Infobox



Oldal letöltve: 1
Eddigi látogatók: 1
A mai oldalletöltés: 0
A mai látogatók: 0

Szponzoraink:
Füzérért Alapítvány Nimród vadászbolt Sátoraljaújhely - Fazekas László vállalkozó Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület Abaúj Várvitézei Abaújvár Jövőjéért Egyesület Hercegkút község önkormányzata Erdélyi Kutatócsoport Egyesület Magyar Tartalékosok Országos Szövetsége B-A-Z Megyei Szervezete M.kir.106. Honvéd Tüzér Üteg Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Füzéri Várgondnokság


Kultúra
Megtörtént Füzéri humoros történetek

    Én magam sem maradtam adósa annak, aki engem megviccelt. A fuvargazdaság udvarba jöttek minden nap a fogatosok dolgozni. Szóltak, köszöntek, de a Brunáczki Ignác /Gruzin/ mindig kötekedett. Megkérdezte, hogy vagyok, közben el akart lábasolni, vagy csenállal a lábamat csipkedte. Mondtam neki, hogy egyszer még visszakapod.
Azt tudni kell, hogy akkor a Fuvargazdaság udvarán lévõ szolgálati lakásban laktunk és az udvaron sorakoztak szépen egymás mellett a szekerek, így tudtam, hogy melyik kié.
Egy alkalommal halat pucoltam, pontyot és abban jó nagy, furcsa alakú hólyag van.
Mindjárt arra gondoltam, hogy ezt továbbítom.
    Reggel a férjem,  /aki tudott a tervemrõl/ munka eligazítást tartott  abrakoltatás  közben -  hogy melyik fogat hová menjen, honnan szállítsák  le az ölfát – húzta az idõt, én ez alatt az Ignác szekerén,  a lovak porciója melletti tarisznyájába, a kenyere és a szalonnája közé odatettem a halhólyagot. Szépen visszacsavartam az ebédjét a kiskendõbe, az egészet betettem a széna közepébe, a porcióba.
    A kocsisok befogták a lovakat, felültek a szekérre, rá a porcióra és elmentek. Délben a Senyánszki réten leült egyszerre a tíz ember ebédelni. Kibontotta a Gruzin is  a kiskendõjét és nagyot nézett, amikor látta, hogy a kenyere közepébe egy nagy halhólyag van belefúródva.
 „Hát ez ki volt? Ez csak az Ilon lehetett. Na, majd adok én neki!”
A többiek enni nem bírtak, annyira nevettek.
    Amikor visszajöttek a munkából, nem is voltam az udvaron. Messzire elkerültem õket egy darabig, de még  téma volt sokáig a halhólyag.


    Egy alkalommal egy csapat zarándok ment Máriapócsra gyalog. Elõre megbeszélték, hogy korán reggel indulnak. Reggel bekiabált emberünknek a szomszéd: „Gyere Józsi, mert indulunk!” Gyorsan felöltözött, felkapta a batyut, amit a felesége este elkészített és ment. A Bodrognál megálltak megpihenni és enni. Kibontotta emberünk a batyuját és nagyot nézett, mert azt a batyut hozta el tele babbal, amit a felesége az esti babfejtés után kötött össze. Így vissza kellett fordulnia.

    Az egyik cigányasszony egy szép napsütéses nyári napon elment a szénaverési patakba mosni. A tóban mosott szappannal és tiszta vízben öblített, amikor kész volt, kiterítette a bokrokra száradni a ruhát. Akkor vette észre, hogy a zsebébe maradt a nyugdíj, amit pont elõtte hozott a postás és azt is kimosta a ruhával, kiteregette a százasokat is a rétre szárítani.
Hazament és otthon jutott eszébe, hogy a százasok ott maradtak a füvön! Sietett vissza és szerencséjére a pénz még mindig ott száradt, úgy volt, ahogy hagyta, nem járt arra senki.

