Infobox



Oldal letöltve: 1
Eddigi látogatók: 1
A mai oldalletöltés: 0
A mai látogatók: 0

Szponzoraink:
Füzérért Alapítvány Nimród vadászbolt Sátoraljaújhely - Fazekas László vállalkozó Észak-Magyarországi Hadtörténeti Egyesület Abaúj Várvitézei Abaújvár Jövőjéért Egyesület Hercegkút község önkormányzata Erdélyi Kutatócsoport Egyesület Magyar Tartalékosok Országos Szövetsége B-A-Z Megyei Szervezete M.kir.106. Honvéd Tüzér Üteg Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Füzéri Várgondnokság


Kultúra

Kenyérsütés

 

Ahány kenyeret akartunk sütni, annyi szakajtó lisztet szitáltunk a kenyérsütő teknőbe. Az egyik végén csináltunk a lisztbe egy mélyedést, ebbe 5 dkg élesztőt langyos vízzel, fakanállal kevertünk össze. A tetejére lisztet szórtunk, ez lett a kovász, amikor megkelt, elkezdett a teteje repedezni és akkor már lehetett dagasztani.

Főtt krumplit összetörve vagy krumplinyomóval kinyomva teszünk bele, sózzuk, langyos vízzel közepes keménységűre dagasztjuk. Két kézzel, jobbal, ballal emelgetve jól szaggatjuk.

Két-háromszor átdagasztjuk, tetejét elsimítjuk, lisztezzük, betakarjuk. Amikor jól megkelt, akkor cipókat szakítunk belőle, jól kidolgozzuk, és lisztezett szakajtóba tesszük. Konyharuhával letakarjuk, meleg helyen kelesztjük. A kemencét előre befűtjük, ha kész a kemence, a hamut kiseperjük, a parázs a kemenceajtóban marad. A sütőlapátot meglisztezzük, ráborítjuk a szakajtóból a kenyeret, a tetejét vizes kézzel megsimítjuk és a kemence leghátulján óvatosan letesszük a lapátról.

Amikor a kenyér tetejét már megfogta a meleg, kihúzzuk a parazsat, mind a két ajtót rázárjuk. Kb. egy óra múlva kész a kenyér. Kiszedjük a kenyereket, leseperjük a hamutól, az asztalra rakjuk, letakarjuk.

A kenyérsütő teknőt kikaparjuk, az így összegyűjtött tésztát egy gombóccá formáljuk, kiszárítjuk. Következő kenyérsütésnél ez lesz a kovász, akkor majd langyos vízbe kell áztatni és az élesztővel együtt elmosni, így lesz kovász belőle. Így finomabb és magasabb lett a kenyér.

 

A háború alatt nem lehetett se cukrot, se élesztőt kapni. A cukor helyett melaszt főztek /cukorrépát reszeltek és addig főzték, míg besűrűsödött/, az élesztőt komló főzetével pótolták. A melasszal süteményt is sütöttek. A gyerekek kenyérre kenve is szerették.

 

 

A kenyér tésztájából édesanyám mindig hagyott lángosra. A kenyerek után, az ajtó elé rakta be a lángosokat, hamar megsültek. Amikor kiszedte vajjal, tejföllel, ha kértük lekvárral is megkente.

Mielőtt iskolába mentünk már ettük a lángost, mert hajnalban már dagasztotta édesanyám a kenyereket és mire felkeltünk már készen volt. Nagyon szerettük, vártuk mindig a kenyérsütést. Több napig volt a családnak finom kenyere.

Ha a mezőre mentek a szüleim dolgozni, vagy kaszálni, édesapám mindig elkészített ennivalónak fél kenyeret konyharuhába csavarva, mellé zsírpapírba csomagolva kolbászt, szalonnát, hagymát és egy korsó vizet - ahol nem volt forrás -.

 

Szokás volt gyerekkoromban az is, hogy ha valaki bejött a házba az volt az első, hogy:

„Isten hozta! Foglaljon helyet, szeljen a kenyerünkből!”

 

Az asztalon, az abrosz alatt volt egy kenyér. Most is látom, ahogy Édesanyám odavitte a vendégnek egy késsel, aki vágott egy pici darabot a kenyérből, megköszönte és megette.

 

Ha leesett véletlenül egy darab kenyér, akkor fel kellett venni, megcsókolni és aztán oda adni a jószágnak.

Az egész kenyeret mielőtt megszegték, a késsel keresztet rajzoltak a kenyér hátára.

 

 

 

 

 

 

 

 

Disznóvágás

 

 

Karácsony és újév tájékán voltak általában a disznóvágások. Kora reggel jöttek a szomszéd emberek megfogni a 180-200 kilós disznót. Először ittak egy kis pálinkát, hogy bátrabbak legyenek. A disznó fülét, farkát kellett megfogni, hogy meg ne szökjön.

