuló és párválasztó játékokat játszottak a füzéri gyerekek. Az 1930-as évek előtt született gyermekek szlovák nyelvű játékdalokat énekeltek, de a harmincas évektől többnyire magyar nyelvű játékok fordultak elő. A játékokhoz a következő -sokak számára talán ismert- dalokat énekelték: Hej szénája, búj-búj zöld ág, hajlik a meggyfa, nyuszi ül a fűben. Az általános iskolás fiú és lány gyermekek együtt játszottak. A serdülőkorú gyermekek körjátékainál a fiúk egy része csak jelen volt a játékok alkalmakor, a bátrabbak voltak résztvevői a párválasztó játékoknak. A nagyobb legények már ismét résztvevői voltak a párválasztó játékoknak, hiszen abban már megmutatkoztak a szerelmi kapcsolatok is, ekkor már a karikázókba és a válltáncokba is beálltak. A táncalkalmakon részt vehettek a fiatalkorú gyerekek is, de úgymond teljes jogú résztvevők csak az iskola kijárása után lehettek. A faluközösségen belül nem volt konkrét tánctanár illetve külön időpont, amikor táncot tanultak. A fiatalok egymástól vagy a tapasztaltabbaktól általában a táncalkalmakkor tanultak. Legjobb alkalom volt erre egy lakodalom, hiszen akkor a rokonok és szomszédok is jelen voltak, akiktől sok lépést el lehetett sajátítani. A lányoknak könnyebb dolguk volt, ha egy fiú felkérte őket, hiszen akkor a fiú irányította, vezette a lányt. A csárdás volt a legfontosabb és leghamarabb megtanulandó tánc a páros jellege miatt. A karikázónak is egyszerű volt a lépésstílusa, bárki könnyen megtanulhatta, ha beállt a körbe táncolni. Ezt a két táncot követték a kornak megfelelő divattáncok, mint a tangó vagy a keringő. A huszadik század első harmadába avatkoztak be táncmesterek a faluközösség táncéletébe. A hagyományos táncokat kicsit átformálva illetve idegen táncokat hoztak divatba, mint például a magyar kettes, sztepp és a palotás. Az első tánccsoport 1953-54-től négy éven keresztül működött mindössze hat párral. Magyar szövegű dalokra karikázót, zenekari kísérettel csárdást, harmonika kísérettel pedig egy „guggolós ruszki táncot” táncoltak.

A táncalkalmakhoz természetesen a helyszín sem elengedhetetlen. Füzéren a helyszíneit két részre oszthatjuk: szabadtéri és fedett helyszínekre. A táncos mulatságok helyét meghatározta az időjárás, a résztvevők száma és a táncalkalom jellege. A faluban rendszeres helyszínül szolgált a templom melletti tér, hiszen sok ember elfért ott illetve a központba volt. Szakrális helyként szolgált a vár alatt lévő forrásnál, a diófás terület. A tavaszi, természetet köszöntő rituális tánc helyszínének tekinthető, ez azt az ismeretünket erősíti, mely szerint őseink áldozati helyei forrásoknál, patakoknál és magányos fák mellett lehettek. Ide a diófás területre 1948-49-ig jártak a fiatalok. A terület ma is megtalálható, csak az öreg diófa hiányzik, mert kivágták. Szakrális térnek tekinthető a híd is, melyből kettő van a faluban, ide is táncolni jártak. Ősszel illetve esős napokon a csűrben rendezték a bálokat. Az, hogy milyen is lehetett egy csűr abban a korban, azt megnézhetjük mostanában is egy, a faluközpontban lévő csűr kapcsán. Télen pedig a házi bálok és a fonók helyszíne a földes elsőház volt. Előfordult az is, hogy zárt közösségi helyszíneken rendeztek táncmulatságokat, például a szilveszter éjszakáját –a máig is fennmaradt- téli kápolnában mulatták át. Egy hagyományos paraszti életben a tánc, a beszélgetések és a nótázások jelentették a szórakozást a fiatalok számára. A tánc néhány alkalommal tiltva volt. Ilyen alkalmak voltak a temetés, tor és gyász ideje illetve az adventi és böjti időszak. A füzéri lakosság az adventi és böjti időszakban még manapság sem „táncol” illetve mulat, ezt talán foghatjuk a lakosság vallásos mivoltára. Ezeken kívüli rendezvényekkor azonban szabad volt a mulatozás és a legjobb alkalom volt párválasztáshoz is egy-egy ilyen összejövetel. A táncalkalmak is külön csoportosíthatók: 1. Az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó táncalkalmak: Ilyen volt például a keresztelő, mely spontán táncalkalommá vált. A katolikus családok körében a bérmálkozáshoz is kapcsolódhatott táncalkalom. Nagyon jelentős a fiatal legények életét érintő esemény volt a katonának való bevonulás. A legjelentősebb családi ünnep azonban a lakodalom volt. 2. Az év jeles napjaihoz kapcsolódó táncalkalmak:

Előfordult –a már előbb is említett- szilveszteri táncos mulatság, de a bálnak Füzéren nem Szilveszter napja volt a fő ideje, hanem Újév. Időben ezt követte a farsangi mulatság, hiszen ilyenkor még nem sok dolog van kinn a kerti munka kapcsán az embereknek. A nagyobb bálokat a már melegebb, jobb időjáráskor szervezték. Húsvétkor, Pünkösdkor, István király ünnepén, ami egyben a búcsú napja is illetve a szüreti ünnepségen. A bálok általában a fiatalság kezdeményezésére jöhettek létre. Közülük kerültek ki a bál előkészítési munkáját is felvállaló bálrendezők, általában két legény, ők jelentették be a hatóság felé a bálrendezésnek a szándékát, fogadták a zenészeket illetve megkeresték a megfelelő helyszínt. Érdekes, hogy régen a bált nem hirdették, szájról szájra terjedt és így tudta meg mindenki. A tánchoz elengedhetetlen a ruha, vagyis magához a tánchoz hordott népviselet. A mesélők a régies –lányoknak vállkendős, férfiaknak bőgatyás- ruházatot sokszor, mint a nagyszülők, szülők viseletét idézték fel, s ebből ők nem emlékezhettek arra, hogy a bálokban ezek hogyan jelentek meg.

Főleg a saját, táncban hordott öltözetüket írták le, ezek a leírások a harmincas évektől az ötvenes évekig tartó időszakot ölelik át. A fiatalok igyekeztek a táncmulatságokra kiöltözni, de a templomi ruhát nem vehették oda fel. A leányok a világos ruhákat kedvelték inkább, rózsaszín, világoskék vagy piros szoknyákba jártak a bálokba. A blúz az évszaktól függő volt, ennek megfelelően rövid vagy hosszú ujjú. A kötény az általában díszített volt. A cipő is évszakfüggő volt, télen csizmát, nyáron cipőt viseltek. A régebben fonott, pántlikás hajviseletet szintén a negyvenes évektől szalaggal összefogott vagy csatokkal feltűzött hajviselet váltotta fel. A táncmulatságok alkalmával is elengedhetetlen volt a galáris és a díszített zsebkendő. A legények is kiöltöztek a bálokra. Ők csizmanadrágot, mellényt és zakót viseltek a bálok alkalmával. Elengedhetetlen volt a kalap is, kinek pedig jegyese volt a felső zsebébe a jegykendőt tette bele. A 20-as években volt jellemző, hogy a csizmára ünnepeken és bálokon sarkantyút kötöttek. Hogyan valósul ez meg napjainkban? A falunk lakosság szempontjából is elég kicsi, de annál nagyobb összetartás van itt. A „mindenki ismer mindenki” elvéhez talán ez az egyik legfontosabb pozitívum, amit tudok mondani -a hagyományőrzés. A jelenkori fiatalok, az akkoriban élt fiataloktól tanulják meg a mára már hagyományosnak minősülő táncokat összejövetelek keretein belül. Működik nálunk egy Pávakörnek nevezett népdalkör, melyben a fent említett kor népdalait énekelve és táncolva mutatják be a jelenkor számára, hogyan is volt akkor. Minden évben megrendezésre kerül az Öregek napja ünnepség, ahol a mostani fiatalok általában karikázó táncolásával próbálják az öregek számára feleleveníteni akkori életüket. Dolgozatomban Füzér település egy hagyományos kultúráját igyekeztem bemutatni. Sajnálatos dolog az, hogy a füzéri lakosság táncaira irányuló kutatások eléggé későn kezdődtek, már csak egy leegyszerűsödött, kissé megkopott formát rögzíthettek és ebből nehezen deríthető fény a különböző hatásokra, a csárdás formai módosulásaira. A körtánc számos archaikus, mágikus jelentést hordoz magában illetve e körtánchoz is kapcsolódik a település virágzó, mai napig élő dalkultúrája. Ami talán a kutatásoktól is fontosabb, hogy az ott élő emberek őrizzék tovább e „tánckincset”.

