Valószínűleg sok olvasóm azt várja, hogy a már több helyen olvasott, történelmi adatokat megismételve egy sablonírást kap a kezébe. De remélem sok új érdekes információval szolgálok majd számukra, és akár újabb vitát is gerjesztek.

Simon Zoltán, Feld István, és Juan Cabello éveken át kutatta régészként, történészként a Füzéri várat, annak múltját keresve, vallatta a köveket, vajon mit mesélnek el a régi korok eseményeiből. Én kis Miska vagyok hozzájuk képest, hisz se régész, se történész tanulmányokat nem folytattam, és valószínűleg nem is fogok. Hogy mégis szeretem a történelmet és várunkat (ki nem szereti, aki itt született, s gyermekkorában omladozó falai között játszott), s ezért sok várat felkerestem, ha más nem hát olvastam róluk a fenti neves szerzőktől vagy más személyektől. Nem is kívánok vitába szállni velük, csak magam szórakozására irka-firkálgatok, s amit nekik lehet, hogy nem szabad, nekem igen, feltételezhetek, képzelődhetek (elsősorban forrás hiány miatt más hasonló esetre hagyatkozva).

Nem rég kezembe akadt egy írás Jakab Zsuzsannától, aki az írásában olyan dolgokat említ meg, mely alapján én is elgondolkoztam azon, vajon hány erősség volt a mai ismert Füzéren, milyen szerepe lehetett az Őrhegynek? Aztán elgondolkoztam azon is, milyen okok vezethettek odáig, hogy a már ismert településrendszer kialakult a vár környezetében, vagy a települések vonzották a vár megépítését? Vajon lehetett akár város jellege (természetesen középkori léptékkel mérve) is Füzérnek?Simon Zoltán véleménye alapján az ősmagyarok elsősorban a sík vidéken foglaltak el szállás területeket, nomád élet formájuknak megfelelően, a hegyvidék lakosai inkább szlávok és más, már régóta itt élő népcsoportok adták. Ez alapján akár azt is elfogadhatjuk, hogy mindig laktak itt emberek, még ha nem is pontosan a falu mai területén.

De Füzér sem vonhatja ki magát a magyarországi történelmi eseményekből, vagyis az adott kor formálta, alakította ki, hozta létre a számára szükséges formában a települések rendszerét. Mivel az 1000. évtől az 1200 évek elejéig történtek, talán nem túlzás azt állítani, hogy számottevő változást nem okoztak Füzérrel kapcsolatban, a magyar társadalmi rendszert, és így annak gazdasági tevékenységét elsősorban a XIII. századtól vettem górcső alá.

1196. április 23-án III. Béla király meghalt, őt fia, Imre követte, akinek öccse, a későbbi II. András nem fogadta el, hogy ő csak herceg fi maradjon, ennek a belső trónviszálynak, talán a kor emberei nem is tulajdonítottak nagy jelentőséget, hisz ez vele járója volt az Árpádok történelmének. II. András – ha nem sértés – szerencséjére, 1204. november 30-án meghalt Imre, és fia, a kiskorú III. László még egy évvel sem élte túl apját (1205. május 7-én Bécsben fejezte be földi pályáját).

1197. András elől elhárult minden akadály a trón megszerzéséhez, legalábbis családon belül – a magyar akkori jog szerint Árpád véréből kell származnia az uralkodónak – de meg kell felelnie az akkor még nem oly erős világi és egyházi (ebbe a pápa is beleértendő) főembereknek is.

1198. András igyekezett hangoztatni, hogy apjától eltérően gondolkodik a birtok adományok terén, az előző évszázadok birtok adományai megőrizték a királyi tulajdon nagysági előnyét, az egyházi vagy világi birtokokkal szemben. A király először is lehetővé tette a földek, várak, vármegyék, és más egyéb jövedelmek örökölhetőségét bárói és vitézei között, eddig ezt (és nem vármegyei szinten) csak ritkán alkalmazták. Ebben az időszakban jellemzően az adományba adott földek széttagoltan, egymástól sok esetben országnyi messzeségben voltak találhatóak, az öröklés Kálmán király óta csak egy oldalágra volt korlátozva, vagyis sok esetben a királyra szállt vissza az adomány (vagyis az adományt kapó halála esetén), amit így újra el lehetett majd adományozni, ez ezzel az új rendelettel megszűnt!

