Infobox



Oldal letöltve: 1
Eddigi látogatók: 1
A mai oldalletöltés: 0
A mai látogatók: 0

Szponzoraink:
Füzérért Alapítvány Nimród vadászbolt Sátoraljaújhely - Fazekas László vállalkozó Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület Abaúj Várvitézei Abaújvár Jövőjéért Egyesület Hercegkút község önkormányzata Erdélyi Kutatócsoport Egyesület Magyar Tartalékosok Országos Szövetsége B-A-Z Megyei Szervezete M.kir.106. Honvéd Tüzér Üteg Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Füzéri Várgondnokság


Hadtörténelmi írások

Fegyverek Mátyás Király korában.

 

            Mátyás király (1443.02.23-1490.04.06), történelmünk olyan királya volt akit nem azért lett uralkodónk mert, családi ágon trónra jogosult lett volna (bár apjáról tarja az a legenda hogy a  Zsigmond király zabi gyereke volt), hanem a köznemesség ill. a főurak megegyezése alapján választották királlyá.

            De nem is ez az igazi témám hanem azok a fegyverek, fegyverzetek melyet ebben az időszakban alkalmaztak a magyar katonák.

            Mátyás hatalomra kerülésekor, a nemesek és főurak bandériumai voltak az alapjai a hadseregnek. Mátyás ezt változtatta meg azzal hogy létrehozta a zsoldos hadsereget, ennek felszerelése persze a király gondja volt, és Mátyás erre nagy gondot fordított. Számára fontos volt hogy jól képzett katonái legyenek, és ezt csak a sok harcban részvevő népekből tudta kialakítani. Így fordulhatott elő az hogy az általa, legyőzött ill. hűségére áttért cseh Jan Giskra katonái lettek az első zsoldosai, de voltak törökök, is akik délvidéki harcok során álltak át seregébe, de osztrák vagy  svájci katonák is szolgáltak nála.

Mátyás fő fegyveres ereje a gyalogság lett, melyben megtalálható volt a nehéz gyalogság és az un. könnyűgyalogság, a nehéz lovagság ekkor volt átalakulóban, mivel a török elleni harcok során szükségessé vált a könnyű lovasság újra felfedezése (a honfoglalás után a nyugati harcmodor ezt kiszorította), így a kezdetben főleg a déli végeken élő rácokból alakultak meg az első csapatok, később a szegényebb nemesek főfegyverneme lett (a huszárság nevét kapták). Ezenkívül az erőd és vár ostromokhoz szükséges romboló eszközök is voltak szép számmal Mátyás seregében, de Mátyás is tervezett saját ostrom gépeket, a tüzérség ekkor még kevésbé volt fejlett, de már jelen volt ( a török tüzérség volt ebben az időben a legjobb). Mátyás folytatta Zsigmond által elkezdett, később végvári várrendszernek nevezett vonal kiépítését is. Délvidéken kialakult az un. ütköző zóna, ahol kevesen laktak épp a háborúk miatt, és ezáltal az ország belső nagyobb része részben védve volt a háborúk okozta károktól.

Ebben a kis összefoglalásban szeretném bemutatni (bár ez csak részlet a készülő anyagból) a kor jellemző fegyvereit, a hadviselés módszereit. 

Nézzük hogy nézet ki Mátyás seregének szervezete:

Három fegyvernemre oszlik; ezek elsejét a vértesek alkotják, akik negyedévenként minden ló után 15 aranyat kérnek, és kevesebbért nem is hajlandók elmenni oda. A második fegyvernem a könnyűlovasság, kiket huszároknak hívunk; ezek negyedévenként egy ló után 10 forintot kérnek, és másként nem akarnak oda elmenni. A harmadik fegyvernembe a gyalogok tartoznak, és különböző rendekre oszlanak; egyesek közgyalogok, mások vértesek és vannak pajzsosok. A közkatonák vagy gyalogok egy negyedévre személyenként 8 aranyat kérnek. Viszont a vértesek vagy pajzsosok - minthogy apródok és szolgák nélkül vértjüket és pajzsukat nem hordozhatják, s mivel eme apródokat szükségképpen biztosítani kell számukra -, ezért mindegyikük vértenként és pajzsonként egy-egy apródot kíván, valamint dupla zsoldot. Vannak ezen kívül puskások, akik értenek a puskával vagy más effajta kisebb lőfegyverrel valólövéshez, de azért nem oly vitézek s használhatók a puska kezelésében, mint a gyalogosok. Mivel azonban a csata kezdetén, mielőtt tudniillik kézitusára kerülne sor, a pajzsosok mögé állítva, valamint védelemben igen használhatók, ezért ők is annyit kérnek, amennyit a közgyalogosok. Az a szokás minálunk, hogy a gyalogosok számához képest egyötödnyi puskást állítunk.

E hadnépek alkalmazásáról és felhasználásáról: a vérteseket mi falnak tekintjük, kik soha a helyüket fel nem adják, még ha egy szálig lemészárolják is őket azon a helyen, amelyen állnak. A könnyűfegyverzetűek az alkalomtól függően kitöréseket intéznek, s ha már elfáradtak, vagy súlyosabb veszélyt szimatolnak, mindaddig ott maradnak, míg adandó alkalommal ismét előtörhetnek. Végül a gyalogság egészét, meg a puskásokat, vértesek és pajzsosok veszik körül, éppen úgy, mintha azok bástya mögött állnának. Mert az egymásnak vetett nagyobb pajzsok kör alakban erődítmény képét mutatják és falhoz hasonlítanak, melyek védelmében a gyalogosok s az összes középütt állók szinte bástyafalak vagy sáncok mögül harcolnak, és adott alkalommal törnek elő onnét.

Ebből a rövid idézetből is látszik, hogy Mátyás fő taktikája a védekezésből indított támadások, míg az ellenség ki nem fáradt, várostromoknál többnyire a kiéheztetés és pénzzel, hatalom ígéretével való meggyőzést is sokszor választotta (Giskra esete).

Hunyadi János a  nyílt csata mezőn az alábbi harcrendet használta: a főerőt (nehézlovasság), valamely szárnyon helyezte el és próbálta elsöpörni ellenfelét, a derékhad és a másik szárny csak védekezett, és a főerők bekerítését akadályozta meg. Majd a sikeres áttörés után a nehézlovasság oldalba támadta a derékhadat, és a másik szárnyat támadó ellenfelet. Sokszor már az áttörés meghozta a sikert és az ellenség megfutamodott. Ha viszont a nehéz lovasság nem ért el sikert akkor bizony csatavesztés lett a vége, és Hunyadi János is sok csatát vesztett (Várna 1444).

