Infobox



Oldal letöltve: 1
Eddigi látogatók: 1
A mai oldalletöltés: 0
A mai látogatók: 0

Szponzoraink:
Füzérért Alapítvány Nimród vadászbolt Sátoraljaújhely - Fazekas László vállalkozó Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület Abaúj Várvitézei Abaújvár Jövőjéért Egyesület Hercegkút község önkormányzata Erdélyi Kutatócsoport Egyesület Magyar Tartalékosok Országos Szövetsége B-A-Z Megyei Szervezete M.kir.106. Honvéd Tüzér Üteg Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Füzéri Várgondnokság

Humoros történetek

Fut a halál

Én magam sem maradtam adósa annak, aki engem megviccelt. A fuvargazdaság udvarba jöttek minden nap a fogatosok dolgozni. Szóltak, köszöntek, de a Brunáczki Ignác /Gruzin/ mindig kötekedett. Megkérdezte, hogy vagyok, közben el akart lábasolni, vagy csenállal a lábamat csipkedte. Mondtam neki, hogy egyszer még visszakapod. Azt tudni kell, hogy akkor a Fuvargazdaság udvarán lévő szolgálati lakásban laktunk és az udvaron sorakoztak szépen egymás mellett a szekerek, így tudtam, hogy melyik kié. Egy alkalommal halat pucoltam, pontyot és abban jó nagy, furcsa alakú hólyag van. Mindjárt arra gondoltam, hogy ezt továbbítom. Reggel a férjem, /aki tudott a tervemről/ munka-eligazítást tartott abrakoltatás közben, hogy melyik fogat hová menjen, honnan szállítsák le az ölfát, szóval húzta az időt, én ezalatt az Ignác szekerén, a lovak porciója melletti tarisznyájába, a kenyere és a szalonnája közé odatettem a halhólyagot. Szépen visszacsavartam az ebédjét a kiskendőbe, az egészet betettem a széna közepébe, a porcióba. A kocsisok befogták a lovakat, felültek a szekérre, rá a porcióra és elmentek. Délben a Senyánszki réten leült egyszerre a tíz ember ebédelni, kibontotta a Gruzin is a kiskendőjét és nagyot nézett, amikor látta, hogy a kenyere közepébe egy nagy halhólyag van belefúródva.
 „Hát ez ki volt? Ez csak az Ilon lehetett. Na, majd adok én neki!”
A többiek enni nem bírtak, annyira nevettek. Amikor visszajöttek a munkából, nem is voltam az udvaron, messzire elkerültem őket egy darabig. De még téma volt sokáig a halhólyag.

Egy alkalommal egy csapat zarándok ment Máriapócsra gyalog, előre megbeszélték, hogy korán reggel indulnak. Reggel bekiabált emberünknek a szomszéd: „Gyere Józsi, mert indulunk!” gyorsan felöltözött, felkapta a batyut, amit a felesége este elkészített és ment. A Bodrognál megálltak megpihenni és enni, kibontotta emberünk a batyuját és nagyot nézett, mert azt a batyut hozta el tele babbal, amit a felesége az esti babfejtés után kötött össze. Így vissza kellett fordulnia.

Az egyik cigányasszony egy szép napsütéses nyári napon elment a szénaverési patakba mosni. A tóban mosott szappannal és tiszta vízben öblített, amikor kész volt, kiterítette a bokrokra száradni a ruhát. Akkor vette észre, hogy a zsebébe maradt a nyugdíj, amit pont előtte hozott a postás és azt is kimosta a ruhával. Kiteregette a százasokat is a rétre szárítani. Hazament és otthon jutott eszébe, hogy a százasok ott maradtak a füvön!Sietett vissza és szerencséjére a pénz még mindig ott száradt, úgy volt, ahogy hagyta, nem járt arra senki.