Ez lehetőséget kínált az addig csak a király árnyékában megbúvó urak részére a gyors és gazdagság felé vezető felemelkedésre, mely magában hordozta annak lehetőségét, hogy a függőségi viszonya az uralkodóval csökkenjen. A király az így kieső jövedelmeket úgy kívánta pótolni, hogy a földekért cserébe lojalitást és támogatást (elsősorban különböző adók formájában) remélt, egy dologgal nem számolt azonban az uralkodó, hogy az így gazdaggá tett réteg már nem alárendeltje, hanem vele egyenértékűvé válhatott. Ez később az oligarchiák (Csák Máté, Borsa Kopasz, stb.), megjelenéséhez vezetett, igaz csak az őt követő uralkodók idején.

A XII. század végére a birtokok adta jövedelmi viszonyok megváltoztak, a hospesek (vendég telepesek) mint hatékonyabb munkaerő, és az általuk kialakított, ill. magukkal hozott újszerű munkamódszerek, és az önellátást, ha nem is felváltó, de egyre jobban kifejlődő árucsere élénkítőleg hatott az ország gazdaságára.

Ebben az időben tömegessé váltak a betelepítések, ennek oka a hiányzó munkaerő beszerzése volt – már nem volt elég, hogy annyit termeljen a föld tulajdonosa, csak ami a megélhetéshez szükséges volt, hanem a piac kiszolgálása is fontossá vált – ami gazdagodást, és ez által bizonyos fokú önállóságot eredményezhetett, a királytól és adott esetben földesurától.

A betelepített népek, főleg a hegyvidéki részeken találtak új otthonra, a német területről érkezők főleg a bányászatban jeleskedtek, de a dél-erdélyi részre kerültek pld. a románok, mint fegyveres népek is számításba jöhettek.

És, hogy ez miben befolyásolta a Füzéri uradalom kialakulását? Valószínűleg ez idők előtt, csak egy részekre szabdalt terület vagy királyi uradalom része lehetett (erdőispánság) térségünk, ezt követően már, lehetőség volt az összevonásra.

Ha feltételezzük (na, ezt nem szeretik a történészek), hogy Füzér, mint település létezett, akkor értelemszerűen nem vonhatta ki magát a változásokból, ha vár is állt ebben az időben, akkor a település lakosainak egy része, mint várjobbágyok teljesíthették szolgálatukat. A lakosok száma némely történész tulajdonképpeni becslése alapján (írásos anyag hiányában), kb. 10 házhelyre tehető, vagyis átlagosan 60-100 lakosú lehetett. A várjobbágy feladata elsősorban katonai volt, gazdálkodása az önmaga számára szükséges termékekre korlátozódott, ezen kívül olyan szolganépek lakhatták akik (rab)szolga módon uruknak alárendelve éppen életben tartva magukat szolgálták urukat. A II. András idejében képviselt birtokadományozás a várjobbágyok számára csak negatív eredményeket hozott, a birtok eladományozása után egyszerű paraszttá váltak, valószínűleg nagyobb terheket rótt rájuk új gazdájuk, elvesztették presztízsüket, és azt, hogy a király szolgálatában akár előrébb jussanak (vagyis már nem voltak szerviensek). Ezért megpróbálták akár bírói úton is érvényesíteni csorbult jogaikat, persze nem sok sikerrel, hisz a gyorsan erősödő főurak könnyebben érvényesítették a királynál jogaikat. 

II. András a szentföldi hadjáratból visszaérkezve csalódottan vehette tudomásul, hogy tervei akadályokba ütköznek, az egyházi és világi urak vérszemet kaptak és nem akartak változtatni a számukra kedvező birtokadományozási gyakorlaton, viszont a királyi alattvalók (szerviensek) sem akarták elfogadni ezt a számukra kedvezőtlen folyamatot.