Ezzel szemben Mátyás többször alkalmazta a könnyűlovasságot, míg a fő erők feltartoztatták az ellenség főerőit, addig a könnyűlovasság annak hátában tevékenykedett, elvágta az utánpótlástól, betört ellensége területére (lásd Cseh háborúk idején a lengyelek ellen)

 

 

Tüzérség:

 Mátyás idejében rohamosan fejlődött ez a fegyvernem,( köszönhetően a magyar bányászat fejlődésének is), hogy milyen hamar sajátítottuk el azt szépen mutatja, hogy a török seregben is alkalmaztak magyar ágyúöntőket. A puskaport a XV. Század közepéig lisztszerűre őrölték és úgy keverték össze, ez a szállítás során elvesztette minőségét mivel a nehezebb összetevők lesüllyedtek. A XV. század közepétől szemcsézet lőport készítettek, ezáltal nőt a felhasználás lehetősége. Mindeközben valószínűleg a kovácsmesterségből kifejlődött az ágyúöntők generációja is. Kezdetben ezeket az ágyukat az erre a célra készített szekereken szállították egyik helyről a másikra, és mint a képeken is látszik nem voltak fix ágyú talpakon, csak jóval később(1400-as évek végére) alakulnak ki vontatható ágyú talpak, Mátyásnak viszont már 1470-es években volt ilyen. Az első ágyuk még un. abroncsos technológiával készültek, ami azt jelenti hogy a vas ill. bronz abroncsokból készült az ágyúk csöve. Később a hadi igények miatt kialakult az ágyú öntés fejlettebb formája ahol már egyben öntötték ki az ágyúk csöveit. De hogy pontosítsam a fogalmakat, megkülönböztetünk ágyúkat, tarackokat, és mozsarakat, a különbségeket az űrméret és a cső hossza adja meg. 

  

            Mátyás királynak volt 30 db bombardája, 30 nagy és hosszú ágyúja, 24 db kétkerekű szekere, melyek mindegyike 44 db kögólyót szállított, 12 db nagy bombarda szekere, mindegyike 6 db 50 fontnyi követő bombardával, 8 db falbontó bombardája,  8 db falbontógépe, 10 db tüzes köveket vető bombardája.

Persze szükség esetén kért és kapott a várakból városokból pld Érsekújvár ostromakor Kassáról további ágyukat.

Nem beszélve a hadigályákon lévőkről, ez pld. élénken mutatja, azt  hogy Mátyás megkülönböztetett tábori, várvédő és mozgó tüzérséget, és mindezt az 1400-as években!

Harci szekerek
 

A harci szekerekkel tulajdonképpen Mátyás apja Hunyadi János husziták elleni harcai során találkoztak a magyarok, Hunyadi Mátyás felismerte a bennük rejlő lehetőséget tudniillik védelmi harcokhoz tökéletesek volta tábori körülményeknél, és a vissza szoruló támadóknak is menedéket nyújthatott az újabb támadás megindítása előtt. Első sorban az íjászok, szakálas puskák kezelőinek biztosított fedezéket, ismert olyan fajtájuk ahol a tetejüket le lehetett zárni. Viszont súlyánál fogna 4-6 igavonó öszvért vagy lovat igényelt, tehát lassú volt, így támadásra alkalmatlan volt.

 

Nézzük a kézi fegyvereket:

Buzogányok:

Alapvetően a lovasság fegyverzete, az egyik olyan fegyver melyet már az ókort megelőzően is használtak az emberek a harcok során. Mindemellett hatalmi jelkép is, tehát fontos szerepe van az élet több területén is.

 

A buzogányokat eleinte bronzból készítették, de a lemezvértezek kialakulásával, törékenysége miatt szükségessé vált a vasból történő elkészítés ill. a bronz alapra készített vas buzogányok készítése. Ez azt jelentette, hogy a, és vasból készültek a különböző csillagok bordák, ill. a nyél is vasból készült, melyre rézzel forrasztották a különböző bordákat, ezáltal a buzogány megőrizte súlyát és átütő erejét a nehéz vértekkel szemben is (az un gótikus buzogányok).
 

A XV. Században alakult ki ill. fejődött ki az láncos buzogány. Első megjelenését a huszita háborúkra teszik, formája egyszerű egy fa nyélre lánccal fagolyót szerkesztettek, melybe akár fém tüskéket helyeztek el. A lánc lendítő ereje nagyobb ütő hatást fejtett ki, később már a fagolyó helyett a különböző formájú vas golyók, gerezdes vagy csillag alakú fejek kerültek használatra

.

Mátyás korában még nem fejlődött ki a buzogány mint hatalmi jelkép viselése, ez csak a török hódítás idejében kerül előtérbe. Összességében megállapítható hogy a buzogány a könnyű lovasság fegyvere volt a nehéz páncélos gyalogság ill. lovasság ellen.

 

Bárdok, balták, fokosok:

 

Mivel a kardok, szablyák, buzogányok nem jelentettek tökéletes megoldást a páncélok ellen így újabb fegyverek kerültek előtérbe. Ennek egyik fajtája a szerszámként is (így kapta azt a nevet hogy paraszti fegyver), használható balta.

 

Bárdok, szekercék:
 

Ebből fejlődött ki a bárd és a szekerce, a különbség kettőjük között a nyél hosszában keresendő, a hosszabb nyelű lett a bárd a rövidebb a szekerce.

A bárd évek során sok változáson esett át, ismert olyan melynek hegybe futópengéje lett, vagy éllap lefelé való megnyújtása. A XV. Században az éllap egyre szélesebb lesz ez által, nagyobb ütőhatást érnek el. Kiválóan alkalmas volt lovasság ellen, hosszú nyelénél fogva a rövidebb kardal rendelkező ellenfelét távol tarthatta magától és egy jól irányzott vágással ki is üthette a nyeregből. Képzeljük el ezt úgy hogy 100 ilyen fegyelmezett katona akár 200 lovasnak is ellen álhatott.

A szekerce viszont rövid nyelénél fogva jobban alkalmas volt szűk helyen vívott harcokra, a már lováról ledöntött nehézlovas kivégzésére.

 

Balták, fokosok:

A balta kisebb és könnyebb fejsze féle, pengéje megnyúlik és az él felé kiszélesedik, azonban az él szélessége mindig kisebb a penge hosszánál. Foka egyenes néha kiszélesedik vagy karcsú nyakon helyezkedik el, ez lesz az alapja később a fokosnak. Ez az ősi fegyver már a honfoglaló magyaroknál is megtalálható volt, de a nyugati fegyverzett előtérbe kerülésével a szegényebb rétegek fegyvere lett, majd török hatásra a könnyűfegyverzetű lovasság egyik főfegyverre lett. Mátyás idejében a rác lovasság használhatta.

 

Hajítóbárd:

Ez a fegyver egy rövidnyelű, egy darab vasból kovácsolt bárd féle, távolra ható fegyverként használták. Eldobása után a fegyver forogni kezdett, és vagy az éle, vagy valamelyik tüskéje sebezte meg az ellenfelet. Mint fegyver nem egységesen alakult ki, ahány darab annyiféle lett, főleg egyszerűsége miatt, paraszti fegyver lett.

Magyarországon főleg a huszita háborúk hatására terjedt el, nyugaton rendeletileg próbálták használatát, viselését szabályozni több kevesebb sikerrel.

Mátyás idejében feltehetően a cseh zsoldosok fegyverzetéhez tartozhatott, bár erről a korszakról nagyon kevés lelett anyag maradt fel.

 

Csákányok:

A támadó fegyver kialakulásánál a védő felszerelések fejlődése mindig fontos szerepet kapott ill. ez igaz fordítva is. Amikor az un. könnyű vértezetek helyett kialakultak a nehézvértezetek, szükség volt egy olyan fegyverre amely a páncélokon található réseken keresztül ill. akár a páncélt átütve képes volt az ellenfél legyőzésére. Egyik ilyen sikeres fegyver lehet a csákány, itt persze nem a mai életben csákánynak nevezett eszközökre kell gondolni, bár valószínűleg ezekből alakult ki. De vannak akinek véleménye szerint a baltából alakult ki közvetve a fokoson keresztül, a balta foka addig nyúlt a fejlesztés során hogy előbb hegyes végű lett, miközben a másik vége megmaradt baltaszerűen, majd később mind két végén hegyes lett és így alakult ki a csákány, véleményem szerint ennek nagyobb a valószínűsége.

