Infobox



Oldal letöltve: 1
Eddigi látogatók: 1
A mai oldalletöltés: 0
A mai látogatók: 0

Szponzoraink:
Füzérért Alapítvány Nimród vadászbolt Sátoraljaújhely - Fazekas László vállalkozó Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület Abaúj Várvitézei Abaújvár Jövőjéért Egyesület Hercegkút község önkormányzata Erdélyi Kutatócsoport Egyesület Magyar Tartalékosok Országos Szövetsége B-A-Z Megyei Szervezete M.kir.106. Honvéd Tüzér Üteg Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Füzéri Várgondnokság


Kultúra

Füzér és a néptánc

 

Véleményem szerint mindenki számára fontos illetve fontos kell, hogy legyen a tánc, mint olyan. A családom számára is mindig fontos volt a tánc, mely sokszor a nevelésemben is meglátszik, ezért is döntöttem úgy, hogy dolgozatom témájának a táncot választom, ezen belül is lakóhelyem régi táncos életét szeretném bemutatni.

A magyar néptáncok eredetének és változásainak megismerését a magyar néprajztudomány megjelenése előtti forrásokra kell alapoznunk.

Az egyházi tiltó rendelkezések, a főúri mulatságokat bemutató munkák illetve idegen utazók leírásai fontos adatokat őriznek. A magyar tánc iránti érdeklődés a nemzeti öntudatra ébredés időszakában vált közzé. A XIX. század közepétől a kutatók figyelmét is felkeltették különleges táncaink. Több leírás is készült zenetörténeti, néprajzi munkákban a hajdútáncról, a borica –táncról, kállai kettősről, csűrdöngölőről.

Füzér Magyarország legészakibb pontja -a Nagy-Milic- lábánál fekvő kis település, melynek lakossága mára már nem éri el az 500 főt.

Halmazfalunak nevezhetjük, hiszen nem főút mellett helyezkedik el, csupán egy mellékutacska visz a falunkba és ez az út nem vezet tovább.

Füzér táncairól 1986-ban készült néma táncfilmből valamint a füzéri lakosok –köztük nagymamám, Veréb Gyuláné Gergely Margit- elmondása alapján kaphatunk képet. A településre a karikázók, válltáncok és a csárdások voltak jellemzőek. Füzér környékén kötött és szóló formában járt férfitáncokat egyaránt találunk. Pusztafaluban a körverbunk, Füzérkajatán a sarkantyús tánc volt ismert. A magyar verbunkon kívül a szlovák férfitáncokra is van példa a közeli településeken. Mindezek kapcsán arra következtethetünk, hogy a füzéri lakosság körében is ismert lehetett a verbunk. A ’40-es ’50-es évek táncformáit idézhetjük fel az elbeszélésekből, hiszen a legtöbb elbeszélő ezekben az időkben élte fiatal korát. Ez időszak után kb. 30 akár 40 évvel is az emberek lakodalmakba, mulatságokba jártak, ahol az általuk ismert mozgáskultúrát tovább éltették, de itt már nem beszélhetünk a hagyományos táncok fejlődéséről, sajnos sokkal inkább jellemző a „tánckincs” szegényedése, kopása.

De hogyan is nézett ki egy-egy tánc az akkori korban, mi volt az adott stílusra jellemző?

A karika néven említett karikázó különböző funkcióban is -tavaszi rituális tánc, vagy bálokban megjelenő táncszüneteket kitöltő táncforma- azonos, vagy közel azonos formában élt. Érdekes feltevést, azaz archaikus, mágikus jelleget fedezhetünk fel a „diófa alatti” lánykörtáncban. A diófa a népi tudatban rangos helyet elfoglaló fafajta, s abból, hogy a körtáncok egy diófás tánchelyen fordulnak elő, ahol kút is található, ősi természeti rituálék továbbélését feltételezhetjük. A kör a táncfolyamat alatt nem bomlik fel, de az ötvenes években főleg a báli karikába néha a legények is beálltak -ez a tánc formáján nem, csak funkcióján változtat-, így a lánykörtánc esetenként énekes kíséretű vegyes körtánccá válik. Elképzelhető, hogy e vegyes forma átmeneti állapot a lánykörtánc és a körcsárdás között.