A király kényszer helyzetében csavart egyet a politikáján és megpróbálta a földeket visszaszerezni, erre azért is szüksége volt, hogy pótolja a pénztelenségét, mely abból adódott, hogy a bevételek nem nőttek olyan ütemben, mint az adományozás következtében várható volt számára.

1222-ben egy királyi oklevél ad hírt arról, hogy a várföldeket vissza kell adni elsősorban az önkényes földfoglalóknak, vagyis nem az adományt venné vissza a király, hanem az engedély nélküli foglalásokat! Ha Füzér, mint vár létezett, akkor nem megvásárolta a király, hanem visszavehette uralma alá, vagy egyszerű paranccsal is megszerezhette, hisz a kincstár egyébként is üres volt.

1222-ben az „Aranybulla” kiadásával a király, megpróbálta törvényes keretek közé szorítani, azt, amit addig törvénytelennek lehetett volna minősíteni, ebben főleg a világi urak javát szolgáló dekrétumban az egyház háttérbe szorulása a szembetűnő (1231-es viszont az egyházi jogokat támogatta).

Időközben a későbbi IV. Béla király, mint herceg egyre nagyobb hatalmi helyzetbe próbált kerülni, előbb a délvidéken Szlavóniát, majd apja, látva a körülötte kialakuló hatalmi kört, Erdélyt adta neki, ám ő többre vágyva saját udvart alakított ki itt is (ezek nagyrészt a király által hozott döntésekben hátrányosan érintett urakból álltak), és önállóan döntött adományokban is apját mellőzve. Az időközben már a bárók magán kíséretébe kerülő szerviensek (királyi alattvalók, akik szolgarendűnek számítottak) számára a birtokadományok visszavétele hátrányossá vált volna, így ők a továbbra is adományozó Béla herceghez húztak. De hiába álltak céljaik közel egymáshoz, mégis a köztük lévő „uralkodó” és „alattvalói”viszony miatt együttműködésükre nem volt reális esély. Természetesen ne felejtsük el, hogy Béla nem csak elvett, hanem adott is, különben könnyen magára maradt volna. Sajátos szempontnak tűnhet ez, de az adott kornak teljes mértékben megfelelt.

A király a Béla által szentesített adományokat és visszavételeket úgy reagálta le a közvélemény előtt, mintha fia az ő nevében cselekedne, az adott gazdasági körülmények között (a kincstár üresen tátongott), nem is tehetett mást. Ennek ellenére a király és fia (fiai), között sosem mérgesedett el annyira a helyzet, hogy nyílt harcra került volna sor, Béla türelmesen kivárta, míg megörökli a trónt, hisz így inkább volt esélye egy erős országot átvenni, mint harcok árán.

Ám II. András király csendes kivárása, csak addig tartott, míg a kincstár megerősödött, ekkor kárpótolta híveit, sokszor visszaadta a fia által elvett földeket, és persze Béla is kénytelen volt adományozni híveinek, mert másképpen nem tarthatta maga mellett őket. Az, hogy a feltételezett Kompolt nembeli Andronicus hogyan, s miért kaphatta meg a Füzéri területeket írásos emlékek hiányában nehéz lenne meghatározni, ahogy azt is, miért került vissza a király tulajdonába. Azt tudjuk, hogy az adott korban az adományozás elsősorban hadi érdemekért cserébe történt, és mai szóval felségárulás esetén, ill. a már említett megfelelő örökös hiányában szállt vissza az uralkodóra.

Az is biztos, hogy királyi engedély nélkül jogszerűen várat építeni nem lehetett, persze mindig voltak, akik megszegték e szabályokat, és legfeljebb utólagosan engedélyezték az uralkodók a már meglévő várakat, földfoglalásokat (ezt nem tiltotta semmi sem meg az uralkodó részére).

1235. szeptember 21-én meghalt a király, aki végeredményben egy változó, de fejlődésben lévő országot hagyott fiaira, de a trón jog szerint Béláé lett, akit 1235.október 14-én másodszor is királlyá koronáztak.