A XV. század végére mint vezénylő jelvény jelenik meg a tiszti kezekben, ez mutatja népszerűségét ill. annak elismerését hogy méltó fegyver vált belőle, fő fegyvere a könnyű lovasságnak volt.

 

Kopja, és lándzsa:

A kopjának a magyar történelemben öt fajta elnevezése van :

      -kopja
-  
lándzsa
-gerely
-dárda

-dzsida

Mátyás király idejében a támadó elem a kopjával, ill. lándzsával, íjjal vagy számszeríjjal felfegyverzett könnyűlovasokból, könnyűlándzsásokból, és puskásokból állt. Mátyásnak 16 000 lándzsás, pajzsos, kézíjas, könnyű lovasa volt, és 16 000 fő ugyanilyen fegyverzetű gyalogosa volt akik főleg székelyek voltak.

Vízi haderejében 1700 ilyen fegyverzetű, gyalogos volt.

A kopja dobó és szúró fegyverként is alkalmas volt az ellenség ellen. Képzeljük el a következőt: a könnyű lovasság nyílzáport zúdít ellenfelére, majd közelébe érve kopja záport zúdít rájuk, és végül (hisz nem csak egy darabot vittak magukkal), felökleli ellenfelét, és ne feledkezzünk el a szablyáról sem. A kopjákat hátukra elhelyezett bőrtokban tudták magukkal vinni. A kopjának megfelelő fegyver a kelevéz mint ősi fegyver már a honfoglaláskor is ismert volt.

 

Nyárs, alabárd, gyalogsági szálfegyverek:

Nyárs:

A gyalogságnál használt legegyszerűbb fegyver, melyet döfésre használtak, kedvelt lovagitorna fegyver is volt. Mátyás király gyalogosainak egyik fő fegyvere volt. Erőteljes hosszú nyárs pengéből állt, melyet a kéz védése céljából egy fém kör alakú hárítólemez zárt le. Bécsben és Berlinben 170 db Mátyás seregéből származó nyársot őriznek.

Alabárd:

A legősibb típusú paraszti vágó-ütő-döfő fegyver. Vágófegyverként kezdte és a svájciak nevéhez fűződik igazi siker korszaka, számukra a hegyek között kiváló fegyverré vált az osztrák és német hercegek, uralkodók elleni harcban.

Mátyás egyik korai levelében olvasható, hogy a svájciakat könnyen legyőzhető ellenfélnek nevezi, mivel nem volt velük harc tapasztalata így talán nem róható ez hibának fel.  Viszont mikor felesége révén olasz földön is be akart avatkozni a hatalmi harcokba már svájci zsoldosok kiállítására tesz javaslatot. Ezzel a fegyverrel ugyanis könnyen kilehetett rántani ill. lökni nyeregből a lovast, valamint hosszúnyelénél fogva hasonlóan a bárdokhoz vágó fegyvernek is az adott korban kiváló lett. Mátyás seregében a nehéz gyalogság egyik kedvenc fegyvere volt.


Szablyák:

A szablya az egyik ősi fegyverünk melyet már honfoglaló őseink is használtak, az évszázadok során mint sok ősi fegyverünket, ezt is kiszorították a nyugati területről származó kardok. Persze ennek oka volt, a könnyű szablya nem volt megfelelő fegyver a nehéz páncélzatot viselő ellenféllel szemben. Viszont a törökökkel szemben sokkal jobb fegyver, mint a nehéz egy-másfél- ill. kétkezes kard. A szablya az 1440-ig főleg díszkardként szerepelt urak, főurak körében. Ez  a fegyver tökéletes ellenszere lett a spahiknak, és hosszú évszázadokra a magyar könnyűlovasság főfegyverévé vált.


 
Kardok:

Az ősi szablyát a kardok különböző változatai, kiszorították a használatból, ennek oka mint a szablyánál már említettem, annak elégtelensége a nehéz páncélzattal szemben. Kardoknál az évszázadok során sok félét kísérleteztek ki, ennek során alakult ki az egy-két kezes ill. a másfélkezes más néven fattyúkard.

A kardokkal kapcsolatban szeretnék egy téveszmét itt eloszlatni, az un vércsatorna (helyes neve: csatornavájat) nem a vér elvezetésére szolgált hanem a fegyver rugalmasságát hivatott biztosítani, ezért fordulhat elő az hogy amikor a nehéz páncélok átszúrására kialakulnak a szögletes pengék azokon nincs már ilyen csatorna.

A csatornavájattal ellátott kard rugalmas ugyanakkor szúrásra kevésbe alkalmas fegyver volt.

A kardok alapvetően három részből állnak, penge, markolat, keresztvas, vagy háritóvas, esetleg háritógyűrű.  

Mátyás seregében mint a nehézgyalogság mint a nehéz lovasság fegyvere ezekből a gótikus kardokból állt.

A török veszély hatására a szablya mind erőteljesebben fejlődik és a kardok a XVI. századra gyakorlatilag eltűnnek fegyvertárainkból

 Pajzsok:

Mátyás király idejében a nehézgyalogság számára szükséges volt egy olyan pajzs mely megfelelő védelmet nyújtott nem csak tulajdonosa számára hanem adott esetben pld egy íjász számára is. Ez lett az un pavese, ezekkel a cseh zsoldos gyalogság volt felszerelve, súlyánál és méreténél fogva nem volt alkalmas lovassági harchoz, ezért a lovasság un tárcsa pajzsokat használt. A pavese nem csak fegyver volt hanem disz is melyet jól mutatnak a fenti képeken lévő pavesek.

 

A lovasság un. huszár tárcsa pajzsokat használtak, melyek nyújtót formájukkal jól védték használójukat, de voltak kerek pajzsok, méretüknél a meghatározó az volt hogy használójának térdétől a vállmagasságáig érjen, ezzel biztosítva a test védelmét.

Sodronyingek:

A sodronying más szóval láncing keletről valószínűleg Indiából származik, az évszázadok során többször átalakult, de főbb jellemzőit megtartotta un szövéssel készült, melynek alapja négy szem összefűzése az ötödik szemmel. A XIV. században  készült az első húzópad melynek lényege az volt hogy a húzótökén keresztül húzták a huzalokat méretre, később ezt kombinálták vízierővel húzott géppel, ezzel olcsóbb lett az előállítás, többet tudtak elkészíteni rövidebb idő alatt. Ebben az időszakban ismertek már a lemezből kivágott gyűrűk is. A gyűrűk végeit forrasztották, szegecselték vagy összeillesztették, a sodronying készült egésztestet fedően, szoknyaként, kesztyűként és kiegészítésként a lemez páncélokhoz.  A XV. században a sodronying ideje múlt eszköznek tekintették (itt főleg a nehéz lovasság és gyalogságról lehet szó)és a lemez páncél kiegészítéseként maradt használatban, mivel az ijjászok és gyalogosok számára viszont megfelelő eszköz lehetett ezért mégis fejlesztették ill. használták az un brigantinnal. Hogy használatban volt Mátyás seregében,  bizonyítja Kinizsi Pál nagyvázsonyi sírja ahonnan előkerült egy sodronysapkával készült sodronying.

amint a harmadik kép is mutatja nagy valószínűséggel a könnyűlovasság, ugyancsak használta. A sodronyinget lehetett viselni a fegyverkabáton ill. ruházat alatt is, mozgékony maradt benne viselője, bár nyilak ellen ill. számszeríj ellen nem volt hatásos.