Egy alkalommal amikor volt egy halott a Parton, a cigányoknál – akik evéssel, ivással, mulatsággal ülik a tort- egy vicces ember az Alvégről gondolta, hogy megtréfálja őket. Felvett magára egy nagy fehér lepedőt és egy kaszát a vállára, így ment fel a Partra késő este. Benézett az ablakon és látta, hogy nagyon isznak és mulatnak a gyászolók, fogott egy nagy követ és elkezdte vele a falat dörzsölni. Ez olyan hangot adott, mintha zengett volna, megijedt bent mindenki. Azt mondja egyszer csak az egyik cigányember:
„ Ne féljetek, menjünk csak ki, nézzük meg mi az! „
Meghallotta ezt a vicces ember és uccu neki, futott le a Partról vállán a kaszával. Ha utolérik, nagyon megjárta volna, így futamodott meg a halál.

Az 1930-as 40-es években ószeres járta a falukat. Mi gyerekek összeszedtünk minden rongyot és vittük becserélni a gyékénnyel befedett szekeret kerestük, amiről kiabálta az árus:
„ Itt a cukor, itt a méz. Itt a török méz, fele cukor fele méz.”
„Rongyot, vasat veszek!”
Volt olyan gyerek, aki otthonról a zsákokat vitte becserélni, gyűrűt kapott érte. Volt, hogy a gyerek az ekéről is levette az ekevasat, fütyülőt adott érte a bácsi. Amikor hazajöttek a szülők, a gyerekek rögtön eldicsekedtek, hogy mit kaptak. A szülőktől is megkapták persze a magukét!Volt nagy sírás, ígérték hogy többet ilyet nem csinálnak.

Lányok a kocsmában

1944 volt, mikor egy alkalommal, két barátnőmmel, egy kis csínytevésre kaptunk kedvet, mert ne higgye senki, hogy a régiek nem tudtak viccelni. Szóval én, Márti és Klári kitaláltuk, hogy fiúnak öltözünk, és egy kicsit mókázunk, így is tettünk. Én a testvérem Jenő ruháját vettem fel, melyet Kassán vettek neki, ha haza jön, a frontról legyen szép új ruhája, ott volt a szobámban a szekrénybe betéve. Este mikor felöltöztem, a kisablakon kibújtam, ott laktunk a vár alatt ahol aztán Jenőék is laktak. A parókia mellett találkoztunk és a cintérre mentünk akkor nem volt még közvilágítás így a sötétben senki nem láthatta, hogy mi vagyunk azok, még cigarettáztunk is. Aztán gondoltunk egyet és átmentünk a korcsmába, akkor a Timkó János volt a korcsmáros, volt egy fia az Ernő, aki udvarolni is akart nekem. Három lépcső volt a korcsma ajtaja előtt és olyan kétfelé nyíló fa ajtaja volt, a kalapot jól a szemünkbe húztuk és leültünk a sarokba az ajtó mellé. Oda jött az Ernő és megkérdezte: - Mit innának? - Egy liter bort és egy üveg szódát!- válaszoltam, elváltoztatva a hangomat. Nem szólt az semmit csak megfordult és hozta a bort meg a szódát, lette az asztalra a bort, de a szódával hirtelen lelocsolt minket! Sikítva ugrottunk fel, erre elkiáltotta magát: - Lányok vannak a korcsmában! Úgy szaladtunk ki, hogy a lépcsőt is átugrottam, szaladtunk a templomhoz, ahol a torony melletti árnyékba bújtunk el, ők meg szaladgáltak körbe meg kiáltoztak: Meg vannak? Hol vannak? A szívem a torkomban dobogott, aztán elcsendesedtek, mi meg szaladtunk haza, bemásztam az ablakon, és gyorsan lefeküdtem. Reggel bejött édesanyám, és pont azt a szekrényt nyitotta ki ahol a Jenő ruhája volt, rögtön látta, hogy koszos, füves! Kérdezte is mi lett ezzel, de én nem árultam el, még tán jól elvert volna apám, ha megtudja.