A politikai harcok ellenére átalakult II. András idejében a termelés, és piac rendszere, már nem csak maguknak termeltek a települések, hanem a piacra ahol pénzé tehették a többlettermelést (ebből aztán pénzben is adózhattak uraiknak). Ez a többlet viszont nem jöhetett volna létre a birtokviszonyok megváltozása nélkül, a széttagolt kis birtokok több mindent próbáltak termelni egy helyben, mikor egy tagba kerültek az egy személyhez köthető birtoktestek ez megváltozott. Már nem volt szükség mindent egy helyen megtermelni, kialakultak olyan településformák, ahol egy bizonyos terméket állítottak elő, a korszerűbb termelési módok átvételével (trágyázás, stb.) magasabb hozamot voltak képesek előállítani (persze a nyugatihoz képest kevesebbet). Mindazonáltal, IV. Béla uralkodásának kezdetére, kettősség jellemezte a gazdálkodást a hospes (vendég telepesek) közösségek és a szolgarendűek (akiknek tulajdonosai nehezen álltak át az új rendszerre) alkották elsősorban ezt a réteget. Ezt az 1230-as évekre a földesúri házi gazdaságok sorvadása és a paraszti gazdálkodás önállósulása, jelzi, hogy az önellátás korszaka lezárulóban volt.

IV. Béla király uralkodása első időszakában, folytatta hercegként megkezdett politikáját a királyi uralom restaurálására, azonban az1242-ben bekövetkezett tatárjárás hatására egy újabb fordulattal szinte apja politikáját vette elő. Bár gazdaság politikájában a régi királyi uradalmak feltámasztásával kísérletezett, mégsem mondott le apja idejében középpontba került bevételi forma (regálbevétel) magas szinten tartásáról. A tatárjárást követő káosz utáni rendezés viszont lehetőséget teremtett a visszarendeződést ellenző pártok részére, a részleges folytatásra, az ország újjáépítését egy várost érintő tűzvészhez tudnám hasonlítani, a teljesen leégett várost, egy új és modernebb módon lehetett felépíteni

A király értelemszerűen újabb betelepítések, és kiváltságok adásával próbálta újra életre kelteni országát, látta, hogy a nyugati segítségre hiába számít, ezért könnyebben engedte be az országba a Kunokat is, akiket többek között az ő hatásukra is nem sikerült a tatárok ellen felhasználni. A tatár horda elsősorban kelet és észak Magyarországot tartotta megszállás alatt, így természetesnek tűnik, hogy területünket is pusztították.

Ha ebben az időben már állt a Füzéri vár (vagy az Őrhegyi erődítmény), ez lehetett az egyetlen mentsvára a környék népeinek (egy helyi legenda a Csata-rét nevét egy ekkora tehető kisebb tatár csapat elleni harc helyeként jelöli). A horda elvonulása után az újra rendeződést gátolta, hogy sok földbirtokos odaveszett, sőt még több település lakos, földművelő pusztult el, vagy került tatár fogságba, vagy menekült nyugatabbra. Természetese tovább tetézte a bajt az elmaradt betakarítások, és népszaporulati kiesések miatti létszám visszaesés. A földek parlagon hevertek, számos település kiürült, az így szabadon maradt földek tulajdonjogát sok esetben nehéz volt igazolni, így a király sok esetben használhatta ki ezt, és mint az ország feje szabadon oszthatta újra a birtokokat.            .          

A népek betelepítését a király maga szorgalmazta, hogy a birtokosok önállóan hajtsák végre, így kialakult egy vállalkozói réteg (soltész, latinul scultetus), aki szerződést kötöttek a birtokossal a betelepítésre (Észak-Magyarországra főleg szász, lengyel, rutén, morva népek kerültek letelepítésre). Ez a soltész irányította az összetoborzott népet a kijelölt falu helyére és irányította az új falut, mint falubíró, ezért sok esetben külön juttatást kapott szerződésének megfelelően. A betelepítések során természetesen jelentkezett a belső elvándorlás is, hisz a káosz után jó lehetőség volt arra, hogy aki még nem szabadként élt, egy új helyen szabad életet kezdhessen.