A karikázó folyamatát a válltánc zárja le. Ez nem minden esetben követi a karikázót, elmaradhat, de megjelenni csak annak lezárásaként szokott. A labirintusi forma, ősi termékenységi jelkép. A magyar nyelvterület labirintustáncai főleg a lakodalomhoz kapcsolhatóak, s Füzéren is, a karikázó és a válltánc, része volt a lakodalmi rituáléknak. A karikázó és a válltánc egysége a XX. század harmadától sokszor a bálban vagy lakodalomban található meg. A válltáncba ilyenkor szinte minden esetben -akkor is, ha a karikát csak lányok táncolják- beállnak a legények, főleg a  kiválasztott lány mögé, vagy elé, s így a válltáncot követő csárdás természetes előkészítéseként érzékelhetjük ezt, az egyszerű futólépésekből álló, hullámvonalban, csigavonalban haladó labirintustáncot. A karikázót a lányok rendszerint hátul keresztezett kézfogással táncolták. A fogásban a bal kéz felül, a jobb kéz alul helyezkedik el a jobbra keringés szabálya alapján. Előfordulhat az is, hogy mindkét kéz alulra vagy felülre kerül. A válltáncnál ezt a fogásmódot felváltja mindkét kézzel az előtte álló vállának fogása. Ebben a térformában előfordul, hogy valamelyik kézzel –általában jobb kézzel- tánc közben egy-egy táncoló kiinteget a sorból a táncot szemlélőknek. Az integetésben a kézfej oldalirányú mozgatása mellett, annak forgatását is megfigyelhetjük. A karikázó énekes kíséretét a táncoló lányok adják úgy, hogy egy-egy dalt egy lány elkezd s a többiek bekapcsolódnak. Jellemző a karikázóra, hogy nem különül el tempó szerint lassú vagy gyors részre, hanem a tempó fokozatosan nő –leggyorsabb a kör forgatásánál lesz- majd a válltánc kezdetekor ismét lelassul. A körben állók hátul keresztezett kézfogással balra haladnak. A körben egyik jellemző motívum a bal lábbal, bal oldalra lép, majd jobb lábbal a jobb mellé zár. Ez a motívum azonosan ismétlődik. A lépéseket koppantással illetve dobbantással is díszíthetik. A forgó részt követi a válltánc. Általában balkéz felé menetirányba fordulva egymás vállát megfogják és futó lépéssel táncolják a válltáncot, kígyózó tekergéssel. Ez Füzéren csak a karikázó folyamatának lezárásaként jelenik meg.

            A csárdás elkezdésének egyik formája, az előzőekben leírt válltánc felbontása. A lányok táncra kérése, felkérése is gyakran előfordult illetve olyan tánckezdés is lehetséges, hogy a körtáncból választják ki a férfiak a párjaikat. A csárdás legtöbbször a párválasztással függött össze, sokszor a szerelmi kapcsolatokat is tükrözte. A táncot egy-, vagy kétlépéses párhuzamos csárdás lépéssel kezdik el, azaz a férfi bal, a nő jobb lábbal kezdi a lépést. Előfordul olyan is, hogy a férfi kissé balra dönti a párját és így kezdte jobbra a párhuzamos csárdást. A csárdás lépést váll-lapocka fogással vagy váll-derék fogással táncolták, ritkán előfordult olyan fogás is, amelyben a férfi mindkét kézzel a párja derekát, míg a nő mindkét kézzel a férfi felkarját fogta. Többnyire azt látjuk a csárdás táncolásakor, hogy a férfi a nőt vezeti, a nő nagyobbakat lép, mint a férfi, köríven és egyenes irányban is elmozdulnak a helyükről. E táncstílusokon belül is voltak díszítő motívumok a bokázó, a lengető, a dobogó vagy a kopogó motívumok. A díszítő motívumokat vagy a csárdáslépést közvetlenül követte a forgás. Ennek lépése a fent hangsúlyos rida lépés, melyet általában bal lábbal kezdtek. A kettes csárdás is volt, hogy megjelenik a tánc során, ez úgymond pihenő lépésként. A táncosok új motívumokat többnyire új dallam elején kezdtek, forgást dallamsorok végén váltottak, táncuk tagolását a zene szerkezeti egységeihez igazították.

De hogyan is történt a tánc tanulása?