Sisakok:

A fegyverek fejlődése révén a fej mint főcélpont jelentkezett, hisz egy kar vagy láb sérülést könnyebb volt túl élni( a fertőzéseket kivéve), mint egy fej sérülést. Már az ókorban különböző fejvédők alakultak ki. A XV. században a nehéz fegyverek és a lemezvértek korában erre fokozott figyelmet kellet fordítani. Fegyvernemenként is változó formájú fejvédő sisakok kerültek használatba.

Mátyás seregében használatban volt az un. vassalap, amely egy kalapformájú széles karimájú vaskalap volt, a karimán sokszor akár szemnyílás is található volt. Ez a sisak főleg az íjjászok számszeríjjászok használták mivel széles karimája védte vállukat nyakukat miközben lehajtották fejüket fegyverük felajzásához.

 

Az 1420-as években alakult ki az un. saladesisak, ennek főbb jellemzői, hogy a vassalapból fejlesztették ki és megtartva annak karima formáját azt a hát irányába megnyújtották, elülső karimáját elhagyták, harangja az arc első részét és a fejtetőt védi, a szemnek keskeny látó nyílást hagytak. Az első típusúaknál megfigyelhető, hogy az arcvédő egyben készült el a sisak többi részével, majd a második típusnál már az ál részére külön lehajtható lemez készült, majd a harmadik típusnál már az egész arcot külön mozgatható lemez védi. Ennek azért is van jelentősége mert így dupla lemez védi a sérülékeny homlokot, míg a rákozott farok a fej mozgékonyságát teszi lehetővé, pld. Várostromnál felfelé kellet nézni. A nyak védésére áll vértet készítettek mely a mellvashoz került rögzítésre tehát a fej forgatáskor is fixen maradt.

Ezek a sisakok természetesen a köznép számára megfizethetetlen volt ezért ők vas ill. rézlemezekkel kivert süveget viseltek.

A  könnyűlovasság számára viszont ez a sisak nem volt megfelelő ezért számukra a továbbra is a sodronyvértezett maradt használatban.

 

Vértezetek:

 

Miután a fej, megfelelő védelmet kapott szükségessé vált egy olyan vértezet amely harmóniában volt vele, bár az sem kizárt hogy a fejlődés párhuzamos volt.

Kezdetben voltak a bőr páncélok kiegészítve vas ill. réz, bronz lemezekkel, megjelent a sodrony ing, melyből kifejlődött akár a teljes testet fedő sodrony. A fegyverzetek elnehezüléseivel (ez által nagyobb ütőerővel) ill. a szúró döfő fegyverek ellen ez azonban nem volt mindig hatásos így alakult ki a kezdetben csak pikkelyszerű( már nem bőrből hanem fém  lemezekből készülő), majd teljes lemez vértezet. Ismerünk olyan lemezvértezettet mely csak a mellrészt védte, vagy csak a vállakat. A teljes lemezvértezet 1420 környékén alakult ki. Innentől kezdve már lényegi változás nem éri csak viselőjének egyéni ízlése alakítja ( persze csak a fő urak esetében ), de mint védő eszköz fejlődése csúcsán volt.

A teljes lemez vértezet fő részei: Mellvas, hátvas, vállvas, combvértek, alsólábszárvértek, térdvértek, vassaru,  felsőkarvértek, alsó karvértek, könyökvért, vaskesztyű, pillangók. Talán a pillangók jelenthetik a talányt mi célt szolgáltak, a pillangók a könyök és térd hajlatnál kerültek a vértezethez rögzítésre hogy védjék a sérülékeny hajló részeket ill. az itt lévő rést lezárják.

Az itt látható Mátyás királynak tulajdonított gótikus vértezetten jól látható a különböző elemek kapcsolódása és a kiegészítő sodronyvértezet.

 

Mindazonáltal létezett az un. félvértezet is melynél elmaradt a lábvértezett és hátvas sem volt feltétlenül.

Véleményem szerint Mátyás idejében a főurak esetleg. a zsoldos nehézlovasság ill. nehézgyalogság számára volt elérhető a teljes vértezet, a köznemesek ill. egyszerű közkatona félvértezetett használt (mármint a zsoldosok), a főurak által biztosított katonaság esetén brigantin használatának nagyobb az esélye.

 

 

Zászlók:

Bár utoljára hagytam talán ezzel kellet volna kezdenem, hisz a zászló ma már csak talán nemzeti jelkép, de a középkorban, harcban irányadó is volt, megmutatta a harcban elszakadtnak hol a csapatrésze, zászló jelekre indult a támadás és bár Zrínyi Miklós később élt de az idézete nem csak arra korra lehetett jellemző, elég ha Dugovics Tituszra gondolunk!

„Ha az egyik kezedet meglövik, és abban hordozod a zászlót, tehát a másikba veszed, ha ezen is seb és lövés esik szádba veszed!

Ha pedig teljességben látod az ellenséget, hogy hatalmat vesszen rajtatok, és a zászlót tovább már meg nem tarthatod és oltalmazhatód.

Akkor magadat bele takarod és hozzád szorítod, és életedet is emellett veszteni akarod!”

 

 

 

 

Zsigmond király tervezete, melyet az országgyűlés elfogadott:

1.      A királyi dandár oly erős legyen, amennyire azt a királyi jövedelmek megengedik.

2.      A zászlós urak dandárai. Az általuk kiállítandó csapatok száma ahhoz képest állapítandó meg, hogy az illetők különösen sóban mennyi jövedelmet húznak a kincstártól.

3.      Az egyháznagyok dandárai, azok jövedelméhez képest Zsigmond király kivetése szerint.

4.      A kisebb papság jövedelme arányában oly módon járul hozzá a sereg kiállításához, mint ahogyan az Zsigmond alatt szokásban volt.

5.      A nemesség, akár volt, akár nem volt birtoka, személyesen volt köteles hadbaszállni. Minden vármegyébe 4 biztos kiküldése határoztatott el; ezek állapították meg, hogy kinek kelljen gyalog, kinek lóháton kivonulnia. E tekintetben a következő szempontok voltak mérvadók: a birtoktalan, más földén lakó nemes, földesurának dandárával is kivonulhatott; a törvénytelen idejűek, vagyis a kiskorúak maguk helyett mást is állíthattak; ezeket kivéve senki sem válthatta meg magát a honvédelmi kötelezettség személyes teljesítése alól; az osztatlan atyafiak közül csak az egyiknek kellett kivonulnia; a várakban a várnagyok megfelelő őrséggel visszamaradhattak; nagyobb udvartartások tiszttartói fel voltak mentve a hadi szolgálat alól.

6.      A telek-katonaságból egy tartalék-sereg felállítása határoztatott el. És pedig minden száz telek (porta vagy kapu) után 4 nyilas lovas és 2 gyalogos nyíllal, karddal és dzsidával volt kiállítandó, akiket a megye által választott kapitánynak kellett a fővezér zászlói alá vezetnie.