Eke a csűrtetőn

Egyik reggel apám miután elkészülődött előző napon a szántáshoz, kiment az udvarra, és fel akarta tenni az ekét a szekérre, de nem találta, szegény kereste mindenfelé, míg meg nem állt az udvar közepén és fejét az ég felé fordítva, kalapját hátratolva fejét megvakarta: -Hol lehet az eke? Hát látja ám ebben a minutában, hogy biz az fel van húzva a csűr tetejébe, mert hát a huncut legények így tréfálkoztak a lányos gazdákkal abban az időben. Szegény megszenvedett vele míg leszedte, és az egészért minket hibáztatott.

Járomszög

Egyszer trágyahordáshoz készülődtünk, jól megrakta édesapám a szekeret, még fényesre is lapogatta, hogy a rázós úton, szét ne szóródjon a trágya, aztán befogta a két ökröt a szekér elé és mi lányok is mentünk vele. Mikor odaértünk ahol a kereszt ál a falu alatt, apám az árkon át akarta a kocsit a földekre átvezetni, amint a szekér eleje beleért, ostorral odacsapott Bojti és Fickó farára. Azok megrántották a szekeret, az meg kétfelé esett, a trágya mind az árokba szóródott, apánk eldobta az ostort mi megszaladtunk ő meg utánunk dobta még a villát is úgy szidott minket a legények miatt! Mert hát a legények kivették a járomszöget, ami a kocsit egybe tartotta!

Forrás:Horváth Ilona
Fotók: Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör

Fűzér egy gyerek szemével

1971. szeptember 3-án születtem Sátoraljaújhelyen, szüleim ebben az időben Hollóházán dolgoztak a helyi ABC-ben. Gyermekorom elsői időszakában, amire visszaemlékezem a Hollóházi óvoda. Korán reggel keltünk mivel szüleink a reggel hat órakor induló busszal mentek dolgozni az un. faros busszal utaztunk, ha rágondolok, érzem a busz máshoz nem hasonítható szagát, télen mindig hideg volt nyáron hazafele forróság. Az óvodába mindig valamelyik bolti segéd kísért el minket (bátyám is idejárt), bár a nevére nem emlékszem egy kedves óvó nénire emlékszem, aki idős, kissé kövérkés volt. Ami rossz emlékem az óvodáról a spenót főzelék, talán nem is volt más rossz dolog ott. Más emlékem ebből az időszakból nem is nagyon maradt, talán majd egyszer eszembe jut még más is. Az általános iskolai tanulmányaimat a füzéri négyosztályos suliban kezdtem el, ami alig kétháznyira volt tőlünk. Amikor én megszülettem a várkertben laktunk fent, nagyszüleim házában, amit aztán elcseréltek szüleink a másik családi házzal, ami régebbi volt, s nem volt benne semmi, a mai un komfortból. Ez egy régi hosszú parasztház volt, a házvégén istállóval, hagyományos pitvarral, szobákkal. Az elkövetkező években fokozatosan lett átalakítva, szüleim már nem tartottak tehenet, így azt megszüntetve egybe nyitották a lakással. Kialakították a konyhát, kamrát, és egy kisebb fürdő helyiséget. A vizet bevezették úgy hogy a kútból egy villanymotor szívta fel a konyhában lévő tartályba és onnan kapta a vizet a csap. A WC továbbra is a kinti (pottyantós volt, télen kissé odafagyott az ember, nyáron hát hogy is mondjam erősen illatozott.) volt, kádnak fém négy lábon állót használtunk, a vízforralás meg a sparhelten fazékban. Egymás után fürödtünk a vízben, előbb a kicsik aztán a szülök, talán nem is fürödtünk minden nap bár erre nem emlékszem pontosan. Aztán lecseréltük a tetőt palára, három szoba lett kialakítva, és majd elfelejtem velünk élt Miki bácsi, anyám nagybátyja, nagyon szerettem őt! Velünk, gyerekekkel mindig jó volt, sajnos komoly betegsége volt – agyér elmeszedés –ebből kifolyólag sokszor kiabált, főleg tótul amit mi nem értettünk, de ilyenkor nem mentünk a szobájába. De hogy befejezzem a ház átalakítást a nyolcvanas évek végére villanybojler is került a fürdőszobába, lecsempézték a konyha alját, a fürdőszobát. Szóval komfortos ház lett az egykori paraszthátból. A háznál egy nagyobb és egy kisebb kert, csűr, állattartóhelyek (baromfi, disznó) biztosították a gazdálkodást. A TSZ-ben volt lehetőség krumplit termelni, ott mindig volt pár sorunk nekünk is, valamint a perpatakon volt egy kis szőlősünk. Aztán ott volt a Papuskert mellett egy keskeny kertünk és a nagymamám családjából származó kert a Felvégen. Ezekben e kertekben ugyancsak krumplit, és zöldségeket termeltünk, takarmányrépát, kukoricát. A kertekben lévő gyümölcsfák adták az almát, szilvát, körtét, diót. Egy szóval önellátók is voltunk, mivel a szülök munkája egésznapra távol tartotta a háztól őket, így ahogy nőttünk egyre több ház körüli munka várt ránk. Reggel korán mielőtt a bolt nyitott, a szülök megetették az állatokat, majd dél időben egyikük hazaszaladt (általában anyánk), gyorsan készített valami meleg ennivalót, majd visszament dolgozni. Délután haza érkeztünk az iskolából, bizony sokszor beálltunk a boltba a pult mögé, ugyanis 14.30-kor jöttek meg a gyárból a munkások (ekkor már egy rövid Füzérkomlósi kitérő után a füzéri boltban dolgoztak a szüleink). A füzéri boltot a szüleink előtt a Novák Ernő bácsiék vezették, ÁFÉSZ bolt volt, nem magántulajdonú. A kocsmát Kálnási Gyula bácsi vezette, nem volt más üzlet a faluban, itt lehetett megvenni a fontosabb élelmiszereket. Ha ünnepek (karácsony, búcsú, húsvét) jött akkor mi is ott voltunk, amíg csak kellett a