Egy gazda úgy járt egyszer, hogy sűrű poháremelgetések után kezdték a disznóvágást. Amikor már meg volt a disznó szúrva és elkezdték a pörzsölést, a kábult disznó magához tért és a rárakott, égő szalmával elfutott. Egyenesen a szalmakazal felé……Végül az alkalmi  böllérek utolérték és kolbászként végezte ez a disznó is. Azóta is emlegetik a történetet disznóvágásokon.

 Ahogy szúrták a disznót, egy tálba kellett a vért fogni és hagymás zsírral reggelire megsütni. Ezután kezdődött a pörzsölés.

Akkoriban még szalmával pörzsöltek – gáznak még híre sem volt-. Két - három ember csinálta. Végigpörzsölték, majd bekenték a szalma meleg hamujával. Tiszta fekete lett a disznó, ezt vakarták le késsel. Folyamatosan önteni kellett a késre a vizet, amíg szép fehér nem lett a disznó bőre.

  Mikor kész volt, tiszta fehér volt, a kerti kiskapura ráfordították és kezdődött a disznó bontása. A fejét levágták. A hasát kettévágták a farkáig, kiszedték a belet és kivették a belsőséget. A tüdőt, szívet, májat mindjárt be kellet vinni a fazékba megfőzni.

/fotók: Imricskó családtól, Vida Márti gyüjteménye/

A bélről még melegen szedtük le a hurkazsírt. Amikor kimostuk a belet, utána fakanálra húztuk és kifordítottuk. Fokhagymahéj és só keverékével kentük be és állni hagytuk, majd a kés fokával slájmoltuk /tisztítottuk, vakartuk le/. Többször átmostuk, vízben áztattuk, amíg nem töltöttük./

A fejből kivették a velőt, a nyelvet, a nyelvet a belsőséggel együtt főztük, a májat félig kellett főzni, hogy ne legyen kemény. Előre megfőzött, átmosott rizzsel, szalonnával, fűszerekkel külön csináltuk a véres hurkát. A tüdő, a máj és a zsíros fejhúsból, pofaszalonnából is ment a májas hurkába. A sajt úgy készült, hogy a gyomrot megtisztítottuk, a belső bőrét lehúztuk, így ment bele a nyelv, szív, bőrök, fül, zsíros hús, fokhagyma, só, fűszerek. Vékonyra vágtuk, nem daráltuk, bevarrtuk és megfőztük. Amikor megfőtt, akkor asztalra tettük, rá deszkát és arra nehezéket, hogy lenyomja. Másnap reggel átkötöztük zsineggel és füstre tettük.

A kolbászba tiszta hús, szalonna ment, paprika, ízlés szerint, fokhagyma, só. Rögtön töltöttük a kolbászt, majd hideg vízbe, vajlingba tettük, hogy lemossa a vért. Utána rúdra csavartuk fel, hogy a víz lecsöpögjön, másnap tettük a hideg füstre. A szalonnát feldaraboltuk a vastag szalonna ment zsírnak, kockára vágtuk és fazékba tettük sülni. Mielőtt kész lett volna, édes tejet tettünk bele, hogy jó ízű legyen a zsír és a tepertő. Jól kisütöttük a zsírt és bödönökbe szűrtük le. A tepertőt öt literes üvegbe raktam, lekötöttem és még nyárig is elállt.

Két hétig állt nagyteknőben, sóban a szalonna és a sonka. Minden nap megmostuk a sós lében, két hét után a szalonnát füstre tettük –a húsos vékony szalonnát előtte még fokhagymáztuk, paprikáztuk - , a sonkát még két hétre külön páclébe tettük. Patikában kapható fenyőmagos pácot készítettünk, két hét után lecsorgattuk és a füstre tettük. Olyan puha lett, hogy az ujjunk belement.

A körömből, bőrökből kocsonyát készítettünk.

A karmonádli egy részét füstöltük, a másik részét meghagytuk frissen, akkoriban nem volt még hűtőszekrény, ezért a hideg pincében vagy a kamrában állt. Édesapám,  csenálba becsavarta és rostával letakarta, hogy a legyek ne férjenek hozzá. Így tároltuk, amíg el nem fogyott.

Volt Nádasdról (ma Szlovákia), rokonoktól egy nagy fazék, amihez csatos üvegek voltak. A húst megcsináltam pörköltnek, rendesen, finoman befűszerezve és forrón beraktam ezekbe az üvegekbe. Az üvegeket betettem a fazékba, amiben volt egy rács, ez alatt víz forrt és így dunsztolódott az üvegekben a hús. Ezután a kamrában,  a polcon elállt nyárig is.  Az a fazék most is meg van valahol a csűrben. Nagyon jó megoldás volt, mert akár nyáron is elővettük készen, csak meg kellett melegíteni.

 Amikor disznóvágás volt akkor mindig egy kis hurkát, húst, szalonnát a rokonoknak, szomszédoknak elosztogattunk, ha ők vágtak, akkor ők is hoztak kóstolót.

 

Horváth Ilona elbeszélését, lejegyezte lánya, Laczkó Ildikó

 

 

 

 

 



Tesztelve Chrome 40.0, utolsó módosítás: 2015-3-31 20:36