A királyi rendelet értelmében az északi erdőispánságok sávjában szabad telepes falvak sokaságát hozták létre, az ide letelepedetteket (mármint a belső áttelepítetteket) ugyanúgy hospeseknek hívták, mint a külföldi országból érkezetteket. Ez annak volt eredménye, hogy égetően szükség volt a munkaerőre, még az egyházi urak is szívesen vették, ha területükön szabad telepes falvak jöttek létre (nem úgy mint a tatárjárás előtt). Ennek olyan hatása volt a szolgasorban élő, és a tatárjárás alatt urát el nem vesztő paraszttömegekre – akik nem kelhettek versenyre a nagyobb hatásfokkal működő hospesekkel – hogy uraik lassan belátták kénytelenek változtatni, és a parasztok jogait közelítették a hospesekéhez.

A mai világban sem lehetséges komoly gazdasági háttér nélkül, egy országot fenntartani, ill. új ötleteket megvalósítani, a tatárjárás nem ért végett azzal, hogy kivonultak az országból. A valós veszély még harminc-negyven év múlva is fenn állt, hogy visszatérnek, ezért levonva a tanulságokat, a haderőt is meg kellet reformálni, új ütőképesebb hadsereg kellet, és mint egy korabeli oklevél említi, mindösszesen 17 db olyan erősség volt az országnak, ami védelmet nyújtott a tatárok ellen!

Ezért a király szívesen adott úgy földet a horda elvonulása után, ha ura vállalta az uradalom és egyben az ország védelmét szolgáló kővárak építését, ez időig a várak többsége királyi tulajdonban volt, ennek hatására pár évtized alatt a magán úri várak többségbe kerültek. IV. Béla király, mint pár sorral feljebb már írtam támogatta a kővárak építését, vagyis amennyiben az Őrhegyi erődítmény létezett csak, mint egyedüli vár a környéken, (hisz ez palánkvár jellegű lehetett), az tűnik ésszerűnek, hogy nem messze tőle (más volt a honfoglalás kori erődök kritériuma), egy új várat építenek, hisz addig a régi biztosítja a kellő védelmet.

A várépítés költsége viszont megkívánta, hogy kellő anyagiak és munkaerő álljon rendelkezésre, ez csak akkor volt lehetséges, ha kellő számú települést rendeltek a vár uralma alá. Valószínűleg ekkor kerültek a későbbi leírásokban szereplő települések a várhoz, az így létrejött birtoktest már képes volt a vár építéséhez szükséges anyagi javak biztosítására. Természetesen az első vár formája nem egyezett meg a ma ismert elrendezéshez, a mai formáját az évszázadok alatt nyerte el.

Talán így kapunk arra is választ miért itt épült a vár, hisz nem fekszik sem kereskedelmi, sem hadi út mentén, szerepe kizárólag az alárendelt települések lakóinak védelme, a mellette lévő birtoktestek urainak távol tartása, és a termelt anyagi javak védelme volt.

Egy biztos 1270-ben együtt említik Temetvény várával a Füzéri várat, ebből fakad az a tézis, hogy az őrhegyi erődítmény felel meg Temetvény várának (Temetvény fordítása sánc, árok), de ez egy külön írásom részét képezi majd.  

Nézzük inkább meg azt, hogy gazdaságilag milyen lehetőségek voltak a füzéri uradalomban, a tájegység domborzati viszonyai alapvetően a vadgazdálkodás, és állattartás (több oklevélben is szerepel a makkoltatott disznók száma) céljára felelt meg legjobban, a ma ismert erdősségek részben megvoltak, viszont a váruradalom részét képező települések (pld. Biste), a földművelésre is lehetőséget biztosítottak. A korban betelepülő mesterek lehetőséget adtak arra, hogy mai szóval iparosodás is kialakuljon (pld. Telkibánya), így egy összetett uradalom jött létre melyben a mezőgazdaság, bányászat, erdő és vadgazdálkodás, ugyanúgy helyett kapott. A mai Füzérkomlóson, láthatóak a külszíni kőbányászat nyomai, a Füzéri vashegy nevében jelzi, hogy vasat tartalmaz és akár kis mennyiségben bányászhatták (erre még Károlyi gróf is kísérletet tett az 1800-as években). Folyó vize nem volt, bár a patakok miatt kisebb haltározók lehettek, az sem kizárt, hogy kisebb vásártartási jogot is kaphatott a település, mint az uradalom központja.       