boltban, dolgoztunk, mint a szüleink, persze pénzt mi nem kaptunk. A boltban dolgozott még a Nena vagyis Erzsi néni, aki a Juhász Pista bácsinak volt a felesége, így rokon is volt nekünk, ő akkor dolgozott mikor anyánk szülte a húgomat. Erzsi néni tót származású volt, egyébként sokan beszélték a régi tót nyelvet a faluban, anyánk is jól beszélte. Gyakrabban beszéltek ezen a nyelven mint magyarul, sok használati eszköz és étel, ruha, stb, neve ma is tótos. A bolt fontos szerepet töltött be a falu életében egyfajta közösségi helyszín volt, találkoztak az emberek, pletykáltak, munkát beszéltek meg, és bár nem magán bolt volt mégis volt hitel. Az emberek becsületesen meg is hozták, érdekes volt, hogy sokan a gyerek pajtásaimból azt hitték nekünk sok pénzünk van mert boltosok vagyunk. Ha tudták volna milyen az amikor nem mehetsz a haverokkal, az erdőre, vagy éppen focizni, mert a boltban vagy otthon kellett dolgozni a szülőkkel vagy helyettük! Tudom ők is dolgoztak, de nem a szülök munkahelyén, ráadásul sokszor mentünk a szülök helyet segíteni azoknak a családoknak, akik akár rokonok voltak, akár csak valamiben segítettek nekünk, vagy egyszerűen barátok voltak pld. krumpli szedéskor, építkezéskor. Hatodik után már egész nyáron dolgoztunk, én főleg kőműves segédmunkásként a TSZ brigádjában, korán keltünk hatra mentünk, és este volt olyan hogy hatra értünk haza! Mindezek ellenére teli volt jó élménnyel ez a korszak, sok csibészséget tanultunk az öregektől, de ekkor már pénzért dolgoztunk, bár ezt otthon leadtuk. Egyszer megkérdeztem én mikor mehetek nyaralni, mint a többiek, apám lekent két pofont és elzavart…. Nyolcadikos koromig egy alkalommal volt nyári nyaralásom, Dombrádon, majd szakközép idején egyszer a Mecsekben gyalogtúra táborban voltam. Igaz a Balaton partján ahonnan apám származik, lehetet nyaralni (persze nem minden nyáron, mert itthon is kellet maradni dolgozni valakinek), de más az, amikor oda mész , és persze segíteni kellett ott is a nagyszülőknek, és más az amikor csak szórakozol. De térjünk vissza a faluhoz, hisz erről szólna írásom, a falu lakossága a mai 350 főhöz képest több mint kétszerese volt, nem emlékszem üres házra vagy üres templomra. Ahogy említettem a kocsma és a bolt volt egy fajta közösségi hely, innen indultak dolgozni az emberek a gyárba Hollóházára, a TSZ-be és az erdőre. Az itthon maradó asszonyok, és gyermekeik gondozták az állatokat, és földeket, rövid ideig volt varrodája is a falunak ahol pár asszonyt kapott munkát. A szomszédunk volt a Tóth Estók András bácsi, és a Tóth Estók János bácsi, a Farkas Gyula bácsiék, Kocsis Erzsi néni (szintén rokon), Juhász Pista Bácsiék, és a Gergely János bácsiék, majd a veje Novák Imre bácsiék. Juhász bácsi sokat volt nálunk értet a famunkákhoz, faragot, teknőt, szakajtót, stb. Miki bácsi a ház körül dolgozgatott, Erzsi néni minden nap átjött. Erzsi néninek volt egy kis kinti süllyesztet tűzhelye hozzá rézüst itt készült a finom szilvalekvár! Bandi bácsinak volt két lova, minden nap azokkal járt munkába, sokszor fellógtunk a szekérre, egy kicsit utazni. Amikor télen valaki a szomszédokból vagy mi disznót vágtunk, az bizony szinte ünnep volt, átjöttek a szomszédok, megfogták és leszúrták a disznót, aztán mikor minden elkészült, este újra összejöttek és hajnalig múlattak. Mi gyerekek vittük a rokonoknak, szomszédoknak a kóstolót, néha egy kis pénzt is kaptunk (5-10 forintot). A szomszédban csak a Novák lányok (Emőke, és Csilla) voltak gyerekek, meg egy kicsit arrébb a Bodnár tanár úrék két fia. Így ha volt időnk együtt játszottunk, s mivel a családok között jó barátság volt, Karácsonykor és húsvétkor is összejártak a családok. Téli estéken még a diótörés, a tollfosztás, volt közösségi esemény, egymásnak segítettek a családok. A férfiak gyakran jártak össze, mikor