Ifj. Espák Márton

Ifj. Espák Márton 1908. december 12-én született Hercegkúton, 1944. március 10-én mozgósították, és a csapatteste a m.kir. 64. honvéd határvadász portyázó osztály, 10/2 erődszázad állománya, állományteste a m.kir. 64. honvéd határvadász portyázó osztály lett.

1944. december hónapban a Zemplénen keresztül visszavonuló m.kir. 19. honvéd gyalogezred II. zászlóalj 6. századával vonul vissza a Rózsa-állás mögött található Füzér község körül kialakított védelmi állásokba. December 17-18-án a szovjet csapatok áttörték a Rózsa-állást, és megindultak Kassa felé, közben már a Hernád völgyében elérték a Trianoni határt, ill. Nagyszaláncot is elfoglalták. Az így kelepcébe került katonáknak csak a Füzéről Kassa felé vezető hegyi utak nyújtottak menekülési lehetőséget.

Ifj. Espák Márton és katona társai feladata volt az előrenyomuló ellenség lassítása, míg társaik biztonságba érnek. Ennek során Jámbor Lajos és Magyar Lajos hősi halált halt, ezt látva Ifj. Espák Márton megpróbált biztonságba eljutni csapatához, de a faluba betörő ellenség elfogta, és egyes beszámolók szerint, a részeg katonák bosszúból az egykori zsidó temetőnél agyonlőtték. 36 évesen halt hősi halált, miután többször eleget téve kötelezettségének magára maradt.

Ifj. Espák Márton holtestét a felesége Frei Erzsébet, miután a falubeliek értesítették, hazaszállította és ma együtt nyugszanak a Hercegkúti temetőben. Három gyermekük volt kiknek leszármazottai mai napig hűen őrzik emléküket.

  • Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error
  • Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur
  • Accusamus et iusto odio dignissimos ducimus qui blanditiis
  • Nam libero tempore, cum soluta nobis est eligendi optio cumque

Why Work With Us

Software Development

SEO Analysis

Clean Code

Web Development

Cyber Security

App Development

24/7 Smart Support

Cras enim urna, interdum nec porttitor vitae, sollicitudin eu eros. Praesent eget mollis nulla, non lacinia urna. Donec sit amet neque auctor, ornare dui rutrum, condimentum justo. Duis dictum, ex accumsan eleifend eleifend, ex justo aliquam nunc, in ultrices ante quam eget massa. Sed scelerisque, odio eu tempor pulvinar, magna tortor finibus lorem.

At vero eos et accusamus et iusto odio dignissimos ducimus qui blanditiis praesentium voluptatum deleniti atque corrupti quos dolores et quas molestias data.
John Doe
Designer

Have Any Questions? Call Us Today!

(123) 222-8888

Brochures

Cras enim urna, interdum nec por ttitor vitae, sollicitudin eu erosen. Praesent eget mollis nulla sollicitudin.
Plan to Start a Project

Our Experts Ready to Help You