Véleményem szerint tehát a füzéri uradalom kialakulása a XIII. századra tehető addig vagy királyi erdőispánság részeként, vagy résztagként funkcionált, és a birtok adományozás rendjének megváltozása, a társadalmi rétegződés, valamint a gazdasági fejlődés együttes hatására alakult ki a középkorban ismert formája. Ez idő után kisebb – nagyobb változtatásokkal (egy-egy település hozzáadása, elvétele) kiszolgálta urait, és a várat, a hozzácsatolt településekkel az uradalom már képes lehetett urának megfelelő bevételt biztosítani.

Ha igaz hogy a vár már állt a tatár járást megelőző időszakban is akkor még egy kérdés merül fel, ki építette? A legtöbb helyen a Kompolt nembeli Andronicus mestert jelölik meg, de Jakab Zsuzsanna szerint, lehetséges, hogy a király építette, mint a Sárospataki erdőispánság egyik határának őrzőjét. Ma már tudjuk nem csak Szaláncon, hanem Szkároson is volt vár, tehát csak a várak pontos építési ideje döntheti el mi befolyásolta létrejöttüket. És a manapság már vizsgált Őrhegyi erődítmény is kérdésessé teszi, melyik várról is van szó, lehet, hogy az Őrhegyi erődítmény volt az első vár, és csak a tatárjárás után épült meg a ma ismert kővárunk? A következő időszak mely, változásokat hozhatott településünk szempontjából a 14-15 század, e korszakokból nem hagyhatjuk ki a különböző belső és külső politikai és gazdasági hatásokat. A IV. Béla halálát követő időszak királyai egészen Károly Róbert trónra léptéig, gyenge kézzel „irányították” az országot, neki sikerült megtörni a főurakat és erős államot hagyott fiára I (Nagy) Lajosra. Ebből az időszakból kevés adat maradt fent, ami településünket említi. Így az általánosságba vett országos eseteket lehet alapul venni, rekonstrukciós célokkal.

A nemesség rétegződése a 13. század végére többé-kevésbé befejeződött, a jobbágyság jogi helyzete is változás alatt volt, a városok kialakulása erősen befolyásolta ez a folyamatot. Ebben az időben a királyi városok (melyeket városfal védett), és az un. Mezővárosok (melyek nem feltétlenül folytattak mezőgazdasági tevékenységet), egy új életformát hoztak létre. Ez pedig a polgárság volt, ekkor alakult ki a mai Sárospatak és Sátoraljaújhely (Újhely néven) mint mezőváros, viszont Kassa mely hozzánk közelebb fekszik, már az előző évszázadban megkezdte fejlődését. Ezek a városok, mint piac befolyásolhatták a Füzéri uradalom tevékenységét, annak többlet termelésének eladására adva lehetőséget. Ebben az időben (Róbert Károly előtt) az Aba nemzetség területe lehetett e rész, mivel ők Kassát szerették volna uralmuk alatt (ez vezetett vezetőjük Aba Amádé meggyilkolásához), valószínűleg ezért inkább Kassával lehetett kereskedelmi kapcsolatban. Nem kizárt, hogy ezért a király hadjárata érintette ezt a részt is, bár erre komoly bizonyíték nincs, majd a fő urak legyőzése után az uradalom a Drugethek uralma alá került (bár van, ahol királynéi alárendeltségről írnak). Károly Róbert valamint fia uralkodása alatt az ország Európa egyik vezető hatalma volt, a külföldi áruforgalom és a hazai iparosodás, a mezőgazdasági módszerek fejlődése együttesen erős országot alkottak. A királyi törvények kedveztek a belső rendnek, és fejlődésnek, ez jótékonyan hathatott erre a területre is.