7.      A jobbágytalan kis nemesek és a telek-katonaság csak az ország határain belül voltak kötelesek hadiszolgálatot teljesíteni.

8.      Az urak és nemesek minden hiányosan kiállított lovasért 16, gyalogosért pedig 10 aranyforint büntetés fizetésére köteleztettek.

9.      Minden szökevény, ha nemes volt, jószágaival, ha nemtelen, fejével lakolt; ugyancsak fejét vesztette az is, aki kivonulni kötelezte magát, azonban szavát megszegte.

Miután az 1435-iki törvény szerint száz telek után csak 3 fegyverest kellett kiállítani, most a megterhelés még egyszer akkorává vált s így nem csoda, hogy a rendek s később a király is kinyilatkoztatták, hogy ezentúl hasonló nagy áldozatot nem fognak követelni a nemzettől, amiért is ez a nagyarányú megterhelés csak ideiglenesnek tekintendő.

 

Ezek lapján könnyen elképzelhető milyen harcértéke volt ennek a seregnek, sokszor semmi, a parasztok az első alkalommal, elszaladtak, a nemesek miután megmutatatták magukat, sokszor szintén a futást választották.

 

Ezért próbálkozott már Zsigmond is egy erős királyi sereg felállításával, de ehhez gyenge kezű volt, Hunyadi János már többször kiállított saját pénzén zsoldosokat, de igazán Mátyás fia volt akinek ez sikerült.

 

Mátyás hatalomra jutása után a Szegedi országgyűlés az alábbi határozatokat hozta had kiállításra.

A szegedi országgyűlés határozataként 1459 január 5-én a következő törvényes rendelkezések láttak napvilágot;

  a) Mindenekelőtt a király állítsa ki dandárát oly létszámmal, amint azt a királyi jövedelmek megengedik. A királyi jószágok telekkatonasága – minden 20 telektől 1–1 vitéz  – szintén ehhez a dandárhoz kapcsoltassék, a királyi városok és mezővárosok ellenben e kötelezettség alól fel vannak mentve, miután ők az ágyúk és hadigépek kezeléséhez szükséges tüzérek kiállítására, illetve a tüzéri szolgálat ellátására kötelesek.

b) Azután az egyháznagyok és személyek, valamint a zászlós urak állítsák ki dandáraikat, még pedig az előbbiek Zsigmond király lajstroma szerint. Ha valamely egyházi személy azóta jövedelmeiben csökkenést szenvedett volna, az kiállítandó katonái számának leszállítása iránt a királyhoz folyamodhatik. A papnemesek létszámon felül tartoznak hadbaszállni. Az egyházi személyeknek szintén szabad dandáraik könnyebb megalakíthatása céljából minden huszadik jobbágyukat zászlójuk alá szólítani (ez volt az egyháznagyok telekkatonasága), ellenben a zászlós uraknak ezt nem szabad tenniök, mert ők a királyi kincstártól e címen kapott fizetéseikből (személyenkint és évente 4000 arany) kötelesek szabad felfogadás útján dandáraikat kiegészíteni.

c) A vármegyék dandárai a főispánok, vagy a király által kinevezett kapitányok vezetése alatt vonulnak ki. Ezekhez csatlakoznak a világi urak és nemesek jobbágyaiból alakítandó zászlóaljak, akik a b) alatt említett dandáraikon kívül szintén minden 20 jobbágytelek után egy jól felfegyverzett lovas kiállítására köteleztettek (ez volt a világi főurak telekkatonasága). A jobbágytelkek és a kiállítandó lovasok számának megállapítása a király által minden vármegyében e célra kijelölt nemesek révén történt. Ezek az összeírásról jegyzékeket állítottak össze és azokat a király elé terjesztették. Ezekbe a jegyzékekbe zsellérek nem vétettek fel. A vármegyei dandárok három hónapig maradnak a király rendelkezése alatt, aki azokat tetszése és belátása szerint akár egyszerre, akár megyénként külön-külön használhatja fel, amint azt a körülmények és az ország védelmének szüksége megkívánja.

d) Az eddigi kategoriákkal egyidejűleg felhasználhatók az ország védelmére a jászok, kunok, szászok és egyéb kiváltságos népek fegyveres csapatai is.

e) Ha mindezek az alakulások elégségesek nem volnának és a király szükségesnek találná, akkor az egész nemességet is fegyverbe szólíthatja és az tartozik is felkelni, de csak 3 hónapra és csak az ország határáig, Nándorfehérvárt és a rácországi várakat is ideértve. Ez esetben minden nemes személyesen köteles megjelenni és magát a bevonulás alól ki nem válthatja; kivételt képeznek az özvegyek, árvák, betegek, bénák és a várnagyok. A szegény birtoktalan nemesek tízen együtt küldhetnek egy lovast.

f) Ha még ez a felülés sem volna elégséges a haza védelmére, akkor a lakosok fejenként tartoznak a szükség tartamára fegyvert fogni.

g) A királyi parancs vétele után 25 napon belül a behívottak közül mindenkinek a táborban kellett lennie. Azokra, akik a fentiek szerint megállapított honvédelmi kötelezettségnek teljesítése körül mulasztást vagy visszaélést követtek el, súlyos büntetés várt. 

Jól látszik hogy Mátyás lényegesen többet ért el mint elődje, de a főurak azért azon voltak hogy ahol lehet kibújjanak, tehát még mindig nem volt tökéletes.

Erre nyújtott lehetőséget a legyőzött ill. meghódoltatott cseh huszitákból verbuvált első zsoldos katonák, de később sem hagyta ki a kedvező lehetőségeket és rendszeresen felkínálta a legyőzötteknek hogy csatlakozzanak seregéhez. Így aztán török, osztrák, német svájci de még angol katonái is voltak, az olasz kapcsolatok miatt aztán megjelentettek az itáliai városállamok katonái is seregében.

Ismerve a kor hadi szokásait Mátyás sok esetben kitűnően alkalmazta ezt a több nációból álló sereget, kihasználva apja mellett megszerzett katonai tudását.

            A korabeli feljegyzések alapján ismert, hogy Mátyás ahol csatában résztvet, mindig kivette részét a csatából, feljegyezték, hogy nyílvessző is maradt testében mely később mozgási nehézségeket is okozott uralkodása végén. A csaták végeztével pedig ápolta a katonáit, bátorította őket, valószínűleg apja nyomdokain haladva tudta hogy így a katonái még jobban ragaszkodnak majd hozzá és bárhova követik, mivel több nyelven beszélt így mindig megtudta értetni magát velük.

Hadjáratai során sokszor csak akkor avatkozott be a sereg irányításába ha más megoldást nem látott a győzelemre (pld. Pata ostroma a csehek ellen), egyébként kitűnő vezérei voltak, pld. Kinizsi Pál, Rozgonyi Sebestény, Magyar Balázs.

De vissza térve a fekete sereghez az első feljegyzés az 1463 évi délvidéki hadjárat során említi őket:

„Dengelegi Pongrácz Jánost pedig a zsoldjába fogadott cseh zsoldosokból és székelyekből alakított dandárral az Alvidékre, Keve tájékára küldötte. Ez utóbbi vált magvává a később oly híressé vált fekete seregnek”

A délvidéki hadjárat érdekessége az hogy Mátyás kivárta míg a török bár elfoglalta a délvidék nagyrészét, majd téli szállásra vonult, csak ezután osztotta két részre seregét, az egyik szárnyat ő maga vezette(Una-Sana völgyében) a másikat, Szapolyai Imre(Vrbasz völgyében), majd Jajcánál egyesült a két sereg, melyet Haram bég védett 7000 emberével, Mátyásnak ezzel szemben kb. 25.000 katonája volt, mégis három hónapi ostrom után a már 400 főre csökkent védősereg megadása után tudta csak elfoglalni az erősséget(gyakorlatilag az élelem hiány és a felmentő sereg hiánya miatt). Haram bég 400 katonájával csatlakozott Mátyás zsoldosaihoz, tehát ismét tapasztalt katonákra tett szert.