A gyermekek a faluközösségben élve sajátítják el a társadalmi normákat, közöttük a táncélettel kapcsolatos szokásokat, s magát a táncot is. A ritmikus mozgások elsajátítása lehet az alapja annak, hogy később, gyermekközösségekbe kerülve, énekes-mozgásos játékok során a táncok egyes alaplépéseit is megtanulják a gyermekek. Mozgásos játékok közül a kapuzót, vonuló és párválasztó játékokat játszottak a füzéri gyerekek. Az 1930-as évek előtt született gyermekek szlovák nyelvű játékdalokat énekeltek, de a harmincas évektől többnyire magyar nyelvű játékok fordultak elő. A játékokhoz a következő -sokak számára talán ismert- dalokat énekelték: Hej szénája, búj-búj zöld ág, hajlik a meggyfa, nyuszi ül a fűben. Az általános iskolás fiú és lány gyermekek együtt játszottak. A serdülőkorú gyermekek körjátékainál a fiúk egy része csak jelen volt a játékok alkalmakor, a bátrabbak voltak résztvevői a párválasztó játékoknak. A nagyobb legények már ismét résztvevői voltak a párválasztó játékoknak, hiszen abban már megmutatkoztak a szerelmi kapcsolatok is, ekkor már a karikázókba és a válltáncokba is beálltak. A táncalkalmakon részt vehettek a fiatalkorú gyerekek is, de úgymond teljes jogú résztvevők csak az iskola kijárása után lehettek. A faluközösségen belül nem volt konkrét tánctanár illetve külön időpont, amikor táncot tanultak. A fiatalok egymástól vagy a tapasztaltabbaktól általában a táncalkalmakkor tanultak. Legjobb alkalom volt erre egy lakodalom, hiszen akkor a rokonok és szomszédok is jelen voltak, akiktől sok lépést el lehetett sajátítani.  A lányoknak könnyebb dolguk volt, ha egy fiú felkérte őket, hiszen akkor a fiú irányította, vezette a lányt. A csárdás volt a legfontosabb és leghamarabb megtanulandó tánc a páros jellege miatt. A karikázónak is egyszerű volt a lépésstílusa, bárki könnyen megtanulhatta, ha beállt a körbe táncolni. Ezt a két táncot követték a kornak megfelelő divattáncok, mint a tangó vagy a keringő. A huszadik század első harmadába avatkoztak be táncmesterek a faluközösség táncéletébe. A hagyományos táncokat kicsit átformálva illetve idegen táncokat hoztak divatba, mint például a magyar kettes, sztepp és a palotás. Az első tánccsoport 1953-54-től négy éven keresztül működött mindössze hat párral. Magyar szövegű dalokra karikázót, zenekari kísérettel csárdást, harmonika kísérettel pedig egy „guggolós ruszki táncot” táncoltak.

A táncalkalmakhoz természetesen a helyszín sem elengedhetetlen. Füzéren a helyszíneit két részre oszthatjuk: szabadtéri és fedett helyszínekre. A táncos mulatságok helyét meghatározta az időjárás, a résztvevők száma és a táncalkalom jellege. A faluban rendszeres helyszínül szolgált a templom melletti tér, hiszen sok ember elfért ott illetve a központba volt. Szakrális helyként szolgált a vár alatt lévő forrásnál, a diófás terület. A tavaszi, természetet köszöntő rituális tánc helyszínének tekinthető, ez azt az ismeretünket erősíti, mely szerint őseink áldozati helyei forrásoknál, patakoknál és magányos fák mellett lehettek. Ide a diófás területre 1948-49-ig jártak a fiatalok. A terület ma is megtalálható, csak az öreg diófa hiányzik, mert kivágták. Szakrális térnek tekinthető a híd is, melyből kettő van a faluban, ide is táncolni jártak. Ősszel illetve esős napokon a csűrben rendezték a bálokat. Az, hogy milyen is lehetett egy csűr abban a korban, azt megnézhetjük mostanában is egy, a faluközpontban lévő csűr kapcsán. Télen pedig a házi bálok és a fonók helyszíne a földes elsőház volt. Előfordult az is, hogy zárt közösségi helyszíneken rendeztek táncmulatságokat, például a szilveszter éjszakáját –a máig is fennmaradt- téli kápolnában mulatták át.

Egy hagyományos paraszti életben a tánc, a beszélgetések és a nótázások jelentették a szórakozást a fiatalok számára. A tánc néhány alkalommal tiltva volt. Ilyen alkalmak voltak a temetés, tor és gyász ideje illetve az adventi és böjti időszak. A füzéri lakosság az adventi és böjti időszakban még manapság sem „táncol” illetve mulat, ezt talán foghatjuk a lakosság vallásos mivoltára. Ezeken kívüli rendezvényekkor azonban szabad volt a mulatozás és a legjobb alkalom volt párválasztáshoz is egy-egy ilyen összejövetel.

A táncalkalmak is külön csoportosíthatók:

1. Az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó táncalkalmak:

 Ilyen volt például a keresztelő, mely spontán táncalkalommá vált. A katolikus családok körében a bérmálkozáshoz is kapcsolódhatott táncalkalom. Nagyon jelentős a fiatal legények életét érintő esemény volt a katonának való bevonulás. A legjelentősebb családi ünnep azonban a lakodalom volt.