már volt tepertő, szalonna, kolbász, és sakkoztak, kártyáztak, ettek ittak, hol itt, hol ott, nem csak a szomszédokkal. Még emlékszem arra is mikor nem volt villany bizony petróleumlámpák világítottak. Aztán volt a színjátszó csoport, téli estéken a kultúrházban ők adtak elő darabokat. A falu utjai, amikor bitumenezve lettek milyen újdonság volt, nem kellet már sárban tocsogni esős időben, az ablakból figyeltem a hatalmas munkagépet, amikor húzta az új utat. Az építés során sok udvarra kerültek az értékes anyagokból, mindenki ügyeskedett. A régi fakerítéseket is sokan lecserélték az új dívatnak megfelelő vaskerítésekre, elkezdték a mai Petőfi utca kiépítését is. Ahol ma kezdődik a temető, ha kifele tartunk a faluból, régen ott volt a falunak vége, főleg a fiatal házasok építkeztek, hívták ezt Újsornak is. Saját kocsi nem sok embernek volt, nekünk vagyis apámnak motorja volt, egy Swalbe Simson, majd egy Jawa 250-es, így ha kellett mást kellet megkérni arra, hogy elvigyen minket. Egyik ilyen eset volt mikor betörtem a fejem a kút korbájával, mert úgy gondoltam én már fel tudom húzni a vödör vízet, hát nem jött össze. A Kálnási Jani bácsi vitt be minket a Zaporozsec kocsijával, többnyire trabant, zsiguli, és zsaporjozsec volt a környékmenő autói. Akinek nem volt autója, az buszra ült vagy gyalog elment Füzérkomlósra és ott felszállt a kisvonatra (Vicinálisra), ez egészen Sárospatakig ment. Mi is ezzel voltunk pld. az Ardói strandra, ez mindig remek élmény volt, majdnem vasutas is lettem annyira tetszet. A TSZ-ben új istállók készültek, volt csordája a falunak is volt a TSZ-nek is, ma már eltűntek volna a jószágok mind, ha nem vállalkozna egy-két ember. Reggelente, hogy a tehéncsorda végig a falun, sorba engedték a jószágot a családok, én a cigány Karcsira, meg a Sárira emlékszem, mint pásztorokra. Egésznap vigyázták hol így hol úgy a jószágot, mert hát közben gombáztak, szedtek ezt, azt, meg néha megcsapolták a tejet. Este fele haza hajtották a barmokat, azok meg szépen kiálltak a sorból, ha a házhoz értek és még az istállóba is beálltak. Ma, amikor arról beszélnek milyen volt az élet a kommunista időkben, mintha legalábbis nekem úgy tűnik, nem éreztük ezt vidéken. Igaz nem volt már ekkor beszolgáltatás, jártunk templomba, hittanra, egyházi táborozásra. De jártunk április 4., vagy november 7. ünnepségekre ugyan úgy, mint az egyházi ünnepekre, jártak templomba a helyi párttagok is tagjai voltak az egyházi énekkarnak. Tehát a párt rendszer és régi szokások együtt voltak jelen életünkben, de ismétlem gyerekként láttam így. A hittan órák rendszeresen esti órákban voltak, Ács István plébános úr tartotta, és páran tanultunk tőle citerázni, meg is van a mai napig a citerám. Minden vasárnap ministráltunk, ill. a karácsony előtti időszakban a hajnali rorátén is ott voltunk, ebédnél imát mondtunk, és sokszor este imával ért véget a nap. Az iskolában nagy szigor volt Bodnár tanár úr és a Novák Ernő bácsi lánya a Marika tanított minket, ha valaki rosszul viselkedett könnyen kapott a bottal, vagy vonalzóval, sőt még a kulcstartó is repült! Dehogy panaszkodtunk otthon, kaptunk volna még otthon is! Emlékszem egyszer megettük a Kovács Kati szendvicsét, azt ígérte ad belőle, de nem adott elvettük és megettük. Na, kaptam is a Bodnár tanár úrtól pár nyakleveset! Aztán elvette az ellenőrzőmet, beleírt, de nem nekem adta ide, hanem a Brunáczki Erikával küldte haza, apám éppen borotválkozott mikor Erika behozta az írást. Apám elővette a nadrágszíjat és jól elvert vele, hogy szégyent hozok rá, mint boltosra, jó darabig nem kellett a kolbász…. Egyik kedvenc szórakozásunk a foci lett, bárhol bármivel, micsoda élmény volt vasárnaponként kimenni a pályára. Ami ma a fiataloknak a bajnokok ligája nekünk az volt a csúcs, ha Pálháza, vagy Hollóháza