Egyébként Mátyás apjához hasonlóan szeretet télvíz idején hadjáratott vezetni, mivel ilyenkor a török téli szállásra vonult egészen Sztambulig így nem volt veszélyeztetve, hogy hátba támadják. Ebben a hadjáratban mintegy hatvan erődítményt foglalt vissza Mátyás, majd Szapolyai Imrét Bosznia kormányzójává nevezte ki (lehet hogy ezért sem segített hamarabb a bosnyák királyt a török ellen, hisz így saját emberét ültette a székbe, aki nem egy könnyen ált volna a török mellé.

Annak illusztrálására, hogy Mátyás az elhatározott boszniai támadó hadműveleteket mily energiával hajtotta végre, hadd álljanak itt a következő adatok: A távolság a kiinduló pontot képező Péterváradtól Jajcáig a Vrbász völgyén át 350, az Una–Sana völgyén át pedig 450 kilométert tesz ki. E távolságokat a két oszlop a szeptember 12-ike és 30-ika közötti időben, vagyis 18 nap alatt tette meg, ami – pihenőnapok közbeiktatását számításba nem véve – az egyik oszlopnál napi 20, a másiknál napi 25 km átlagos menetteljesítményt jelent; ez pedig arra való tekintettel, hogy itt nem egy-két napi, hanem harmadfélheti, hegyvidéken egyfolytában végrehajtott menetelésről volt szó és mivel a sereg egy része gyalogságból állott, nem megvetendő dolog.

A következő évben persze 1464-beb a szultán már ismét a Jajcai várnál állt, melyet  Székely János várnagy és vránai perjel, védett kis csapatával, Mátyás megpróbálta a pápán keresztül egy összkeresztény támadás lehetőségét megteremteni, de mint uralkodása folyamán oly sokszor kudarcot vallott, persze nem az ő hibája volt ez, de ez már más téma lenne.

„Azonban Mátyás ekként magára hagyatva sem vesztette el kedvét és bátorságát és Jajca szorongattatásáról hírt véve, seregének egy részét Rozgonyi János tárnok- és Thusz János főudvarmester vezetése alatt nyomban előre küldte, majd elhatározta, hogy serege többi részével is a szorongatott vár felmentésére siet. Ehhez képest augusztus végén Futakról elindulva és a Száva mentén fölfelé haladva, ezt a folyót szeptember 10-ike táján léphette át Gradiskánál, hogy aztán délnek fordulva, egyenesen Jajcának tartson. Itt ekkor már a helyzet nagyon kritikus volt; a falak itt-ott már düledezni kezdtek és több helyen már rohamrések is tátongtak bennük. Ezek szerint Mátyás ép a tizenkettedik órában jelent meg mentő angyal gyanánt, mert midőn a szultán megtudta, hogy a magyar felmentő had már csak két menetnyire van Jajcától, visszaemlékezve a Nándorfehérvári keserves napra és babonás félelemmel lévén eltöltve a Hunyadiak szerencséje iránt, az ostromot nyomban félbeszakítja, ágyúit, ostromszereit és podgyászát részben a folyóba dobatja, részben hátrahagyja s a legnagyobb sietséggel elvonul a vár alól.*  Heltai (Magyar Krónika, II., 265. még azt is tudni véli, hogy Mátyás a török tábor kikémlelése céljából paraszt ruhában, mint árpaárus fészkelődött be az ellenséges táborba és feltűnés nélkül egy egész napot töltött a szultán sátra előtt. Másnap aztán az ifjú király maga tudósította a szultánt a sikerült coup-ról s állítása bizonyításául nemcsak a török hadsereg állását írta le pontosan, hanem az ételek számáról is beszámolt, amelyeket jelenlétében a szultán sátrába vittek. Ez ijesztette volna meg Mohamedet annyira, hogy tüstént tábort bontva, eszeveszett futással igyekezett a Mátyással való összeütközés elől kitérni.

Mátyás serege a leírások alapján 14.000 lovasból és 8000 gyalogosból állott.

Más írók a rendelkezésre álló nem egészen világos adatok nyomán máskép adják elő a történteket,  és nincs kizárva, hogy ezek előadása felel meg jobban a valóságnak. Ezek szerint Mátyás csupán seregének egy részét küldte volna Jajca felmentésére és már ez is elég volt arra, hogy a szultán ottani sátorfáját felszedje, míg Mátyás a sereg 10.000 főből álló zömével csak az erről szóló hír vétele után indult volna el Futakról és az egyik verzió szerint már szeptember havában,  a másik szerint október 8-án  kelt volna át Račanál a Száván s itt Várdai István kalocsai érseket egy megfelelő csoporttal az összeköttetések biztosítása végett visszahagyván, innen küldte volna ki Szapolyait Szrebernik várának és a közelében fekvő gazdag ezüstbányák elfoglalására, míg ő maga a sereg zömével a Drina mentén elterülő erdők sűrű rengetegei között tört magának útat Zvornik felé, ahova október 19-én érkezett meg. Az ágyúk, a lőszer és az élelem a sereget az úttalan vidéken nem követhetvén, azok hajókon szállíttattak a Drinán fölfelé.

            Szapolyai Imre szerencsésen és gyorsan járt el feladata teljesítésében, mert már néhány nap múlva a várat és a bányákat hatalmába ejtvén, gazdag zsákmánnyal vonult be a fősereghez Zvornik alá. Ez az erős sziklavár azonban, melyet Iszkender bég védelmezett, keményen tartotta magát s miután a vég nélküli őszi esőzések a seregszükségletek utánpótlását annyira megnehezítették, hogy már mindenben szükség mutatkozott, az ostromló seregben napról-napra nagyobb lett a kedvetlenség. De a király csak nem akart tágítani. Amikor pedig Szapolyai Imre egy nyíllövés által egyik szeme világát elvesztette, a babonás sereg ebben baljóslatot látva, mind hangosabban követelte az ostrom abbahagyását. Mátyás azonban állhatatosan megmaradt szándéka mellett s már a döntő főrohamra készült, amidőn november közepe táján hírét vette, hogy Mahmud pasa, Omár, Isa és Ali bégek csapatait magához vonván, 40.000 főnyi sereggel közeledik a vár fölmentésére. Nemsokára meg is jelentek Ali bég könnyű lovasai a vár előtt, mire Szapolyai is az ostrom félbeszakítása mellett foglalt állást, de a király nem volt hajlandó már kiadott rendeletét visszavonni. Ámde a katonaság legnagyobb része most már egyenesen megtagadta az engedelmességet s így a királynak kénytelen-kelletlen el kellett rendelnie a visszavonulást, mely a fegyelemnek nagyfokú felbomlása miatt sajnálatos rendetlenségben ment végbe, amihez még az is hozzájárult, hogy az idő és az utak rosszasága miatt az ágyúkat, a podgyászt és az egész táborfelszerelést vissza kellett hagyni. Mahmud pasa a királyt egészen a Száváig üldözte, miközben a könnyű lovassággal előresiető Ali bég állítólag igen sok foglyot ejtett.  A Szávához érve, Mátyás Bosznia kormányzását Újlaki Miklósra bízta, maga pedig a sereg roncsaival visszavonulását folytatva, Bácsban, ahova november 26-án ért, a vétkeseket haditörvényszék elé állítván, azokat keményen megbüntette.”