2. Az év jeles napjaihoz kapcsolódó táncalkalmak:

Előfordult –a már előbb is említett- szilveszteri táncos mulatság, de a bálnak Füzéren nem Szilveszter napja volt a fő ideje, hanem Újév. Időben ezt követte a farsangi mulatság, hiszen ilyenkor még nem sok dolog van kinn a kerti munka kapcsán az embereknek. A nagyobb bálokat a már melegebb, jobb időjáráskor szervezték. Húsvétkor, Pünkösdkor, István király ünnepén, ami egyben a búcsú napja is illetve a szüreti ünnepségen.

A bálok általában a fiatalság kezdeményezésére jöhettek létre. Közülük kerültek ki a bál előkészítési munkáját is felvállaló bálrendezők, általában két legény, ők jelentették be a hatóság felé a bálrendezésnek a szándékát, fogadták a zenészeket illetve megkeresték a megfelelő helyszínt. Érdekes, hogy régen a bált nem hirdették, szájról szájra terjedt és így tudta meg mindenki.

A tánchoz elengedhetetlen a ruha, vagyis magához a tánchoz hordott népviselet. A mesélők a régies –lányoknak vállkendős, férfiaknak bőgatyás- ruházatot sokszor, mint a nagyszülők, szülők viseletét idézték fel, s ebből ők nem emlékezhettek arra, hogy a bálokban ezek hogyan jelentek meg. Főleg a saját, táncban hordott öltözetüket írták le, ezek a leírások a harmincas évektől az ötvenes évekig tartó időszakot ölelik át. A fiatalok igyekeztek a táncmulatságokra kiöltözni, de a templomi ruhát nem vehették oda fel. A leányok a világos ruhákat kedvelték inkább, rózsaszín, világoskék vagy piros szoknyákba jártak a bálokba. A blúz az évszaktól függő volt, ennek megfelelően rövid vagy hosszú ujjú. A kötény az általában díszített volt. A cipő is évszakfüggő volt, télen csizmát, nyáron cipőt viseltek. A régebben fonott, pántlikás hajviseletet szintén a negyvenes évektől szalaggal összefogott vagy csatokkal feltűzött hajviselet váltotta fel. A táncmulatságok alkalmával is elengedhetetlen volt a galáris és a díszített zsebkendő. A legények is kiöltöztek a bálokra. Ők csizmanadrágot, mellényt és zakót viseltek a bálok alkalmával. Elengedhetetlen volt a kalap is, kinek pedig jegyese volt a felső zsebébe a jegykendőt tette bele. A 20-as években volt jellemző, hogy a csizmára ünnepeken és bálokon sarkantyút kötöttek.

Hogyan valósul ez meg napjainkban?

A falunk lakosság szempontjából is elég kicsi, de annál nagyobb összetartás van itt. A „mindenki ismer mindenki” elvéhez talán ez az egyik legfontosabb pozitívum, amit tudok mondani -a hagyományőrzés. A jelenkori fiatalok, az akkoriban élt fiataloktól tanulják meg a mára már hagyományosnak minősülő táncokat összejövetelek keretein belül. Működik nálunk egy Pávakörnek nevezett népdalkör, melyben a fent említett kor népdalait énekelve és táncolva mutatják be a jelenkor számára, hogyan is volt akkor. Minden évben megrendezésre kerül az Öregek napja ünnepség, ahol a mostani fiatalok általában karikázó táncolásával próbálják az öregek számára feleleveníteni akkori életüket.

Dolgozatomban Füzér település egy hagyományos kultúráját igyekeztem bemutatni. Sajnálatos dolog az, hogy a füzéri lakosság táncaira irányuló kutatások eléggé későn kezdődtek, már csak egy leegyszerűsödött, kissé megkopott formát rögzíthettek és ebből nehezen deríthető fény a különböző hatásokra, a csárdás formai módosulásaira. A körtánc számos archaikus, mágikus jelentést hordoz magában illetve e körtánchoz is kapcsolódik a település virágzó, mai napig élő dalkultúrája. Ami talán a kutatásoktól is fontosabb, hogy az ott élő emberek őrizzék tovább e „tánckincset”.

 

Szakirodalom:

 - Darmos István: Füzér táncai és táncélete

 - www.fuzer.hu

 - Veréb Gyuláné Gergely Margit elmondása alapján

 

Melléklet:

 

    Pávakör                                                            Füzéri hagyományőrző fiatalok

 

                            

                         

 

 

 

 

Tóth Bianka



Tesztelve Chrome 40.0, utolsó módosítás: 2015-3-31 20:36