    Egy alkalommal, amikor volt egy halott a Parton, a cigányoknál – akik evéssel, ivással, mulatsággal ülik a tort, egy vicces ember az Alvégrõl gondolta, hogy megtréfálja õket. Felvett magára egy nagy fehér lepedõt és egy kaszát a vállára, így ment fel a Partra késõ este. Benézett az ablakon és látta, hogy nagyon isznak és mulatnak a gyászolók. Fogott egy nagykövet és elkezdte vele a falat dörzsölni, ez olyan hangot adott, mintha zengett volna.
Megijedt bent mindenki azt mondja egyszer csak az egyik cigányember:
„ Ne féljetek, menjünk csak ki, nézzük meg mi az! „ Meghallotta ezt a vicces ember, és uccu, neki, futott le a Partról vállán a kaszával. Ha utolérik, nagyon megjárta volna. Így futamodott meg a halál.

    Az 1930-as 40-es években ószeres járta a falukat. Mi gyerekek összeszedtünk minden rongyot és vittük becserélni. A gyékénnyel befedett szekeret kerestük, amirõl kiabálta az árus:
„ Itt a cukor, itt a méz. Itt a törökméz, fele cukor fele méz.”
„Rongyot, vasat veszek!”
Volt olyan gyerek, aki otthonról a zsákokat vitte becserélni, gyûrût kapott érte. Volt, hogy a gyerek az ekérõl is levette az ekevasat, fütyülõt adott érte a bácsi. Amikor hazajöttek a szülõk, a gyerekek rögtön eldicsekedtek, hogy mit kaptak. A szülõktõl is megkapták persze a magukét!Volt nagy sírás, ígérték hogy többet ilyet nem csinálnak.


Rózi néni ment a csapra vízért, a kis Évi épp ott szedte a vizet.
-    Te Évi nem tudod, ki lopja a Partról a tyúkot?
-    Jaj, Rózi néni, én nem tudom! Az biztos, hogy az én apám nem lopi a tyúkot!Tudja, hogy az én apám milyen?Olyan, hogy ha hoz egy csöp cserepet a gyárból, úgy recsket a bucson, hogy nem tud rágyújtani!


    Nagyon rég volt, mint a mesében, de ez igaz volt a 40-es években volt egyszer a faluban egy nagy lagzi. Nagyon sok ember volt, nagy vacsora volt, sok étel volt, egy idõsebb asszony már elõre készült. Gondolva a családjára is,a ruhája alá jó nagy zsebes kötényt vett fel. A lakodalomban, ha alkalmas helyzet volt, az asztalról a jó falatokat, a töltött káposztát rakta a kötény zsebeibe. Mindezt figyelte egy fiatalember elment a cigányzenészekhez és friss, ropogós csárdást húzatott, felkérte táncolni ezt az asszonyt és erõsen forgatta. Ahogy forgatta, pörgött pörgött nagyon az asszony szoknyája és hulltak ki egymás után a zsebekbõl a töltött káposzták és gurultak a földön szanaszét. Volt csodálkozás és nagy nevetés az idõsebbek a mai napig emlegetik a történetet.   



    Egy alkalommal lopták a tyúkokat a faluban. Bejelentették a bírónak, kijöttek a csendõrök és keresték a tolvajt. Fölmentek a Partra és keresték az illetõt, akit feljelentettek, bementek a házába. A cigányasszony feküdt az ágyban dunnával betakarózva, igen ám, de egy fej és négy láb látszódott ki.
Kérdezi a csendõr, hogy:„Hol az ember? “
Halljak meg, nem tudom!
Akkor majd én megkeresem!”
    Fogta a csendõr felhajtotta a dunnát, ami alatt a cigányasszony feküdt egy akkora nagy vászon hálóingben, amibe az ember is belefért, onnan lógott ki a négy láb.
Elvitték a cigányembert a csendõrök a bíróhoz kihallgatni az úton ment végig utánuk az asszony hangosan jajgatva, sírva, kiabálva. Amikor odaértek, mondták a cigányasszonynak, hogy nem mehet be csak akkor, ha csendben marad, megígérte, így bemehetett õ is és beültették az asztal alá.
    A gyanúsított nem akart vallani, ezért kapott egy pofont, amikor elcsattant a pofon, a cigányasszony hangosan fölnyögött. Ahány pofont kapott az ura, annyiszor nyögött föl az asztal alatt az asszony.
Ez is a falu emlékezetes történeteinek egyike.

A történeteket Laczkó Ildikó jegyezte le Horváth Ilona elbeszélése nyomán.


Tesztelve Chrome 40.0, utolsó módosítás: 2015-3-31 20:36