Ez a hadjáratról készült beszámoló alapján megállapítható hogy mind a török mind a magyar seregben, nem volt jellemző a nagy fegyelem, hisz a török a magyar sereg hírére kereket oldott, de ugyanezt tette a magyar sereg is. Viszont Mátyás már másodszor vallott kudarcot várostromnál, előző évben Jajcát csak az éhezés hatására adták fel a törökök, és most Zvornikkkal sem bírt. A fenn maradt leírások alapján Mátyás készítettet ágyúkat de csak uralkodása végére alakult ki az erős tüzérség (ehhez is zsoldosok kelletek), viszont a török sereg (lásd. Nándorfehérvár), már rendelkezett korszerű tüzérséggel. Ezért kényszerült Mátyás a lassú több hónapos várostromokra, de ennek meg volt az a veszélye mint Zvorniknál hogy a katonák (kik ekkor még nagyrészt nem zsoldosok voltak) fellázadtak, így Mátyás engedett, de visszatérve Bácsba nyugodtan mondható tekintélyt visszaállító büntetéseket alkalmazott a jövőbeni lázongásokat megelőzendő. Talán ekkor döntötte el végleg hogy a zsoldosok lesznek a megoldása problémáinak, hisz ő aki az antik hősök, és apja árnyékában nőt fel összeforrt a harccal, háborúval.

            Ebben az időben Mátyásnak már megnőttek ügyes politikai húzásainak köszönhetően a bevételei, így már képes volt fizetni a zsoldos katonákat(a felvidék bányái, erdélyi sóbányák, délvidéki uradalmai, pápai segélyek, na és a rendszeresen szedett adók, hogy csak párat említsek).

            Pld.1467 böjtjére Budára országgyűlést hívott össze.  Ezen a rendek 1467 március 25-én az ő előterjesztésére az adózást, az eddig szokásos, a Károly Róbert által bevezetett kamaranyereség és a Nagy Lajos által szedetni rendelt harmincad eltörlése mellett, új alapokra fektették. Az előbbi helyett a királyi kincstári adó (tributum fisci regalis), a másik helyett a koronavám (vectigal coronae) rendszeresíttetett.

 A királyi kincstári adó minden kapu után 20 új veretű dénárban, vagy 5 kapu után 1 forintban állapíttatott meg, mely alól most már, az eddigi szokástól eltérőleg, a nemeseken és főpapságon kívül senki sem, még a kunok, jászok, oroszok, tatárok, oláhok sem voltak felmenthetők. A koronavám fizetése alól, a nemeseket kivéve, senki sem volt felmenthető és bár annak nagysága a Nagy Lajos idejében megállapított harmincadnál lejjebb szállítatott is, az általa és a királyi kincstári adó által elért jövedelem most mégis jóval magasabbra szökött fel.

A lassan kialakuló zsoldos sereg aztán még sem a török ellen volt nagyhasznára Mátyásnak, hanem előbb a moldvai majd az erdélyi lázadások leverésénél, és a volt apósa Podiebrad György elleni háborúkban.

„Az osztrákok segítségére1468-ban Göllersdorfba előreküldött seregcsoport betudásával Mátyásnak számra nézve nem túlnagy, de kiválóan felszerelt és kiképzett serege mindössze 11.000 lovasból és 5000 gyalogosból állott.  A jelentékeny számú kisebb lövegektől eltekintve, nehéz lövegeinek száma 50-re rúgott, a szekerek száma pedig a 2000-et is elérte”

Micsoda változás ez a délvidéki hadjáratokhoz képest, és itt már megjelentek a harciszekerek melyeket a husziták elleni harcok során, ismerhetett meg.

„Mátyás 1468 tavaszán az egyik német fejedelmet megkérte, engedné át neki az állítólag nála tartózkodó Ulrik nevű embert, akit a szekereknek cseh hadi szokás szerint való felszerelésében és alkalmazásában igen járatosnak és ügyesnek mondanak, míg Magyarországon ehhez értő alig akad, mert itt más hadviselési mód divatozik.”

A király kíséretében voltak és mint alvezérek szerepeltek: Szapolyai Imre és István szepesi grófok, Csupor Miklós erdélyi vajda, Gúthi Ország Mihály nádor, Báthori István, Bánfi Miklós, Brankovics Vuk (a. m. Farkas) rác fejedelem, Magyar Balázs és az általa felfedezett és ereje és tehetsége által fokozatosan hadvezéri rangra emelkedett Kinizsi Pál.

Szilágyi a nagybácsi ekkor már halott, Garai család, Cillei család az örök ellenségek mint hatalmi tényező megszűntek, mindenűt Mátyás bizalmasai vannak hatalmon.

Miután Mátyás április 12-én Protas olmützi püspököt a Kázmér lengyel királlyal való további jó viszony és barátság fenntartása érdekében Krakkóba elindította, másnap megkezdte seregével támadó előnyomulását Nagyszombatból a Kis Kárpátokon és a Morván át a Thaya menti Laa, majd onnan Znaim felé.

Április 17-én ide érve, Podiebrad cseh királyt találta magával szemben, aki a fiaitól vett kedvezőtlen hírekre mintegy 3000 ember élén nyomban arrafelé vette útját. Itt a cseh király azonnal előkészületeket tett a csata elfogadására, de Mátyás jobbnak látta további támadólagos előnyomulását beszüntetni s ehelyett újból Laara vonult vissza, hogy ott elsáncolt táborban a még mindig kikülönítve volt seregcsoportjával és az osztrákoknak Pottendorfer György alatt Viktorint körülzárva tartó, de most onnan elszólított gyenge haderejével egyesüljön.  Znaim előtt mindössze néhány száz ember maradt vissza Hag Ferenc parancsnoksága alatt, részben a fősereg visszavonulásának biztosítása, részben az ellenség foglalkoztatása és előnyomulásának késleltetése céljából. Ámde Podiebrad nem hagyta magát félrevezetni, Hag csoportját erélyesen megtámadta, mire az a közelfekvő Martinic erősségbe  vonta magát, amelyet a cseh király körülkerítvén, már április 20-án megadásra kényszerített.

Ezután Podiebrad tovább folytatta útját seregével Laa felé, miközben az osztrákok elvonulása folytán Stockerauban felszabadult Viktorin is hozzácsatlakozott, de Mátyást erős állásában ő sem merte megtámadni, hanem attól egy mérföldnyi távolságra, Tajaxnál szintén táborba szállt. Itt aztán majdnem egy teljes hónapig farkasszemet nézett egymással a két sereg anélkül, hogy a komoly támadást bármelyikük is megkísérelte volna.

