Tisztelt megemlékezők!
„Katonának sem könnyű a búcsú. A katona is csak ember, az embernek pedig szíve van! A családtól búcsút venni, nagyon szívbe és torokba markoló kellemetlenség. A keménység ebben a pillanatban nem használ sokat! A könnyek csak előtörnek egyszerű oknál fogva – mert bizonytalan időre otthagyjuk a családot, amely eddig mindenünk volt. Több mint mindenünk: életünk célja” idézet Legaza János tábornok naplójából 1942 nyarán.
Immár 101 éve annak, hogy törvénybe iktatták, hogy Magyarországon a katonai és civil hősökre történő megemlékezés napja május utolsó vasárnapja. A magyar történelem több mint ezer éve alatt számtalan hősünk volt, számosnak állítottak névtelen és névvel jelzett hősi emlékműveket. Itt Sárospatakon több is van, egy az első és kettő a második világháború, valamint egy az 56-os forradalomra emlékeztető emlékmű is örök emléket állít a háborúk, forradalmak dicsőségének és borzalmainak. Természetesen nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a Rákóci-szabadságharcot, és az 1848-49 évi szabadságharcot sem, még akkor sem, ha ezen harcokból pontos nevekkel, adatokkal nem is rendelkezünk.
Sárospatak mindig megfizette, amit a haza megkövetelt, talán többet is. Az első világháborúban, 104 fő, a második világháborúban 65 fő, hősi halottat számláltunk meg, eddig. A második világháborúban a Sárospataki járásból 708 fő került hadifogságba katonák és civilek.
De ne felejtkezzünk meg az 1944 évi harcok során itt hősi halált halt 75 fő magyar katonáról sem. Ebben a térségben összesen 453 fő ismert, és számtalan ismeretlen magyar hős katona alussza örök álmát jelzett és jeltelen sírokban az itt zajló 1944 évi harcok következtében.
Férfiak és nők, gyermekek és apák, akik kötelességüket tették és elszenvedték a győztesek haragját, gyűlöletét. Szenvedtek, sírtak és vágyták, hogy túléljenek mindent mit a háború rájuk zúdított. Féltek, de mégis hittek abban, hogy túlélhetik.
Harcolni és hősé válni? Talán akarták talán nem. Volt választásuk? Aki azt mondja igen, az nem élt abban a korban. Ma mikor békében élünk, de a háborúk árnyékában, vajon milyen döntést hoznánk. Feláldoznánk magunkat a nemzetért? A válasz mindenkiben ott rejlik. Én Remélem erre sosem kerül sor. Ők nem választhattak, ezért a mi feladatunk mindazoknak, akik ma itt vannak velünk, és mindazoknak is akik ma nincsenek itt, hogy emléküket őrizzük, sírjaikat gondozzuk.
Talán néhányan emlékeznek arra, hogy három évvel ezelőtt itt álltam önök előtt és arról beszéltem, hogy fontos, hogy mi civilek összefogjunk együtt tegyünk hőseinkért, én még mindig hiszek benne. Hiszek önökben, hogy nem feledik el hőseinket, édesapjukat, édesanyjukat, rokonaikat, az ismert és ismeretlen szomszédokat, akik azért is harcoltak, hogy nemzetünk fennmaradjon, ma itt állhassunk és emlékezzünk rájuk.
Az elmúlt évben nem messze innen Erdőhorvátiban Lengyeltóti Pál őrmester, és három másik bajtársa hamvait sikerült megtalálni. Lengyeltóti Pált, kedves lánya Klárika néni és családtagjai, jelenlétében temették el Budapesten, katonai díszpompával. Ha látták volna, bánatát felváltotta az öröm és megnyugvás, hogy édesapját méltón eltemethette. Kívánom, hogy még számos hős térhessen haza, és legyen még, aki a családjából megélhesse szeretett apja, nagyapja, dédapja hősi hamvainak hazatértét. Vigyék haza szívükben az itt meggyújtott mécsesek lángját, az elhelyezett koszorúk emlékképét, őrizzék hőseink emlékét.
Végezetül egy levél a frontról apa a fiának:
„Tűrj minden keménységet és nélkülözést, mert a valóságos élet borzasztó kemény. Minél keményebb vagy magaddal szemben, annál könnyebb lesz később az élet. Sok-sok szeretettel: Apuka.”
Köszönöm, hogy meghallgattak.