játszott nálunk, de akár más csapat is jött kint volt a falu apraja-nagyja. A lányok a fiúk miatt, apák a fiaik miatt, talán csak asszonyok maradtak otthon kihasználva a vasárnap délután csendességét. Játszottunk, amikor csak lehetet, sokszor délután harmincan is összejöttünk a pályán, télen akár a hóban is játszottunk. Otthon kis kapura az utcában, vagy golflabda nagyságú gumigolyóval fejelő verseny kapura vagy anélkül. Szerveztük más falubeli gyerekek elleni meccseket, gyalog vagy biciklivel mentünk át a Tatárokhoz,vagy ők jöttek(nekik ekkor még nem volt csapatuk bajnokságban). Aztán ott volt a csapágyakra –melyeket a TSZ-ből vettünk „kölcsön”- szerkesztett szekerek, egy deszka egy fix, hátsó fatengelyen két csapágy, elől egy fordítható fatengelyes csapágyazás. Nem volt bukósisak, se más védelmi eszköz a bitumenes utakon száguldoztunk vele, vagy a szekerek után kötöttük magunkat úgy húzattuk a falun végig magunkat. Szerettünk csavarogni az erdőkben, vadakat meglesve, minden részét szinte bejártuk a hegyeknek, de még ma is ha kimegyek egyedül vagy családdal jó érzés érezni a természetet. De nem hagyhatom ki a várat, remek bújócskák, számháborúk, néha fiús verekedések helyszíne volt, riogattuk a kirándulókat. A várfalon rohangáltunk, nem emlékszem, hogy féltünk volna attól, hogy leesünk, ma már kétszer is meggondolnám kimásszak-e a falak tetejére. 1977-ben a ma már dr. Simon Zoltán elődje Juan Capello, és Feld István régészek dolgoztak a váron, ahol helyiek is segítették a munkájukat, minket is felvittek a tanáraink. Szerencsére ma még áll a várunk és talán részben fel is épül. Sokat álmodoztam róla, hogyha sok pénzem lesz, megveszem, és ott fogok élni, de most csak a vár alatt lakom…. Akkor a várból csak a kaputorony volt és a kápolna olyan állapotban, hogy álltak a falai, amit ma árnyékszéknek tudunk azt hittük itt akasztották fel az embereket. Fák álltak a falakból kinőve, gazos volt, nem is sejtettük, hogy falak lehetnek a föld alatt. Hallottunk olyan történeteket hogy alagút vezet a várból Sárospatak várába, sokat kerestük néztük a lyukakat, hátha ott lesz a barlang, de nem találtuk. A várral kapcsolatos egy másik jó dolog, hogy télen sokat jártunk ki szánkózni a Párkány rétre, de még a vároldalban is sokat csúszkáltunk nylonzsákon szénával vagy szalmával megtöltve. A kultúrház nem mindig volt ott ahol most, mikor kicsi voltam akkor ott volt ahol ma a Gali György és családja lakik két házra tőlünk, egyben KISZ helyiség volt. Aztán elkészült a kultúrház, lett benne mozi, micsoda filmek voltak (Sivatagi Show, István a király), Trudics bácsi hozta a filmeket nagy dobozokban, mindig kíváncsian lestük, hogy készíti elő a vetítést – a cigi mindig éget a szájában- talán nem is volt üres mozis előadás. Persze nem volt ennyi tévécsatorna, hétfőn még adás sem volt, amikor karácsonyra kaptunk egy mono rádiós magnót micsoda élmény volt! Egy fekete fehér tévénk volt vigyáztunk rá nagyon, saját lábain állt, néha valami szlovák adás is bejött rajta, de semmi más. Aztán itt volt kialakítva a klubhelyiség, nagyjából ahol ma a hivatali rész található, itt voltak a bálok, lakodalmak (én is itt kaptam a végzetes lövést a szívembe, majd itt esküdtünk meg 1944-ben), szóval itt csajoztunk. A vasárnapok voltak a legjobbak, bár reggel fel kellett kelni az elvonuló csorda után eltüntetni a „nyomokat”, aztán irány a templom, majd jöhet a rántott hús!!! Ebéd után sok helyen kiültek a kapuk előtt lévő padokra pihentek az emberek, vagy litániára mentek, és ha itthon játszott a csapat, akkor meccsre. Egyébként sok férfi úgy csinálta, hogy elment a templomig a családdal, majd a gyerekek és asszonyok bementek, de a férfiak egy része a fél misét jelző harangszóig a „kocsmában” imádkozott.


Tesztelve Chrome 40.0, utolsó módosítás: 2015-3-31 22:36