Forrás: Darmos István: Füzér táncai és táncélete, Veréb Gyuláné Gergely Margit,
Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör

Leventék

Az Akasztó hegyen volt a futballpálya, odajártunk drukkolni.Ott voltak a majálisok. Tornaóránk is ott volt.Nagy tisztás, nagy területen.Ott volt a fiúknak a zsákbafutás, lekváros kenyérevés.Labdáztunk, ott vonatoztunk az egész réten. Volt amikor nyáron ott táboroztak a Ludovikás katonák.Lovaik is voltak, a faluban a kovácsnál patkoltak ha kellett. A falubeli fiatalokkal barátkoztak.Voltak cigányzenészek, alkalom volt a bálokra. Ott képezték ki a leventéket, ott gyakoroltak.Oktatók hollóháziak voltak. Simkó József és Hraboszki nevezetű, aki állítólag könyvet is írt erről.Fűzéri oktató is volt, Gergely Miklós bácsi./A hollóháziak előtt./ A leventék 16 éves korú fiúk lehettek.Katonaság előtt képezték ki őket. Fából volt faragva a puskájuk, készen vették valahonnan.A mostani buszmegállónál, az Emléknél lévő gesztenyefákat ők ültették úgy hallottuk. A trianoni emléket, a sírhantot is ők építették.Nagy Magyarországot ábrázolta az elszakadt országrészekkel.Meszelt fehér kövekkel ki volt rakva körbe és az elszakadt részekre rá volt rakva, hogy „Nem, nem, soha!” Körül ültetve sok sok virággal, a leventék ápolták. Iskolás gyerekek március 15.-én ott tartottuk az ünnepélyt.Ünnepi ruhába indultunk az iskolából.Fehér puffos ujjú blúzba, sötétkék szoknyába, piros aranysujtásos pruszlikba, fehér harisnyába, fekete pántos lakkcipőbe.A fiúk fekete nadrág, fekete mellény, fehér ing. Énekelve mentünk.Az Emléknél volt a Szózat, verseltünk „ Magyar vagyok magyar…” A fiúk verselték „ Te szép nagy Magyarország de kicsike lettél….” A tanító néni beszédet mondott. Volt Himnusz, leraktuk a virágokat és jöttünk haza. A leventék őrséget álltak a sírhantnál. Az út másik oldalán volt egy oszlopon álló nagy tábla , rá volt írva E M L É K. A II. világháború után eltünt a sírhant és megszüntek a leventék is, eltünt a tábla is.

Ma már áll újra trianoni emlékmű, amit 2013. június 4.-én, a trianoni emléknapon adományokból állítottak.Párjátritkító, különleges emlékkő.Ezt senki el nem ronthatja, a víz el nem moshatja soha.Megérdemlik azok, akik együtt szenvedtek meg érte. Kristóf János bíró és társai – akik neve még hiányzik a hatalmas kőről - Urbanovics Sándor, Horváth Miklós, Kovács Miklós, Novák János.Ők túlélték, de soha el nem felejtették amíg éltek.Így maradt meg Fűzér továbbra is magyarnak.Emléküket az utódok sem felejthetik.

A háború után jöttek a cserkészek.Ők a Perecsebikkbe táboroztak, ott is voltak majálisok. A cserkészek építették a forrást.Katlanokban főzték a gulyást, aki akart enni vehetett belőle. Inkább batyus délután volt.Szórakozni ment ki hozzájuk a falu apraja-nagyja, vittek magukkal harapnivalót is. A cserkészek ha épp lányos ház előtt meneteltek pattogós lépésekkel /mivel a lányok szülők nélkül, egyedül nem álltak szóba idegenekkel/, elkezdték hangosan énekelni, hogy

„ Várjatok csak lányok, ti fűzéri lányok,
   Ha meglátnátok a debreceni babám, sírva fakadnátok! „


Tesztelve Chrome 40.0, utolsó módosítás: 2015-3-31 22:36