Vajon mire várt Mátyás ha igazak a létszám adatok, legalább 4-5 szőrös túlerőben volt, talán ez volt az egyetlen olyan csata lehetőség számára ahol ő volt ember előnyben mégsem támadt, vajon miért? Mátyás hadjáratait ismerve az tapasztaltam hogy lehetőleg kerülte a nyílt összecsapásokat, csak akkor támadt (lásd törökök), ha a főerők elvonultak, ezután kényelmesen (bár nem mindig), foglalta el a szabaddá váló területeket.

Mint a könyv elején olvasható Mátyás a védekezésre alapozott, kifárasztva az ellenséget, könnyebben legyőzhetőek, de az is lehet a huszitákkal való gyakori harcai azt sugalták neki, hogy nehezebb dolga lesz mint a törökkel?

Mindenesetre nem támadt, így gyakorlatilag álló háború alakult ki. Podiebrad mivel a magyar könnyűlovasság a környéken fellelhető összes élelmet elorozta, végűl kénytelen tábort bontani és fiát csekély erővel hátrahagyva elvonult. Mátyás ekkor támadást indított a megmaradt csehek ellen.

„Mátyás a támadást  két csoportban hajtotta végre. A jobbszárnycsoportba a magyarok és a keresztesek, a balszárnycsoportba pedig az osztrákok nyerték beosztásukat. A támadást a jobbszárnycsoport vezette be s a szemben álló meglepett morvák eleinte zavarba jönnek, de aztán a rend soraikban csakhamar helyreállván, ezentúl hidegvérrel verik vissza a magyarok és keresztesek meg-megújuló támadásait. Közben az osztrákok is megkezdték igen tüzes, de nem a legjobb rendben végrehajtott támadásukat. Viktorin az első osztrák csapatokat bebocsájtja szekérvárába, de itt körülfogja és majd mind összevagdaltatja őket, még mielőtt a többi csapatok segítségükre jöhettek volna. Ez utóbbiak látván a veszélyt, amely előreküldött társaikat érte, hirtelenül megfordultak és vad futással kerestek a Thayan túl fekvő táborok sáncai mögött menedéket. A rossz példa hamarosan átragad a jobbszárnycsoportra is, és Mátyás hiába igyekezett példája, unszolása, ígéretei, majd fenyegetései által a rendet helyreállítani és csapatjait új rohamra előrevezetni, ezek nem voltak többé hajlandók sáncaikat elhagyni.

Viktorin arra, hogy most maga menjen át ellentámadásba, úgy látszik gyengének érezte magát. Helyette Mátyás ragadta magához a kezdeményezést. Serege körében a rendet és fegyelmet helyreállítván, már másnap észrevétlenül átvezeti csapatjait a Thayán és Viktorin háta mögött megjelenve, annak táborában nagy riadalmat idézett elő, úgyhogy a cseh királyfi nyakra-főre kénytelen megerősített táborát odahagyva, Znaim felé visszavonulni. Mátyás követte őt és május 4-én Znaim alatt ütötte fel táborát.”

Ismét a lázadó katonák, bár nem maradt fenn írás vajon , büntetett-e Mátyás a gyávák között, de a csata megmutatta, hogy mire képesek a csehek és mire képes Mátyás, hisz másnap tanulva az előző napi kudarcból, más taktikát alkalmazva menekülésre késztette a cseh király fiát.

A balszárny csoportban lévő osztrákok hadi erejéről sajnos nem sokat tudunk, de nekem a Várnai csata jutott eszembe ahol a fegyelmezetlen keresztesek okozták a csata vesztést, vagyis egy sereg akkor ér valamit ha mindenki fegyelmezetten hajtja végre a rábízott feladatot. Egykorú leírásokból azt is tudni lehet, hogy az osztrákok később szökdösni kezdtek seregéből, így Mátyás újabb segítséget kért a pápától és Frigyestől.

Viktorin, atyjának elvonulása után szintén nem tartotta tanácsosnak a Znaim előtti további megmaradást, miért is Lippat visszahagyva, ő maga hátrább akart húzódni a cseh határ felé, hogy ott Henrik öccse seregcsoportjával egyesüljön. Ámde Mátyás megelőzte őt; összes gyalogságát a szekerekből kifogott lovakra ültetvén,(kb. 10.000 embert)  egész seregével villámgyorsan utána iramodik az ellenségnek és sikerül is neki Viktorint Trebitschnél megelőzni és őt a megerősített városba visszadobni, amelynek vívását Mátyás nyomban elrendeli. Ehhez képest az ágyúk mindjárt munkához láttak és sikerült is nekik egynapi ágyúzás után a falakon rést ütni, amely felé aztán a lóról leszállított csapatok nagy igyekezettel rohamra indultak. Május 14-én a több helyen felgyújtott város a benne levő 1500 fegyveressel együtt a magyarok kezébe került. Ellenben Viktorinnak sikerült csapatjai jó részével és a lakosok túlnyomó többségével magát az ellenséges gyűrűn keresztültörni s aztán egy közelfekvő kolostorban talált menedéket, amelyet a kelyhesek a benne volt bencések elkergetése után erősséggé változtattak át.

Mátyás a kolostort nyomban körülfogatta, de pénz és lőpor hijján a rendszeres ostromot nem kezdhette meg.  A körülzárást a gyalogság végezte, míg a könnyű lovasság az egész környéket pusztítgatta. Podiebrad Viktorin felmentésére Henriket küldé el, némelyek szerint 10.000, mások szerint 24.000 főnyi sereggel, aki május 22-én meg is támadta a magyarok Trebitsch előtti táborát és habár ez alkalommal Mátyás is megsebesült, Henrik eredményt nem tudott elérni. Erre nap-nap mellett tovább folytak a csatározások, míg végre a június 5-ikéről 6-ikára hajló éjjel Viktorin a védőrséget három csapatra osztva, három különböző helyen kitör az erősségből, amiről bátyját nyílra erősített és kilőtt levéllel értesítette. Az első és második, egyenként 400 főből álló csoportnak, melyek egyikét Viktorin vezényelte, szerencsésen sikerült magát a cseh szekérvárig keresztülvágni, ellenben a Wlček Vendel vezette 500 főből álló harmadik csoport visszaveretett és a kolostor nemsokára egyesség útján a magyarok kezébe került.

Engedjék meg nekem hogy ismét el csodálkozzak Mátyáson, azok után hogy egy szekértábor ellen csak hosszas várakozás után indított támadást, amikor az ellensége  menekül, azonnal cselekszik, vajon hány hadvezér ültette volna lóra gyalogosait, hogy megelőzze a menekülőket? Amikor viszont visszaveti Viktorint a megerősített városba már nem vár(valószínű hogy Viktorin és Henrik egyesülését akarta megakadályozni), támad és sikeres, bár a kitörés sikerül az ellenségnek, ismét körül fogja és ismét a kitörések azok amelyek sikeresek az ellen részéről. Talán nem tudta kellően ostrom alá vonni az erődítményeket, ezért voltak sikeresek a kitörések

Mindenesetre az megállapítható hogy ezeket a hadműveleteket nemesi és főúri bandériumokkal nem lehetett volna végrehajtani.

Egyik csata vagy ostrom során sem található említés a könnyülovasságról, Mátyás ismét a kor hadiszokásaitól eltérően alkalmazta őket, Magyar Balázs és Podmaniczky Balázs két külön csapattal folyamatosan a cseh és morva vidéken kalandozva a hátországot sarcolta így nyugtalanítva a cseheket.

-folytatás követekezik- 






Tesztelve Chrome 40.0, utolsó módosítás: 2015-3-31 20:36