Zsigmond király uralkodása alatt 1389-ben a Perényi családnak adja az uradalmat, és mai ismereteink szerint ekkor kezdődött az uradalom fénykorszaka, ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a család bár nem itt rendezte be rezidenciáját, mégis kiemelt helyként kezelték.

Elsősorban a várban – de azt hiszem ez együtt járt a faluval is- fejlesztettek, ma is ismert több olyan hely, ami a valamikor ott folytatott tevékenységre utalhat bár e nevek kialakulásának ideje nem pontosan datálható (majorkert, hosszú föld, stb.). a vár építése -át építése – során mester emberekre volt szükség melyek családjukkal együtt érkezhettek Füzérre, és ezzel a település lakósainak száma megugorhatott. Ezeknek az iparosoknak, és családjuknak, szüksége volt élelemre, lakhelyre, stb. ezért a már ebben a korszakban jellemző tevékenységek is megragadhattak a Füzéri uradalomban, kovácsok, molnárok, ácsok, kőművesek, pékek, mészárszék, stb. De mielőtt képzeletem elragad és valami virágzó településről álmodoznék, nézzük hogyan is nézhetett ki a falu ebben a korban.

A falu központja valószínűleg a templom volt, melyet fallal kerítettek körbe (a mai cintérnek megfelelően), kocsmája biztos volt (ahol a helyi uraságnak volt joga kocsmáltatni), a malom a patak partján, a mészárszék ennek közelében lehetett. A jobbágyok házaihoz közvetlenül telek nem tartozott, a ház kőből és fából készült, melyet zsúppal fedtek le, de a szegényebbekké valószínűleg sárba tapasztott faluk volt. A házak mellé építve lehetett az állattartására szolgáló istálló, melyben közösen tartották a marhát, aprómarhát (baromfikat), lovat, és egyéb házi állatokat. A lakóházak berendezése egyszerű volt, az ajtók a hosszú lakás közepén voltak, ami így egyből a konyhaként szolgáló helyiségbe nyílt, itt volt a kemence ahol főztek, sütöttek, innen két irányba jobbra, ill. balra volt egy-egy szoba. Az ajtók egyszerű faajtók voltak, az ablakok kicsik, s üvegezetlenek voltak, a hideg ellen zsalu védett, a ház padlózata sárral döngölt. Ebben a korban már megjelentek az ágyak, asztalok, akár székek is, ruhatárolásra ládákat, a módosabbak almáriumot használtak. A család a házból leginkább a konyhát használta, sok esetben itt is aludtak, a szobát ritkán használták, az étkezések főleg reggel és este zajlottak családi körben, napközben ki-ki ott evett ahol munkáját végezte. Az étkezések során többnyire húst fogyasztottak (kivéve a nagyon szegények), halat böjt időszakán kívül is, ehhez sajtot, tejet, vajat, kenyeret, zöldség féléket, kását, italként főleg bort (némely részeken sört), egy adat szerint egy átlagos család éves bor mennyisége 8,5 hl-re becsülhető. Ruházatként egyszerű vászon, ill. posztó anyagokból készült ruházatot használtak, lábbeliként sok esetben semmit vagy egyszerű bőrlábbelit, télen csizmát, de ez inkább az 1500 évek elejére vált általános használatúvá. Az öltözetett ugyanúgy, mint a népszokásokat a betelepített népek befolyásolták, átadva, ill. átvéve egymástól a szokásokat, szóhasználatot, eszközöket.

Egy levéltári adat alapján a füzéri uradalom csúcspontján 1560-ban sajátértékének 12-22 %-át jövedelmezte, 1553-ban Perényi Gábor főispán 22 településen a füzéri uradalomban is többek között 109.5 portát birtokolt. Talán tovább mehetnénk az okfejtésben, de azt gondolom, hogy az eredeti célnak megfelelően az uradalom kialakulását megfelelő korba helyeztem, de hanem akkor a szakemberek majd helyre teszik.

Szakály András Tamás